Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HAZUG SZÍNHÁZ AZ ÉLETÜNK

2012.05.21

Május 21.

 

Próbálom visszaterelni magam a „való életbe”. Kevés a siker, pedig esküszöm erősen akarom.

Ma is háromkor keltem – ahogy szoktam –, és erőszakkal rávettem magam, hogy híreket olvassak.

Ment is egy darabig, de rádöbbentem, hogy megint csak oda jutok, ahová eddig is: a világ egy lépéssel se került közelebb a jósághoz… akarom mondani, nem találta meg a jóság, az igazság, az őszinteség útját.

Sőt!

Maga a társadalom vezetői azok, akik hazugságokba, képmutatásokba, csalások elkövetésbe hajszolják az embereket.

Elolvastam Niczky írását a nem dohányzók védelme kapcsán hozott törvényről, ahol is az írónő nem merte kimondani, hogy: mérgező, füsttel, korommal, egyéb vegyi anyagokkal szennyezett levegő… meg, hogy úgy baromság az egész, ahogyan van. Inkább rávetette magát az energiaitalokra.

Olyan ez, mint a parlagfű irtás, amely kapcsán még civil szervezetek is alakultak, temérdek pénzt költenek kampányra, jó ürügy a pénzbüntetésre és a meghurcolásra. Ám ahol senki nem mondja ki: a parlagfű egyetlen hibája, hogy a Teremtő óriás méretű virágporral áldotta meg és ez a tulajdonsága teszi képes arra, hogy hatalmas mennyiségű korom, egyéb szennyeződés ragadjon hozzá. Aztán persze repül a széllel – teszi a dolgát -, mi meg lélegzünk (nem úgy, mint a lányom és az ő szerelme ) és hát a parlagfű ugyan nem akarja ezt, de beszippantjuk őt. Az orvos meg kideríti, hogy allergiásak vagyunk erre a fűre. Nem azt mondja, hogy a szennyeződésre, ami hozzá tapadt – pedig nem is akarta a szerencsétlen - vesztére. Nem mondja az orvos, mert a parlagfű nem védekezik, nem fenyeget ügyvéddel, nem perel ki senkit a vagyonából, Istenadta feladatát végzi, miközben igazából tisztítja a levegőt, de ez se nem érdem, se nem bűn… egyszerűen őt ilyennek alkotta a világ legnagyobb, leghíresebb művésze.

 

Az egyik hozzászóló (Sün) javasolt egy blogot az újságírónak, hát ellátogattam oda én is – gondoltam elterelem magam, hogy ne sírjak folyton – ahol azután rájöhettem, hogy igaz az, amit a „századik majom” vagy a „kritikus tömeg tudásáról” írnak, mert az írónő mintha ebből az írásból merített volna.

Jaj! Persze egy szóval se mondom, hogy olvasta a blogot, csak a tudás olyan sok emberhez eljutott már, hogy bekerült a társadalom „véráramába”. Mégse történik semmi, ami a világot egy jobb útra terelné. Nem vonulnak ki a tömegek az utcára, és nem ordítják teli torokból, hogy elég a hazugságokból… már megint elég!

 

És oda jutottam, ahonnét elindultam, hogy sírni lenne kedvem, mert megint kiderült, hogy egy nagyon jól szervezett színi előadás részese vagyok, ahol mindenki szó nélkül követi az éppen aktuális rendező eszement utasításait.

Hiába is minden szó, hogy én inkább nem akarnék itt lenni. A Teremtő hallgat valamiért. Tán elromlott az időérzékelése, és nem érti, hogy az ő tökéletes alkotása miért mozog a szellemi üresség, az erkölcstelen kifosztás, a felelőtlenség, a nemtörődömség, a népbutítás, vagyis a butaság terjedése felé, a megértés és a szeretet útja helyett.

 

És én még most is itt vagyok, mert – számomra egészen érthetetlen okok miatt - muszáj, pedig sírni kell, mindenért, amerre csak tekintek…

Az egyik fiam munkanélküli, a másik autista.

Mindketten kivetettek, velem együtt persze.

Egyedül a férjem az, aki dolgozhat, aki tartja a családot, de aki nap, mint nap „nyel” nyeli a saját keserűségét, mert szólni nem mer… akkor ő is kivetetté válna.

És…

A lányom, az én Napocskám, és az ő szerelme pedig halott.

Hogy miért? Az még most is titok.

 

Tehetetlen vagyok. Kéz és láb nélkül vergődöm ezen az átkozott, és mocskos színpadon.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.