Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÁLMOMBAN ÜZENJ!

2012.05.10

Tündérem!

Rég nem ölelhettelek…  Régóta nem gyógyít már hangod, sürgés-forgásod, ragyogásod, szerető tekinteted…

Ha a felszínen akarok maradni, akkor folyamatosan eveznem kell, hogy a „csónakom” ne süllyedjen el. Ám, ha csak egy percre is elengedem az „evezőt” máris ott találom magam a valóságban. Abba a valójában kietlen világban, amit a Te jelenléted többé már nem varázsol szivárványszínűvé, és ahol lassan ölő méreg a közöny.

Lassú és kínok közötti halálra vagyok ítélve… (De remélem, utána veled lehetek!)

Tudom! Tudom! Most azt mondod, hogy gyerekes butaság, amit mondok, mert itt van még nekem Ati, és Csabi, akiknek a „tanulási idejét” vigyáznom kell…

Mégis más… sokkal nehezebb és szomorúbb ez az édes teher, mint amikor még minden napom megszépítette a te földi létezésed tudata.

Már a tudata is megnyugtató volt. Ha mással foglalkoztál is, ha nem voltál itthon, vagy én éltem máshol… mindegy… tudtam, hogy jössz, megyek és átölelhetlek, mert itt vagy valahol, ebben a világban és már a gondolat is gyógyír volt minden kínra.

Kicsi Tündérem!  Mostanában nagyon nehezen alszom el. Én, aki ha leért a feje a párnára már aludt is, most sokszor egy órát is forgok - ólomsúlyú sóhajtásokkal -, míg elkínzom magam a tudat nélküli állapotig. Tegnapelőtt például már éjfélkor kint voltam, visszafeküdtem, de hajnali egykor már lefőtt a kávé, mert fölösleges volt minden hányódás a paplan alatt. Háromkor vettem be két nyugtatót, hogy fél négykor visszafeküdjek… aludni, hogy kibírjam a következő nappalt.

Ez a felszínen való „evezés”, hogy nem engedem a tudatomnak belegondolni: nem vagytok velünk, meghaltatok, nem jöttök többé… hatalmas erőfeszítésbe kerül. Mintha egy egész nap teli tömött zsákokat cipelnék a hátamon.

Tegnap hangyákat irtottunk.

Képzeld, felbontották a lakótelep járdáit, végre új csöveket fektet a Vízmű. Gondolom megzavarták a bolyokat és a hangyanép most új lakhelyeket keres.

Két órán át takarítottuk a gáztűzhely és környékét, a szemetes helyét, hangyairtót szórtunk, fertőtlenítettünk.

Felszínen tartott a mosás, a főzés és a virágok átültetése, mert három virágcserépbe is beköltöztek ám a hangyák! Attila most hozott új földet, cserepet.  Három nap után végre ismét földbe kerülhetett a karácsonyi kaktusz és az amarillisz.

Ez a felszínes élet megszorítja a mellkasom, fojtogat. Forog tőle a gyomrom, nyomja a tarkóm. Minap még a háziorvost is felhívtam, mert úgy éreztem most fogok megőrülni. Azt mondta ír nekem beutalót, menjek majd el – másnap – és akkor oda adja. Másnap Csabával mentem B.gyarmatra, és tegnap szerdán már úgy döntöttem, hogy mégse sírom el a sok problémát hallott pszichológusnak a bánatom, ha eddig nem sírtam el.

Marcsi szokott telefonálni, ígérte is a múlt héten, hogy jön, de most, elhalasztotta a jövő hétre.De tudom, neki annyi a dolga, hogy szegény azt se tudja hová szakadjon. Egyik nap az anyukájához, másik nap az anyósához megy munka után, és nem akarom még azzal is terhelni, hogy hozzám jöjjön, ahová/ahonnét alig van busz járat. Késő estére érne haza.

Mások persze, akik sokkal könnyebben megtehetnék... nem jönnek.

Biztos vagyok benne, hogy Te is egyetértesz: vannak sebek, melyeket azonnal, és haladék nélkül kell bekötni, és ha akár csak egy nappal is elhalasztják, utána már nem kell.

Ilyen az orvosi segítség is, meg a baráti szó is.

Mint a kedvenc dalom szövege:

„Soha ne gyere, ha most nem jössz!
Soha ne szeress, ha most nem vagy itt!”

Hát így vagyok én ebben a világban Nélküled! Vannak, akik még csak észre se vesznek. Úgy tesznek, mintha olyannyira el lennének foglalva a beszélgető társaikkal, hogy meg se látnak, mert nem tudják, mit kellene mondaniuk. Pedig nem kellene semmi szó, csak egy őszinte puha ölelés. Nem teszik meg, és ez az „inkább elfordulok, mert nem tudok vele mit kezdeni” felér egy arcomba kacagással.

Vannak, akik írnak a közösségi oldalon. Ők legalább megpróbálnak vigasztaló szavakat keresni, de például a házból még senki nem kopogott be az ajtómon, hogy megkérdezze: Ildi! Hogy bírod? Szeretnél esetleg beszélgetni, mert én itt vagyok, ha szeretnéd!?

Marcsi azt is mondta, hogy létezik egy írás, amit egy médium jegyzett le. Egy tapasztalt lélek diktálta könyv ez, amely arról szól milyen a Szellemhazánkban az élet.

Mondd Kincsem!  Tényleg igaz, hogy ott a gondolat, a szellem erejével alkotjátok világotokat?

Ha igaz, akkor Te valamit sejtettél, mert hasonló dologról szól az a befejezetlen novellád, amit tegnapelőtt olvastam. Sajnos nem találok vázlatot, és még nem leltem fel róla terveket sem – igaz még nem igazán volt erőm átnézni a füzeteidet -, pedig nagyon tetszik az alapötlet és nagyon szeretném befejezni úgy, ahogyan az a Te fejedben megformázódott.

Csillagom!  Kérlek, üzenj, hogyan folytassam, miként fejeződjön be ez a szuper történet! Akár álmomban is! Igaz az álmaim elfelejtem, de Te elintézhetnéd, hogy ráébredjek, és akkor emlékezni fogok.

Kicsim!  Álmomban biztos, hogy odaát vagyok veletek, mert a reggeleket sokkal könnyebben viselem, mint a délutánokat, és az estéket.

Végtelen szeretettel Ölellek Titeket!

A Te szomorú anyukád.

 EDINÁVAL NEM IS OLY RÉG:

 

60114_117815388275622_100001414850212_132119_4119916_n.jpg