Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KLEBELSBERG KUNO

2008.08.27

Klebelsberg Kuno  (Magyarpécska, 1875.11.13 - †Budapest, 1932.10.11) kiemelkedõ kultúr- és tudománypolitikus. Mint kultuszminiszter 1922 és 1931 között népiskolai programja keretében 5000, fõként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsõoktatás korszerû mûhelyeit. A tudós utánpótlás biztosítására szervezte a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét. (1927. évi XIII.tc). Adatok szerint az 1930-31. tanévig a következõ létszámmal mûködtek: Bécsi CH 35 fõ, Berlini CH 26 fõ. A hallgatók között volt például Szegedrõl Bay Zolán fizikus (1926-30), a kémikusok közül Náray-Szabó István (1926-28), Vargha László (1927-30), majd Szabó Zoltán Gábor (1936-38). A római CH-ban 35 fõ, Franciaországban 17 fõ, Angliában 12 fõ, Genfben négy, Páviában és Münsterben egy-egy fõ tanult.

Klebelsberg a korában elsõdleges ún. "szellemtudományok" (jog, bölcselet, teológia, történelem) mellett felkarolta a természet- és mûszaki tudományokat. E célból 1926-ban a József Mûegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, mûszaki és mezõgazdasági tudományok kutatására munkaprogramot készítettek. A program végrehajtására pedig kettõs szervezetet létesített: az állami segélyt kezelõ Országos Természettudományi Alapot és Tanácsot; valamint társadalmi szervezetként a Széchenyi Tudományos Társaságot; mely a gyárak, ipari és mezõgazdasági üzemek, vállalatok adományait használta fel a kutatások támogatására. E szervezetek 1944-ig több millió pengõvel segítették a természettudományos és mûszaki kutatók munkáját. Klebelsberg érdeme, hogy a maga korában a közfigyelmet a természettudományok és a mûszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányította, és támogatásának is köszönhetõk a korszak reál-értelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban, a villamossági és gépiparban. (Dr. Móra László)

Az ifjúság sportoktatására is igen nagy hangsúlyt helyezett, megszervezte a Testnevelési Főiskolát. Ugyankkor 1928-ban - német mintára - megszüntette a Magyar Olimpiai Bizottság önállóságát, hivatali apparátussá, az Országos Testnevelési Tanács egyik szakbizottságává alakította. A kiváló magyar sportteljesítményekben nemcsak hazánk jóhírnevének propagandáját látta, hanem azt is szerette volna elérni, hogy a jövő nemzedék izmos, életerős ifjakból álljon és természetesen az iskolarendszer révén művelt ifjakból.
Klebelsberg minden fiatal tehetséget számontartott, pld. 1930-ban ő hívta haza Szent-Györgyi Albertet Cambridge-ből és kinevezte a szegedi Orvos Vegytani Intézet vezetőjének.


Klebelsberg az egyetemeket sem úgy képzelte el, hogy oda majd csak a leggazdagabb és a legkiváltságosabb családok gyermekei járnak, úgy gondolta, hogy oda a legtehetségesebbek jussanak be, ez az elgondolása sem akkor, sem most nem aratott és nem arat osztatlan sikert, talán itt van a gyökere annak, hogy életművét már akkor is és most is vitatják.

A "kulturfölény" filozófiája a két világháború közt nem zavarta a politikusokat és az értelmiségieket, s az arisztokrata származású Klébelsberg meg talán csak azért vallotta magáénak ezt a filozófát, mert tárcája számára így tudott legtöbb anyagi támogatást kapni. Világlátott ember volt, leginkább Európához szerette volna ő felzárkóztatni a magyar oktatási, kutatási és kulturális intézményeket, s ha jól megnézzük, látjuk, ezt is tette. Tartott attól, hogy iskolázatlanságunk miatt gazdaságilag sem tudunk majd felzárkózni. Az ő iskolái és az ő főiskoláin képzett tanítók nélkül nehezen keveredett volna ki a magyarság az analfabetizmusból és adott volna annyi híres tudóst és művészt a világnak.

A hazai múzeumok fejlődésének ügyét is támogatta, egyre több gyűjteményt létesítettek és működtettek közpénzen. A Szépművészeti Múzeumban új gyűjteményi osztályt nyitott, segítette a megyei és városi múzeumok fejlesztésének ügyét.

Kulturális létesítményeinek létrehozása részletezve az 1920-as évek végétől:

  • 1928-ra már 1500 népkönyvtárt létesített,
  • 1929-ben nyílt meg a római Collégium Hungaricum. Magyarországon 17 mezőgazdasági népiskolát és sok elemi népiskolát építtet.
  • 1930-ban a Margit-szigeten fölavatta a nemzeti sportuszodát. Nagy népiskola építőtervezete ebben az évben fejeződött be. Szegeden Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és az egész magyar hivatalos világ jelenlétében felavatták az 5000. népiskolai épületet.[4], ugyanekkor, 1930. október 24-én szentelik fel Klebelsberg Kunó büszkeségét, a szegedi Fogadalmi templomot és a Dóm téren az árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnokot.[5]

Mindenre gondja volt, ami az ő hatáskörébe tartozott, ő mentette meg támogatásával az akkori Orvos Továbbképzés szakmai szervezet ma is prosperáló orgánumát, az Orvosképzés c. szakfolyóiratot.

Klebelsberg szerepét (így a fentiekben leirt képet is) erősen vitatja a szaktudomány.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Klebelsberg_Kun%C3%B3

 

Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó, József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket Klebelsberg "Magyar tudás, magyar hatalom" mondat kíséretében tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az öntözés, a munkanélküliség orvoslását is.

Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932 -ben váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése során - melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi ember - a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat.

http://www.banaterra.eu/magyar/K/klebelsberg/klebelsberg.htm

 

Az 1920/21-es tanévben a tankötelesek 22,7 százaléka nem járt iskolába és a 6 évnél idősebb népesség 15,2 százaléka analfabéta volt. Klebelsberg szerint azért, mert nem volt kitől és hol megtanulniuk írni-olvasni. A miniszter egyrészt a dualizmus kori népoktatási politikában, másrészt Magyarország sajátos településszerkezetében látta ennek okát. Még azokon a vidékeken is, ahol volt iskola, az épületek állaga és zsúfoltsága nehezítette az eredményes tanítást. A kulturális kormányzat – részben gazdasági, részben politikai okokból – az oktatás objektív feltételeinek megteremtését és reformját sürgette.


A mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló, 1926. évi VII. törvénycikk az elemi iskolák egy új típusáról, az úgynevezett érdekeltségi népiskolákról rendelkezett.

Egy-egy iskola érdekeltségéhez azok a természetes és jogi személyek tartoztak, akiknek az iskola körzetén belül ingatlanuk, adó alá eső foglalkozásuk vagy jövedelmük volt.

 

A törvény 4 kilométer sugarú területeket, úgynevezett körzeteket jelölt ki. Ha a körzetben – az utolsó három év átlagát számítva – legalább húsz család vagy harminc tanköteles lakott, iskolát kellett építeni.

A kormány minden érdekelttől elvárta, hogy hozza meg önnön fizikai vagy anyagi áldozatát. A maga részéről Országos Népiskolai Építési Alapot hozott létre, és a törvényben kimondta az érdekeltségek iskolaállítási és fenntartási kötelezettségét. Ahol a költségeket az érdekeltség nem vagy csak részben tudta előteremteni, ott a községre hárultak, amely önként is magára vállalhatta a terheket, sőt azt a vallásilag túlnyomó részben homogén területen az adott felekezet is megtehette.

A törvény két részre osztotta a költségeket.

Az egyik rész az iskolaépület felépítése volt, melyhez az érdekeltség minden tagjának hozzá kellett járulnia, vagy pénzzel vagy kézi és igásmunkával. A költségek másik része a felépített iskola fenntartásából állt, ez szintén az iskola érdekeltségi köréhez tartozók feladata és terhe volt. Az erre szolgáló külön adót – a teherviselő képesség figyelembevételével – az érdekeltség valamennyi tagjára kirótták.

 

A kormány olyan építési (átalakítási) terveket adott, melyektől nem lehetett eltérni. Ezek a tervek az esztétikus küllemen kívül az iskolaépületek szilárdságát, tartósságát, higiénikusságát és a célnak való megfelelését szolgálták elsőrendűen. A falakat téglából építették, és nagy ablakokat illesztettek be, a tetőt palával fedték, a padlót vörösfenyővel burkolták. Az Alföldön, ahol a házak kétharmada még nádfedeles, fele vályogból épült, s egyharmadának volt csak külön illemhelye az udvarán, mindez óriási előrelépést jelentett. Az állam ellenőrizte a kivitelezést, és szükség esetén államsegélyt vagy építési kölcsönt is adott. A törvény bizottságot állított fel annak eldöntésére, hogy a statisztikai adatok alapján az „íróasztalnál” kijelölt helyen szükség van-e iskolára. A helyszíni szemle után arról is határoztak, hogy hol álljon az épület, s állami, községi, érdekeltségi vagy felekezeti jellegű legyen-e.

 

A kultusztárca álláspontja szerint hiába épülnek iskolák a tanyákon és a kisebb falvakban, ha ezzel egyidejűleg nem gondoskodnak a tanítók elhelyezéséről is. Ezért mindegyik iskolához háromszobás tanítói lakást építettek, melyhez gazdálkodásra alkalmas föld és téglából épült udvari melléképületek is tartoztak.
A szeged-rókusi tizenkét tantermes népiskola 1930. október 25-ei felavatása az ötezredik népiskolai objektum ünnepélyes átadása volt.

Az építkezésekre és átalakításokra 50 millió pengőt fordítottak. Az összeg felét az állam a költségvetésből fedezte, további egynegyed részét kölcsönnel támogatta.

 

http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2000/0031/politika/nepisk/nepisk.html

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.