Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ ELSŐ SZÜLETÉSNAPOM NÉLKÜLED :'(

2012.11.13

November 13.

 

kep-082.jpg

 

Drága Kicsi Lányom!

Egyetlenem! Köszönöm!

Te még most is a régi vagy. Hiába mentél oly messzire, mint a csillagok… Istenem! Még most se hiszem, hogy ez a valóság! Ahogy a fotóról rám nevetsz… érzem az illatod, érzem a valóságod, a jelenléted, de hiába futok a szobádba… Te nem vagy ott.

Mégis mondom, hogy olyan vagy, mint voltál, amíg közöttünk jártál, bár fizikai, anyagi testünktől elérhetetlen messzeségbe szálltál… még most is jó érzékkel leped meg édesanyád.

Amikor az egész világ pontosan ugyanolyan távolságra került a lelkemtől, amilyen távol vagy Te a testemtől és a semmibe, a "sehol se létezem igazán"-ban, könnyeim között teljes számkivetettségben lebegtem… te jöttél. Gyöngéden érintettél, és súgtad: „Anya gyere! Elviszlek hozzánk.”

És egy pillanat múlva már ott álltak velem szemben kiket valaha ölelhettem, kiket ma is úgy szeretek, mintha még itt lennének.

Életem egyik felét ajándékozó édesapám, az életem torokgyíkból mentő Gizike, kicsi fiam Erzsi mamája, a férjem anyukája, és Tomi a drága, akit titkon már az első hónapban fiammá fogadtam.

Ott álltak mind előttem mosolyogva, kezükben pohár, benne dúsan buborékozó pezsgő. Körbe álltak egy asztalt, melyet hófehér terítő fedett, ezüstfonállal hímzett virágokkal díszítve. Az asztalon emeletes fehér mázzal fedett torta. A torta tetején egy vörös és egy fehér rózsa, körötte 53 zöld rózsalevél.

„Anyucikám! – szóltál. – Sok erőt és egészséget kívánunk neked! Ez a te kedvenc tortád.”

Tomi már nyújtotta is a súlytalan tortaszelőt, előkerültek az ezüstszínű kistányérok, miután koccintottunk.

Együtt voltam veletek lelkem nagyobbik részével, miközben idelenn a földön futott mellettem a nyüzsgő élet. Együtt ittam, együtt ettem veletek és mosogatni is együtt akartam Veled. Te nevettél, mert csak elképzelni kell a tisztítást nálatok, ami Neked könnyen, nekem igen sután, bután ment.

Sírtam vágyakozásom közepette, hogy lelkem érezheti csak mindazt, mire testem is vágyik, és Te nem győztél ölelni, simogatni: „Anya, Anya! Anyucikám, ne sírj!”

Az ablakon fehér függöny, rajta barack színű rózsák. Láttam lebbenni, ahogy a lelkek mosolyogva, boldogan figyelnek valahonnan kintről. A puha fotelhez vezettél, hogy cigizzünk és beszélgessünk, a karfára ültél, átöleltél. Megsúgtad, hogy a férfiak férfias megoldást alkalmaznak, ami a sütési tudományuk teljes hiányát ellensúlyozza majd.  Nem értettem, Te meg nevettél, hogy majd megtudom. És igazad lett.

Akkor is itt voltál és a fejedet fogtad ugyan, de nevettél.

Az ajtón belépve előbb Tamást láttam meg, három szál barack színű rózsával (nem hiszek a véletlenekben, hogy éppen ilyen rózsákat láttam nálad a függönyön) a kezében, azután a konyha pulton a tálat, amin különböző ízű és méretű tortaszeletek próbáltak egy egész tortát utánozni. A szeletek között esetlenül ott dülöngélt egy háztartási gyertya (Villant az agyamba: mit összetúrhattak ezek, amíg valamelyik fiókba találtak egyet?) Olyannyira lekötött mindaz, amit „Nálatok” átéltem délután, amiket mondtál a férfiakról, hogy észre se vettem mi áll mögöttem. „Anyuci! Ezt nem hiszem el! Hát észre se veszed? Fordulj már meg könyörgöm!” – szólt Attila. És megtettem. Ott állt mögöttem egy monstrum, egy új hűtőszekrény a régi rozsdúló helyén, amit Atitól kaptam. Szólni se tudtam, csak ámultam, hitetlenkedve.

A meglepetések sora még akkor nem ért véget, mert, ahogy megnéztem a levelezést száznál is több üzenetet láttam. Miközben megpróbáltam megköszönni őket megérkezett Edina és Lgee, egy rózsaszín minyon-on 35-ös gyertya. És miközben elfújtam, azt kívántam: „Bár ölelhetnélek megint!” Más ajándékot is hoztak. Csodás ajándék, mégse kívánom senki ember fiának, hogy megérjen hasonló élményt.

Két pólót kaptam.

Te készítetted az egyiket, még amikor széppé tetted az életünk és munkát kerestél. A meglepetés boltba adtál be egy referencia munkát. Fekete póló, elején a kék végtelen jel fehér árnyékolással.  Hátán felirat: Infinitas infinito.

 

vegtelenseg--orokkevalosag-szimboluma.jpg

Örökkévalóság, vagy végtelenség.

 

Ezt a pólót a Te drága kezed érintette. Edi a bolt tulajdonosától visszaszerezte és most itt van nálam, velem…

Ediék készíttettek egy olyan pólót is, ami az én méretem, rajta a végtelen jeleként egy valódi fektetett nyolcas, mert a tulaj, nem tudta hogyan kell a nyolcasból végtelen jelet alakítani.

Nélküled nem ment neki.

Hogy a két póló mintázata nem azonos, csak hasonlatos, számomra annak a bizonyítéka, hogy Te Édesem, az én lányom!!, utánozhatatlan, megismételhetetlen különleges ember volt, és 53. születésnapomon bizonyítékát találtam annak, hogy lélekként is egyedi csoda maradtál!

 

Köszönöm Kicsikém, hogy írányítottad a hapsikáim!

Köszönöm Drága Szerelmetes Kislányom, hogy az édesanyád lehettem!

 

Én is Végtelenül Szeretlek!

Alig birom kivárni, hogy ismét ölelhesselek….

Istenem! Mennyire fáj!