Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EMLÉKSZEM... ILYEN VOLT Ő, ENIKŐ

2012.07.24

dsc_0128.jpgA fotó a díjátadáson készült, amikor is Enikő átvehette Huszti Róbert játékvezetőtől „az időutazó Leonardo Da Vinci nyomában…”  vetélkedő díját, a Magyarország Első IDŐÜGYNÖKE kinevezést.

A tavalyi országos sci-fi találkozón ismerte meg R.J. az én Napsugaramat. Az alábbi sorok, néhány zárójelbe tett megjegyzés kivételével tőle származnak.

Enikő.

Tudod, mondtam, nekem nem sok jutott belőle, igazából csak az a hétvége (2011. június 24-25.), de nagyon sokat beszélgethettünk.

Amikor húsvét hétfőjén, korán reggel bekapcsoltam a gépet, egyszerűen felfogni nem tudtam, mit olvasok. Ott voltak a szavak, össze tudtam őket rakni a mondattá, amit alkottak, de nem volt, nem lehetett értelmük. S továbbra sincsenek.

(Ne haragudj, hogy ilyen sokára írom, de kb. idáig jutottam az első nap, aztán sokáig nem tudtam írni.)

Tavaly mi igazából el se köszöntünk egymástól, csak, mint akik tudják, hogy ha máskor nem, a következő évi HungaroCon-on majd úgyis találkozunk. Ő várta a győri utazást, illetve lehetséges kimenetelét. (Tervezte a költözést, munkahelyet, albérlete már le volt beszélve. Éppen oda készültek a barátaival /Edi, LG, Tomi/ Norbihoz, aki akkor már ott lakott.)

Jó sokat beszéltünk erről, meg még ezernyi dologról. Nem tudom, Enikő neked mit mesélt, de a péntek este az hihetetlen volt.

Már mindenki elment a tábortűztől, de mi csak ültünk a frissen vágott füvön, néha rátettünk egy-egy hasábot a tűzre s csak beszéltünk, beszéltünk, s nevettünk reggelig.

Ilyet az ember ritkán vagy soha nem élhet át. Már akkor lehetett tudni, hogy ez egy különleges alkalom (s talán azt, hogy egyszeri, de nem a tragédia miatt, hanem egyszerűen csak azért, ilyet maximum csak utánozni lehetett volna).

Hajnalban lassan hazabicegtünk (fájt a bokája, délelőtt a kollégiumból lefelé kibicsaklott, de Ő nem akarta, hogy vigyem) s kicsit üldögéltünk még a házatok előtti kis padon is.

Nehéz erről a történtek után beszélni, pedig tudom, örülnöm kéne neki, hogy egyáltalán megtörtént, hogy egyáltalán részese lehettem, de így, hogy vele nem lehet ezeket felidézni...

Egyik barátom azt mondta, húsvétkor elmenni kegy, mert akkor csak a legjobbak mehetnek el.

Nem tudom. Biztos így lehet, de olyan nagyon ráérhettek volna ezt még bizonyítani. Meséltél arról az egy vagy két percről, ami hiányzott nekik. Sok-sok hónapot, évet adnék, ha lehetne azokért a percekért.

 

A H. Con után még egy ideig beszéltünk (leginkább Facebook-on), s ehhez kapcsolódóan egy élmény még megosztanék, hátha ezt nem mesélte el, de te tudni fogod, hogy mennyire ráillik.

A telefonszámával volt kapcsolatban.

Kértem, s ő végül úgy adta meg, hogy minden egyes számhoz kitalált valami rejtvényt, s azokat kellett megoldani.

Néha beleőszültem egy-egy feladványába.

S persze, hogy volt benne nehezítés! Nem sorban adta meg a számokat, így mire nagy nehezen kiderültek a számok, még azt is ki kellett találni, mi a pontos sorrend.

Szoktalak olvasni, s mindig elszorul itt bent a mellkasomban valami vagy elborzasztanak az utótörténetek.

Arra megkérhetlek… ha kérhetek ilyet, hogy amikor legközelebb beszélsz vele, megemlíted neki, hogy hiányzik?

 Józsi

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.