Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ "IDŐSEK OTTHONA" NAPJAINKBAN

2011.04.29

AZ ÁPOLÁS: azoknak az ápolási és gondozási eljárásoknak az összessége, amelyek feladata az egészségi állapot javítása, az egészség megőrzése és helyreállítása, a beteg állapotának stabilizálása, a betegségek megelőzése, a szenvedések enyhítése a beteg emberi méltóságának a megőrzésével, környezetének az ápolási feladatokban történő részvételre való felkészítésével és bevonásával. Szűk értelemben az a tevékenység, melynek során az ápolást végző személy fizikai gondozást és emocionális támogatást nyújt a beteg, sérült vagy remény nélküli embernek; tágabb értelemben minden olyan fizikai és mentális tevékenység, melyet ápoló végez az egyén és a közösség egészségének helyreállítása vagy megőrzése érdekében.

Forrás: 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről, 98.§

Hatalmas, téglával burkolt szemnek tetsző épület. Tágas, az emelettel egybeengedett terek belül, nagy udvar és park kívül. Zárt, belső udvar, nem is egy, asztalokkal, padokkal, virágokkal. A földszint ablakai körül zöld növények. Százféle is lehet, ám az emeleti demensz részleg csupasz, csak a szem gyönyörködhet a földszint félig-meddig szabadságában, a virágládákban egymást érő gyönyörű növényekben, a lélek pedig senyvedhet az őket soha el nem érő vágyakozástól. A kérdésemre, hogy miért nincs itt egyetlen növény sem, arra az a válasz: voltak, akik megették.

A szobák falán szép festmények… igaz minden alak háttal áll, mintha szimbolizálná: Kifelé mentek az életből, ezért nektek mindenki hátat fordít.

Mit szimbolizálná? Egyenesen az arcba üvölti!

Az ajtót kívülről nyithatod, belülről kóddal működik. Vizelet, ürülék, étel-, meg az öregség összevegyített szaga terjeng. A magányt, elhagyottságot, reménytelenséget jósló bűz ez. Apukám!!!!

Azonnal elszorul a torkom, a gyomrom görcsbe rándul, és legszívesebben Góliát lennék.

Ó! Akkor hogy rohannék! Felkapnám, elfutnék vele!

Ha máshová nem, hát Isten elé tenném, hogy lássa végre ő is a mindent látó szemével, mit kap egy életet hősként leélő ember! Utána, ha ő már biztonságban van, jöhetne Dávid a parittyájával, hogy homlokon találjon, és holtan essek össze, mert akkor és ott, a világ minden vidámságával, szépségével… kívül reked. Csak a gondok, a bajok, az aljasságok, a hazugságok, a lehetetlenségig lealjasított vegetálás jönnek velem.

Amikor belépek az otthon ajtaján, már a földszinten sírni szeretnék, de az emeleten már könnyekkel telik a szemem, és mire beérek a demensz szomorú részlegére, már a nyakamon csorog.

Valami reménység csak akkor nyílik lelkemben, ha őt a kerengőn sétálva, vagy a nővérpult előtti asztaloknál találom a többiekkel csendben. Akkor se mindig, mert az ing a nadrág legtöbbször koszosan virít, a zokni bűzlik, és amikor felsegítem háta egy „C” betű, csoszog, és öt percig is eltart, amíg a szobájába érünk.

De tegnap a szobájában találtam. Soha nem fogom elfeledni, ahogy a három, az „otthonban” töltött hónap alatt, kb. 25 kg-ot fogyott, immáron töpörödött szülőapám a két szekrény közötti széken (elérhetetlen távolságban a nővérhívó gombtól), lebiggyedt szájjal, félig lehunyt szemmel úgy szorította - a régen mindent, de mindent megjavító - kezét, hogy vörös csíkok futottak végig ujjain és kézfején.

Soha ne láss ilyen képet!

Rémséges álom ugye?

Mindjárt felébredek. Mindjárt… most… most!

Alig bírtam lábra állítani, hogy tiszta ruhát adjak rá, de egy lépés nem sok, azt se sikerült tenni, hogy megmosakodjunk, mert délután van, és hát látni a szemén, hogy ma még nem mosdott.

Megfésülöm. Foltokban borotvált arcát megsimogatom.

Rezzenéstelen arccal, reményvesztett üveges tekintettel tűri.

Nem tudta megfogni rendesen a poharat, amikor kiöntöm neki az alkoholmentes sört, és egyedül nem volt képes megenni, a puha kókusztekercset, amit egyébként mindig nagyon szeretett.

Mindjárt sírógörcsöt kapok!

Apa, mit tettek veled? Hétfőn még sétáltál?

Nincs válasz – mibe is reménykedek, egy Isteni csodában (?) -, hiszen Ő öt éve már nem tud beszélni. Nem tudja elmondani hol-, és mi fáj, mit szeretne és mi az, amit nem.

Részleges bénultság ez. Látom.

Éreztem már délelőtt, hogy valami nincs rendben, mert otthonról sírva indultam el.

De mi az a szer, amit beadnak ilyenkor az öregnek, aki „az egészségi állapota javításáért, az egészség megőrzéséért és helyreállításáért, állapotának stabilizálásáért, a további betegségek megelőzéséért, a szenvedések enyhítéséért, emberi méltóságának a megőrzéséért” érkezett az intézménybe?

Mi ez a csend? Ez a némaság?

Hol van?

De hiába is keresem az életet e falak között.

Isten!

Miért nem adsz nekem lehetőséget, hogy megmentsem őt!?

Nem adtál nagy házat, csak ötven négyzetmétert ötünknek, ahol alig férünk, ahová egy ilyen beteg embert nem tudok hozni! Nem adtál nekem pénzt, hogy tisztességes ellátást vásárolhassak az én apámnak! De téged persze az se hat meg, hogy autista kisfiamat és vele családomat is kiveti a társadalom! Miért pont az öregekre adnál bármit?

Milyen szép is lenne itt az élet, ha a folyosókon segítő apácák járnának! Szent énekeik és imáik felvernék a szomorú csendet, és nem a mindössze két ápolóra szakadna az ellátás terhe, akik nem akkor cserélnek pelenkát, vagy lepedőt, amikor szükséges volna, hanem akkor, amikor a szoba sorra kerül!

Milyen szép is volna az élet, ha tudnám, hogy gyerekek jönnek minden nap más iskolából, hogy verset, mesét, napi híreket olvassanak, hogy egy pohár vizet átnyújtsanak!

Milyen szép lenne, ha a „foglalkoztató” nem pelenkaraktár volna, ha fejlesztő- és gyógy- és szociálpedagógusok tartanának ott foglalkozásokat az elhagyott, értelmükben leépült - és ha így marad még inkább letargiába, fogyatékba süllyedő – valaha tisztes, becsületes, szorgos életet élt embereknek!

Ha vidám képek, fotók, színes díszek – melyeket ők maguk készítettek, régi aktivitásukra emlékezve – tennék élhetőbbé az élet utolsó néhány hónapját.

Mivé lettünk mi emberek?

Vagy ez minden korban így volt és változni nem tudunk? Csak a technikánk fejlődik, szennyezve, sugarazva, gyilkolva világunk, és a lelkünk a vilgágűr egy távoli pontján rekedt, mi meg lélek nélkül itt e bolygón lábatlankodunk?

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.