Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi alkotjuk a világot, van hozzá erőnk.

2018.09.30

dscn2520.jpg

2018. szeptember 30.

http://www.atv.hu/belfold/20180929-retvari-elarulta-mire-kell-nevelni-az-iskolaban

Erről jutott az eszembe:

Bizony Bence igaz, hogy a társadalom nem bírja el a sok hazug, álszent, gyűlöletkeltő államot, ami folyton manipulál és vezetői kapzsik és képmutatók.

Az is igaz, hogy Alkotó Emberekre van szükség és nem betanított összeszerelőkre, akiknek az Isten adta tehetsége elnyomva tartatik, mert a vezetőség zsebe ezt kívánja, és nem azért, mert manipulációval elhitettétek, hogy ezt kívánja a „közösség”.

Az iskolának meg arra kell megtanítania a csemetéket, hogy hogyan lehetnek „nyitottak” minden jóra, szépre és újra és arra, hogy hogyan kerüljék el, hogy „zárt” emberekké váljanak.

Az iskolának meg kell tanítania a világ sokszínűségét, végtelenségét, a titkait és azt, hogy a feltalált, felfedezett és sokáig használatos dolgokat is képes a tudomány meghaladni, ha azt megfelelő támogatással kutatni, fejlődni engedik.

Igen Bencém, az iskolának valóban be kell mutatnia az emberi értékeket, ami között ott van az önfeláldozás is. Az is, hogy az egyén lemond magasra törő vágyairól és nem áll tömegek hátára, elnyomva, sötétségbe tartva, manipulálva őket. Ha ez így volna, akkor most tele lennének a bányák, szenet lapátoló, önmagukba mélyedt, javulni akaró politikusokkal.

Igen Bencénk, igaz az értékek felmutatása, köztük az önbecsülés megadása is gyermekeinknek, amit viszont mindenképp tanítani kell, hogy ez nem azonos az önhittséggel.

Megtanítani nekik, hogy ők egyediek mind egy szálig, és megismételhetetlenek. Meg kellene keresni erősségeiket, és a szerint oktatni őket, és nem gyengeségeikre rámutatva az elégteleneket osztogatni nekik.

Kultúránkat, történelmünket pedig végre őszintén kellene nekik bemutatni, hogy az államiság valójában testvérgyilkosságok tömegén keresztül valósunk meg pl. és engedni kellene, hogy a fiataljaink saját véleményüket elmondhassák, azt megbeszélhessék a tanítási órán a többiekkel.

Engedni kellene, hogy adottságai, képességei, egyéni élete alapján, saját ízlése fejlődjön ki, abban higgyen, amibe mindezek őt vezették és ő maga dönthesse el, hogy hímzett, vagy terepszínű mellényt hord, vagy, hogy kedveli vagy sem a Bánk Bánt.

Az identitásunk nem örökérvényű, annak összetétele úgy változik, ahogyan tudásunk gyarapszik. Megélt életünk, tapasztalataink is változtatják egy egész életen át.

Leginkább azok vészelik át a társadalomban bekövetkező töréseket, a kataklizmákat, akik kreatívak, rugalmasak, ötletesek és nem idomítottak. Azok viszik előre a világot, akik „nyitottak” identitásuk nem merev, nem „zárt”. Ők tudják az élet egyik „titkát”: Semmi sem biztosabb a világunkban, mint a változás.

 

2017. Július 17.

A napokban az Emberi Erőforrás... meg mit tudom én miféle pártérdekű hazudozó azt mondta, hogy a magyar egészségügy világhírű. Akik őt gyógyítják bizonyosan, de minap kiszólt a nőgyógyász a várakozóknak, hogy aki nem hozott magának törölközőt, az ne is várjon, mert elfogyott a papír, amit a vizsgáló asztalra szoktak teríteni. surprise A szemészeten a nővérke kérte a betegeket a türelemre, mert hogy egyetlen szemész van jelenleg az egész megyében. (Gondolom a többiek szabadságukat töltik.) surprise

...

Menni kellett a laborba, vércsoport meghatározást kértek. Húzom a sorszámot 90-es. Hamar bekérik az ablaknál a lapom, csakhogy a labor sorszámkijelzője fekete. Megyek oda, jön ki egy pasi. Kérdezzük, hol tartanak a számok, mert odabent működik. Ránéz a papírjára és mondja 86. Nagyot nézünk. Valaki megköszöni, hogy kiállta a sorát. A másik mondja, hogy akkor ő is bemegy, ha mindenki ezt csinálja. Mondom neki, nem kellene ugyanolyannak lennie, mint ez a férfiú, nem lenne becsületes. Kiderült, hogy a 28-nál tartanak.

Csabával vártunk. Tudva levő, hogy az autista nehezen vár, de szerencsére Csaba jó természetű, szófogadó és nem annyira ingerült. Most nem.

Rejtvény, beszélgetés, rajzolás, aztán eljött a 86 sorszám és gondoltam kis hülye, hogy bemegyek én a pasi helyett, ha már úgy is hazaért azóta. De a csajszi a 85-ös beslisszan. Jogos, hiszen ő előbbre van. Várok, aztán látom a 3. ablaknál már a 89-et hívják. Na, gondoltam egyszer akarsz előbbre jutni, akkor se sikerül.

Hív a nő, hogy jöhetek a 86-tal, de bevallom hogy én a 90-es vagyok csak azt gondoltam, hogy… és őszintén elmesélem. Nevethetnénk, mekkora balfácán vagyok, de nem! Kioktatón közli, hogy akkor én még ráérek. Hogyan is gondoltam én ezt!

Mondom neki, azért nem kellene ezt tennie, mert bejöhettem volna, van nekünk egy autista kártyánk, de nem tettem, kivártam a sort, de ő meg  csak azt hajtogatja: „Mi a neve?” Én meg neki: meghallgathatna. Meghallgat, de mondjam meg a nevem. Fejem durranni kész, ott van a papíron, amit néz.

Mondom is jó, akkor nem akarom, hogy levegye a vérem, adja a papírt, megyek oda, a másik ajtóhoz. Nyújtja, hogy szívesen adja, menjek nyugodtan. Melyik ajtóhoz hívtak? – kérdem. Azt mondja: Hát ide.

Ezt nem hiszem el! Mire volt ez jó?

Vegye le ezt a vért, aztán hagy menjek, mint a kivert kutya minél hamarabb! Azóta is álmélkodva nézek és nem tudom, hogy hova küldött volna. Mondjuk nem hiányzott ez. Van énnekem elég bajom. De úgy tűnik a sors másként látta.

A nap tanúsága: Mindig lecseszik a becsületest, ha egyszer is megpróbál egy lépés előnyhöz jutni.

2016. Május 4. szerda

…ilyeneket olvastam itt hajnalban, nem mondom meg hol és kinek a tollából:

„…A korábbi életed körülményei olyanokká válnak számodra mint a tömegvonzás ereje és folyamatosan próbálnak visszahúzni arra a szintre, ahonnan te sokkal inkább elvágyódnál (…) Ha a fejlődési ugrást választod, akkor el kell engedned azokat, akik visszatartanak, máskülönben az emelőerő nem lesz elég ahhoz, hogy a következő szintre repítsen téged. (…) A fejlődés érdekében vállalt veszteségeid csupán látszólagosak és időlegesek. Ha attól félsz, hogy elveszítesz… embereket, akkor valójában már el is veszítetted őket. Bölcsebb döntés tudatosan engedni el azokat, akikkel már nem egy irányba visz az utad. Adj hálát a közösen megtett út örömeiért, de ne kapaszkodj a múlt élményeibe, mert azok a szakadék felé vezetnek téged!

A múlt örömein nosztalgiázni egyértelmű jele a megrekedésnek (…)  haladéktalanul tovább kell lépned... Kizárólag azok a kapcsolataid biztosítják a közös fejlődésedet, ahol a jelen örömeiről és a jövő terveiről tudtok beszélgetni egymással. Ha már csak a múlt emlékei tartanak benne egy élethelyzetben, akkor már régen nincs ott keresnivalód. Ideje a fejlődésed következő szintjére ugranod, ahol új kapcsolatok, új…”

… erről aztán egy csomó minden jutott az eszembe.

Ahonnan én elvágyódnék az, az a hely, ahol a többiek, ilyeneket olvasva ott hagynak (nem csak engem, de bárki mást is), ahol a part szakad, mert elhiszik sokan, hogy azt, aki fájdalmakat él meg és át,  azt magára kell hagyni, mert „negatív kiáramlása” a szakadékba húz minden „pozitív gondolkodású” vidám embert.  Ahonnan elvágyódnék az olyan hely, ahol az életvidámak magukra hagyják (ott bent a gödörben) az érzékenységük folytán depresszióba kerülteket.

Valóban elvágyódom. Tényleg elegem van például abból, hogy a tanárok és az ápolók polgári engedetlensége befuccsolt, megrekedt, megfulladt… nevezzük bármi másnak, csak nem előrejutásnak. Elegem van abból, hogy mindenki feladja és nem állnak egymás mellé (vagy egymás mögé?) az emberek és inkább bűnbakokra vadásznak önnön erejük, kitartásuk, akaratuk, szolidaritásuk, kényelemszeretetük felűlbírálata helyett, és cserbenhagyják az érdekeikért kiállni még- illetve már képteleneket.

Valóban elvágyódom egy emberléptékű életbe.

Nem kellenek tornyok, madárkalitkának való panelek, és  nem kell mobiljel, melyek keresztül kasul hatolnak sejtjeimen, ismeretlen változásokat idézve elő csacskábbnál csacskább értelmetlen szövegelések miatt.

Vágyom a tiszta környezetre, természetes energiákra, ahol a csirke és az alma sem sugárszennyezett. Vágyom az egészségre, a fájdalommentes éjszakákra, gyermekeim és unokáim kacagására.

Valóban vágyom… mit vágyom (?!)  Szomjazom már az igazságos társadalmat, ahol nem a bankár az új isten első számú kedvezményezettje, ahol az értékteremtő a megbecsült, és az elismert.

Vágyom egy korrupció mentes országra, ahol a politikus ténylegiből a köz szolgája és nem pediglen élet és halál ura, a megtisztelő hatalmában, amit az emberektől (bizalomból) időlegesen kapott.

Elvágyódom tényleg egy olyan világba, ahol a törvény egyben az igazság is, és nem a jól beszélők versenye „az igazság szolgálata”. Vágyódom egy világra, ahol a rendet tényleg őrzik, a bűnözőket (tolvajt, rablót, gyilkost) valóban elfogják és valóban megbüntetik. Vágyódom abba a világba, ahol a gonosztevő valóban bűnhődik tettéért, és nem nyaralását tölti a büntetés végrehajtó intézetben.

Valóban elvágyódom, abból az életből ahol a fejlődésem nem azt jelenti, hogy másokon segítek, másokat felvilágosítok, másokat felemelek és magammal viszek.

Elvágyódom… igen el, onnét ahol nem szabad a múlt örömein, szépségein nosztalgiázni, mert azt állítják, hogy az megrekedés, pedig a jelen örömei soha nem létezhetnek a múlt nélkül, mert életünk magasodásának alapja a gyökér, ahogyan azt a mi méltán híres „Életfánk” is szimbolizálja.

eletfa-szines.jpg

 

2014. Október 23.

Tegnap láttam egy rövid videót, ahol néhány aktivista 10 PERCRE lezárni próbálta a Lánchidat.
http://index.hu/belfold/hirek/2014/10/21/tuntetok_zartak_le_a_lanchidat/

Erről jutott az eszembe, hogy…

Hónapok óta tart, hogy a legtöbb szó bent marad, mely gondolatok a világról megformálódtak bennem. Megsűrűsödött massza, fél mondatok, melyek soha nem válnak egésszé, ritkán fel-felvillanó fényekben tapintott érdes felületek, ahol minden káosz.

Azt mondják, az írók a „túloldalról” kapják a sugallatokat, vagy „fentről” valami szellemi mestertől. Hát ez a „mester” mintha elpártolt volna mellőlem, mióta leszoktam a dohányzásról (és bizony annak már nyolc hónapja lesz 28-án), mintha csak a füst életeleme lett volna. Az elektromos cigaretta párájával nem lehet becsapni, mert az gyorsan elillan, nem úszik a légtérben, nem burkol be, mint ahogy a felhők ölelik körbe a bolygót.

Egészen élesen érzem, hogy valami készül. Alig győzöm kivárni, bár mindeközben tudom, hogy a rám bízott „életkérdőív” egyik feltétele éppen a várakozás elviselése. A gondolatmasszából kiemelt szavak olyanokká váltak, mintha olajos vízbe esett kacsát kellene, kifürdetnek a számára halálos mocsokból.

Egyébként meg pontosan láthatóvá tette valaki (valaki a „túloldalról”) a számomra, hogy minden összefügg, senki nem annyira különálló, mint amennyire azt ő maga hiszi, ahogyan ide küldött egyéni „bélyege” elhiteti vele. A legtöbben menekülnének. Meg is teszik, csakhogy ez a távolság nem legyőzhető, mert életfeladata visszarántja a problémához, mintha csak rúgóra vagy hosszúra nyújtható gumira lenne felfűzve.

Elhitetik a legtöbb emberrel, hogy az élet itt csupa móka, kacagás, szerelem és tánc, ahol semmi helye a búnak, gondnak. És mindez igaz is lenne, csakhogy előtte meg kell tenni azokat a kemény lépéseket, hogy mindez a szépség mindenki számára elérhetővé váljon. Addig, amíg mások öröme másodlagos (ahogyan azt magyar nyelvünk szépen be is mutatja: a „más” az nem együtt, vagyis nem az enyém, hanem másodlagos) addig nincs meg az egység. Nem érhető el itt és most ebben az életben, ha nem teszünk érte, csak odaát, ahonnét jöttünk és ahová majd visszatérünk, ha lejárt a „játékidőnk”.

Hozzászóltam a FB-ra kitett filmhez (egyébként ott senki másnak nem volt véleménye):


„Hát!!! Jellemző. Ez a magyar valóság. Az összefogás, a tolerancia, a tömeg erejében vetett hit. Így... igen siralmas. Ha neki van munkája, akkor a többi dögöljön meg. Minden pártbeli és semmi nem emberi. Nem tudott 10 percet várni. Nincs idő semmire. Nincs idő még a fájdalomra se. Rohanni kell, becsmérelni, és nem oda állni, hogy segítünk, hogy mindenki másnak is jobb legyen.
Azt mondom, hogy ha Jézus ismét eljönne közétek - mert én ebből kivonom magam! - ismét keresztre feszítenétek! Tisztelet a kevés kivételnek.”

https://www.facebook.com/istvangabor.gaspar/posts/881690811842487?comment_id=881944395150462&notif_t=like
 

 

2014. Augusztus 13.

 

Tudom, tudom!

A helytelenre, a hibásra, a rossz dolgok megírására van kihegyezve a ceruzám.

Tudom én, hogy folyvást azt kapjátok az arcotokba tőlem, hogy mennyire selejt az a világ, amelyben élünk!

Tudom. És bocsánat!

Tényleg nem rosszból teszem. Komolyan nem!

Aggódom értetek… értünk.

Azért teszem, hogy ti is lássátok meg, amit én látok és azért, mert tudom, hogy ha minduntalan a még jó dolgokat magatokhoz ölelve, azt féltve elbújtok, vagy „oda se néztek”, ahol a hibásan működő van, akkor eljöhet a nap, hogy azt a „még jót” is elveszik tőlünk azok, akik… a mindenkori „világalkotók”.

A mindenkori világalkotókra, vagy a megbízott igazgatókra rossz hatással van a hatalom, amit a kezükbe kaptak.

Segítenünk kell nekik – mindig -, hogy a helyes úton maradjanak.

Tisztában kell lenned, hogy a „nagy” világalkotást mi magunk adtuk ki a kezünkből!

Nem azért tettük ezt, mert azt akartuk, hogy elnyomjanak, hogy uralkodjanak fölöttünk, hanem mert mindenki nem fér a teknőhöz, ahol intézik a nagyobb ügyeket.

Viszont ellenőriznünk kell azokat, hogy akikre rábíztuk a nagy egész igazgatását, miként, hogyan végzik a munkájukat.

A világot ugyanis közösen alkotjuk.

A világ olyanná lesz, amilyenné hagyjuk, hogy legyen.

Mi alkotjuk.

Tőlünk függ, hogy milyen lesz az alkotás.

(Alkotás egy autó megjavítása, alkotás egy sütemény elkészítése is. Ha nem húzod meg erősen a csavart kiesik menetközben a kerék, és ha túlsütöd a sütit ehetetlen lesz.)

Tegnap estére már úgy éreztem, hogy a világból minden felől a fekete epe fröcsög.

Már-már elviselhetetlennek éreztem.

Az elalvás előtti napzáró beszélgetésben mondtam is Csabámnak, hogy úgy érzem az emberek jó része elfelejtette, hogy szeretni, tanulni, más embereket és a világot megérteni jöttünk erre a világra.

Mondtam neki: lehet, hogy valami mesterséges adalékanyagtól kaptak sokan amnéziát és egyre többen etetik, itatják, táplálják a sötét oldalt.

Minden, ami létezik előbb szellemi szinten születik meg. Előbb fejben eltervezzük, aztán jöhet a megvalósítás.

Így van? Csaba azt felelte: igen így van.

No, ha így van, akkor egy szellemi nagyság, egy gigászi elme (amelynek mi aprócska részei vagyunk) valamikor kigondolta az emberi testet. Megtervezte aprólékosan, mert meg akarta tapasztalni ezt az anyagi világot is. Csak úgy tehette, ha megalkotta a „hordozót”.

Akkor aztán kezdődhetett a költözés az anyagi világba, tanulni azt.

„Büszke vagyok rád kisfiam! Mindenkit szeretsz, nem teszel kivételt. Minden emberhez bizalommal közelítesz. Kevés ilyen van a Földön, mint te. Büszke vagyok Kincsem, mert tanulsz, mert mindent elkövetsz, ami tőled telik, hogy megtanuld ezt a világot. A megértéssel vannak még gondok, de tényleg látom, hogy nagyon igyekszel, hiszen a történéseket, melyeket nem értesz és melyek zavarnak, mindig igyekszel megmagyarázni. Az elfogadáson kell még csiszolnunk. Nagyon szeretlek Kisfiam!”

Én is nagyon szeretlek anya.

Ezzel zárult a nap.

Ezzel aludtunk el.

Most egy új nap kezdődött.

Arról gondolkodtam álmomban, hogyan kellene megakadályozni, hogy az ember, emberhúst egyen.

A világot jobbá csak jósággal tehetjük.

Miért nem tesszük?

Tegyük.

Szerintem nem annyira nehéz.

Tegyünk ma legalább négy jó dolgot másokért!

Tegyünk négy jó dolgot magunkért, ami senkinek nem okoz bajt, de még kényelmetlenséget sem, ami nem zavar senkit.

Tedd meg ma… legalább csak ma, hogy nem hallgatsz az utcán, a buszon zenét. Ma ne vidd magaddal a fülhallgatód!

Ne vonulj magányodba, ahogyan az autisták teszik, hanem helyette figyeld embertársaid!

Segíts nekik, amikor és amit csak lehet, ha mást nem, akkor pozitív irányba terelni gondolatait.

Tedd meg, hogy a természetért is teszel ma négy jót!

Hallgass bele ma a szellő susogásába. Nézz fel a vonuló felhőkre, ha lehet többször is. Hallgasd a madarakat, simogasd meg a házatok melletti fát, a sövényt, a virágokat.

Tegyük meg, hogy ma egyetlen rossz szó se hagyja el a szánkat!

Nem káromkodunk, nem szidalmazunk, nem átkozódunk!

 

Éheztessük ma ki a gonosz erőt, a sötét oldalt, ami haragból, fájdalomból, félelemből, irigységből, rosszindulatból és egymásra való nem figyelésből táplálkozik!

 

2008. augusztus 07.

 

A „vérszívó” birodalom.

Magyarország lakosainak 2/3 részét nem érdekli a politika, a társadalmi-gazdasági helyzet, illetve nem is igazán tudnak önálló véleményt formálni a körülöttünk zajló eseményekről. Szeretném, ha ez megváltozna, és lehetőleg minél több ember gondolkozna el egyre komolyabban országunk, Európa és az egész Föld jövőbeli kilátásairól.

 

Bogár László közgazdászprofesszorral Lippai Roland készített néhány napja riportot, amely kapcsán eszembe jutott Duncan Shelley az „Elme gyilkosai” című regénye. A történetben az rajzolódik ki, hogyan működik láthatatlanul a legfelsőbb kaszt.

A professzor szerint van egy „birodalom” a nemzetek felett, amely alávetettként kezeli a Föld lakosait. Ők azok a csoportok, akik olyan mennyiségű vagyont halmoztak fel, hogy az egész bolygót megvehetnék. Ez a hatalom érdekeit maximálisan érvényesíti, miközben kiválóan álcázza hatalomgyakorlásának rendszerét.

Miért nem vállalják nyilvánosan hatalmukat?

A válasz egyszerű: ha tudjuk, ki az, aki ellenünk cselekszik, akkor tudunk védekezni. Akkor nem keresünk más „bűnbakokat”, hogy azokon toroljuk meg jelenlegi, egyetlen életünkben, a lehetőségektől való megfosztásunkat, és az erőszakot.

 

Egy láthatatlan ellenséggel nem tudunk harcolni, szembeszegülni, vagy ellenállást tanúsítani. Ami nem látható, ami rejtett, az nagyon sok ember számára nem is létezik. Csak, mint összeesküvés-elmélet jöhet szóba. Csak az létezik, ami kézzel is fogható, ami valamilyen ismert személy cselekedeteihez köthető.

 

A globális hatalom irányítása alatt álló, nyilvánosság elé kilépő emberek már kézzel foghatóak, szidhatók, megdobálhatók. Azt gondolhatjuk, hogy minden nyomorúságunkért egyedül ők a felelősek, pedig nagyrészt őket is mozgatja valaki. Nem azt mondom, hogy csak bábok, de majdnem…

A média, minden pénzt megkap, hogy hamis információkkal árassza el az embereket, hogy bizonyos eseményekről félelemkeltéssel elterelje a figyelmet. Létfontosságú kérdéseket citál elő, és felröppent olyan híreket, melyek alapvető létbiztonságunkat fenyegethetik, amely félelmeket generál. (Madárinfluenza, kerge marha kór, sertéspestis, kullancsok terjesztette agyhártyagyulladás, megmérgezett folyók, és élelmiszerek, felelőtlen orvosok, megemelt a gyógyszerárak, veszélyes közelségbe került egy aszteroida, katasztrófák sorozata söpör végig a bolygónkon, egy ismert személy ellopta a köz vagyonát, a bankok nem adnak hitelt a szegényeknek, stb. stb.)

A. Maslow (ismert pszichoanalitikus) szerint az emberi szükségleteknek létezik egy hiearchiája (Maslow-féle szükségletpiramis), mely az alapvető biológiai szükségletektől a bonyolultabb pszichológiai motívumokig terjed. Ezek csak akkor vállnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégülést nyertek. A „piramis” talapzatán találhatók az alapvető fiziológiai szükségletek, mint a tápláló, egészséges élelem, az iható víz, a belélegezhető, életre alkalmas levegő. Közvetlenül fölötte, található a „biztonság szükséglete”, amely nem mást jelent, mint úgy tud létezni a világban, hogy nem leselkednek ránk lépten-nyomon veszélyek. (További szükségletek: szeretet; megbecsülés; megismerés-tudás; esztétikai szükségletek; önmegvalósítás)

„Az egyik szinten lévő szükségleteket legalább részben ki kell elégíteni, mielőtt a felette lévő szint szükségletei a cselekvés jelentős meghatározóivá válnak. Amikor nehéz élelemhez jutni, és biztonságot teremteni, ezen szükségletek kielégítése határozza meg a személy cselekedeteit, és a magasabb szintű motívumoknak kevés a jelentősége. Az egyén csak akkor lesz képes esztétikai és intellektuális érdeklődésére időt és energiát szentelni, amikor alapvető szükségletei könnyen kielégíthetők. A legmagasabb szintű motívum az önmegvalósítás, mely csak azt követően elégíthető ki, hogy minden más szükséglet kielégülést nyert.”

Bogár László megemlíti, hogy az „álcázás” természetes. Megtalálhatjuk a növény- és állatvilágban, és nincs ez másként a vírusok, gombák mikroszintjén se, ahol a támadó álcázza magát, hogy elaltassa immunrendszerünket.

De miért kellene nekünk ez az emberi élet szintjén is természetesnek venni? A hatalom mindent megtesz, hogy tevékenységét, céljait a homályban tartsa, és ezt vegyük természetesnek?

Ha őszintén aggódnának az emberiség jövőjéért, ha tiszta szívvel gyakorolnák hatalmukat, ha éreztetnék az emberekkel, hogy jót akarnak, ha megadnák az alapvető szükségleteket minden embernek, a Föld élőlényeinek, akkor nem kellene lázadástól, ellenük történő akaratképzéstől tartaniuk.

Vagy mégis?

Bogár szerint a „birodalom” központja nem meghatározható, és nyers lényege a médiabirodalom és a pénzintézetek. (Láthatjuk, milyen igényeket ébresztenek, majd ezt a bankok hogyan teszik elérhetővé, és azt is, hogy mekkora pszichológiai hatása van a médiának.)

Mint minden birodalom, ez a legfelsőbb hatalom is a periféria felől, a központba szivattyúzza az erőforrásokat, hogy az elitet eltartsa. Ehhez nagy szükség van multi- illetve transznacionális vállalatokra, ahol az emberek anyagi erőforrásai elszívásra kerülnek. Hogy ezt összehangoltan tehessék, beléptetik a világbankokat. Ők határozzák meg, hogy hol és mikor legyen privatizáció és hol lépjen a rendszerbe a liberalizáció elve (ösztönözzük a vállalkozásokat, később úgyis tönkremennek), és ezeket az utasításokat adott országban követni kell.  Hogy a parancsok teljesíthetők legyenek, kell egy csomó ember, akit jól megfizet a láthatatlanul irányító elit. Ők lesznek a látható elit, aki kinevezi a társadalom vezetőit. Politikusok, kisbanki- és, gazdasági vezetők, rendfenntartó vezetők, média guruk stb.

A birodalomnak van alkotmánya, jogrendje, fegyelmező hatalma. A média pedig manipulálja az emberek gondolkodását, vágyakat, félelmeket ébresztenek, elültetik az önértékelés irreális csíráit.

Az egész rendszerből hiányzik a legfontosabb. Az ember. Hiányoznak a valódi emberi értékek, melyek évezredeken át, vezették őseinket a jövő felé, hogy mi eljuthassunk a máig. A szeretet, a törődés, az élet védelme, és az élhetőség. Mintha erről ez a „birodalom” megfeledkezett volna. A legalapvetőbbről, arról, hogy mindannyian Isten teremtményei vagyunk és, hogy az egyetlen vagyon, amit magunkkal vihetünk testünk halálakor, az, a szívünk mélyén rejlik.

Az elszegényedés és kifosztás olyan katasztrófák sorozatát indíthatja el, amely szétrobbanthatja az elitbirodalom szerkezetét. A kifosztók bizonyos mértékig kíváncsiak a periférián élők helyzetére. – mondta Bogár. – De csak annyiban, amennyiben választ kaphatnak a lázadások ellenszerére.

Vagyis nagyon úgy néz ki, hogy csupán az érdekli őket, hogy önmagukat hogyan, miként, milyen anyagi áldozatok árán (a lehető legminimálisabb legyen) menthetik meg. Fenn kell tartani az energiaelszívó rendszert.  A közvetlen környezetet megfizetni, esetenként megzsarolni, még elviselhető lehet a számukra, de ahogyan távolodunk a központtól a periféria felé, úgy csökken az elit érdeklődése. A pazarlás, a sokak számára elképzelhetetlen felhalmozás az ő világuk, de a mi életünk, nyomorúságunk ára.

 

Magyarország elitje, ha visszanézzük a történelmünket, mindig is a legkollaboránsabb volt Európában. (kollaboráns = a megszálló ellenséggel együttműködő; hazaáruló). A magyar nép, pedig mint ahogy a nevében a sorsa a („békés nép”) tűrte. Kivételek persze akadnak, de bárhogyan is volt, minden esetben legvégül az elit került ki győztesen, mert mindig megtalálta azokat a csoportokat, akik lefizethetők voltak.

 

Ma sincs ez másként. Így válhatott valósággá, hogy az ide települt külföldi cégek milliárdos állami támogatásokat kaphatnak, hogy utána lerombolják a gyárakat holmi veszteséges gazdálkodás, csökkenő kereslet, az EU által jól megfizetett CO2 kvótacsökkentés címén. Mindeközben a liberális párt, kényszervállalkozásokat segített életre, hogy egy-két évi kínlódás után a vállalkozók tönkremenjenek.

Már Mária Terézia is kijelentette: „Etetni kell a birkákat ahhoz, ha nyírni is akarjuk, jó urak.”

Már fent is láthattuk, hogy ahhoz, hogy a nép újratermelje – jó minőségben – önmagát, nem elegendő a szükségletek minimumát biztosítani. Attól, hogy a test, ne omoljon össze az alultápláltságtól, jóval többre van szüksége. Kérdés, hogy az elit és a birodalom hajlandó-e figyelembe venni, hogy adott társadalomnak, milyen szintű az erőforrásigénye az újratermelődéshez? Vajon a birodalom, mit döntött Magyarország felől? Netán azt tervezi, hogy eltörli a térképről, mint ahogyan azt egy szlovák térképen azt már láthattuk néhányszor? Vagy úgy határoz a globális elit, hogy hajlandó némi anyagi erőforrást nem elszívni? Hajlandóak a kompromisszumra

A magyar elit, kiszolgálja a „birodalmat”, és ami a legszomorúbb egyenesen lesi a kívánságait. Nem törődik azzal a már oly sokat emlegetett ténnyel, hogy az ország a hanyatlás lejtőjén halad.

-         fogy a népesség, kevés gyermek születik, a halálozás egyre korábbra helyeződik

-         egyre romlik a népesség egészségi állapota

-         egyre romlik a megmaradt népesség pszichikai állapota, vagyis a társadalom az anómia állapot szélén inog (az anómiás állapot akkor alakul ki, amikor a társadalom normái meggyengülnek, és nem képesek már útmutatást adni az egyénnek, amely individuum már rég nincs összhangban saját képességei, funkciói, és a számára kijelölt tevékenység között)

-         hanyatlás figyelhető meg a gazdaságban

-         a kultúrában

-         a szellemi zónákban

-         a megrendült erkölcsök hatására emelkedik a bűnözés, a drogfogyasztás, és az alkoholizmus

-         csökken az életszínvonal, a középrétegek perifériára sodródnak, és alapvető létszükségleteik megszerzésére kell, hogy koncentráljanak.

 

Fentiek alapján nagyon úgy fest a dolog – hiszen folyamatosan hallhatjuk az újabb áremelkedési terveket -, hogy a globális elitet (de hazánk elitjét sem) nem érdekli, hogy a magyarság lassan kihal.

Vajon elképzelhető-e az a valóságban, hogy a globális elit tehetetlen a hazai cinikus, erkölcstelen és egyben gátlástalan elit megfékezése terén? Nagyon úgy tűnik, hogy történt egy negatív kiválasztódás a vezető politikusok szférájában, amely csoportok döntően fontos helyeket foglaltak el, de sem erkölcsben, sem tudásban nem tekinthetők jónak. Már akkor elgondolkodtató volt, hogy valami nagyon nincs rendben, amikor a jelenlegi vezetés hatalomra került. A vezető elit ugyanis nem szokott politikai porondra lépni. A jelenlegi helyzet arra enged következtetni, hogy nem volt más vezető, aki vállalta volna az ország teljes leamortizálását, vagy csak arról van szó, hogy valamiféle pszichikus anomáliától szenvednek vezetőink.

Az ország általános hangulata nyomasztó. Családi tragédiákat élünk meg nap, mint nap. És a rendszer, továbbra is hazugságot, hazugságra halmoz. Azokat, akik rá akarnak mutatni az igazságra, minden eszközzel igyekszenek a sárba tiporni, mert a „birodalom” létezéséről nem szabad beszélni.

Hazai politikusaink komprádorok. (Komprádor = a gyarmatosító tőkésekkel összejátszó, őket kiszolgáló hazai tőkések.)

Bogár szerint, oly mértékben éljük föl a jövő alapjait, hogy csak néhány évtized választ el minket a totális összeomlástól.

Ha jól belegondolunk, egy embernek felmérhetetlen energiája van. Képes túlélni betegségeket, járványokat, katasztrófákat, képes a nulláról újra kezdeni. Ezek az energiák nem mérhetők pusztán a fizikai erő mértékével. Itt már a pszichikai energiákat is figyelembe kell venni, vagyis azokat az életerőket, melyeket az ember magában hordoz, a lelki erőt, akaratot.

 

Ezeknek a mérhetetlen energiáknak a nagy részét, a globális birodalom a globális elit vezetésével, a kisebb hatalmak asszisztálásával, egyszerűen elszívják tőlünk. Naponta hallhatjuk, a híreket, melyek arról szólnak, hogy családok adósodnak el, mert alapvető szükségleteiket nem tudják fedezni, ezért kölcsönt kell felvenniük. A probléma már nem oldható meg azzal az odavetett cinikus megjegyzéssel, hogy dolgozni kell, vagy növelni kell a teljesítményt. A magyar már sokszor bizonyította, hogy képes szinte a semmiből építeni, akár egy porig rombolt országot is. De mára kifosztottak lettünk.

Elvették minden ingóságunkat, elvették ruháinkat, elvették lehetőségeinket, képességeinket, hogy bizonyítsuk, többre is képesek vagyunk. A minimálbér összegéből az alapvető minimális élelmiszereket sem lehet biztosítani, a meg növekedett árak mellett pedig egyáltalán nem, nemhogy még művelődni, tanulni, eszmeit alkotni, vagy e tudás tőkét gazdasági tőkébe invesztálni képesek lennénk. Aki erre, erőn felül mégis képes, attól a kifosztó rendszer gyorsan elszívja erőforrásait. Meg vannak az eszközei. Nem kell többre gondolni, csak a sok hatósági engedélyre, meg illetékre, a szomszédság felbújására, akik azután sorra teszik meg (engedelmeskedve a felsőbb hatalmak akaratának) a maguk kis feljelentéseit. (Ennyit a magyar ősvallás jószomszédi intelmeiről.)

Amennyiben a globális elit, nem alakítja át a hatalmi viszonyokat, a társadalom,  totális anarchiába süllyed. Már most jól megfigyelhetőek a különböző társadalmi csoportok ellen, más csoportok szervezkedései, ami hamarosan eléri a nappali utcákat is.

A világ egyik része éhezik, miközben a másik részében kidobálják az élelmiszert. Energiahiány van, miközben a Nap rendületlenül ontja magából a hőenergiát. Gazdasági válságról beszélnek, miközben a raktárak roskadoznak a felhalmozott, eladatlan termékektől. Ezek az abszurditásig menő ésszerűtlenségek, csak a jéghegy csúcsa lehet, hiszen mindent nem láthatunk.

A globális elit vakon, embertelenül, dúskálva az anyagi javakban, brutálisan uzsorázza ki az élet alapfeltételeit (föld, levegő, víz, tűz), amelynek következményei beláthatatlanok. Szikrája sem látszik annak a felelősségnek, melyet minden embernek éreznie kellene szülőbolygója iránt. Lehet, hogy ők nem is ennek a bolygónak a szülöttei?
 

Számunkra igazából mindegy. A lényeg, hogy … ideje lenne, ha gyermekeink jövője miatt, végre odafigyelnénk, és nem csak, hogy fölemelnénk szavunkat, hanem cselekednénk is azért, hogy végre a Föld nevű bolygón „Emberségesen, becsületesen és jól éljen minden ember!” valósággá válhasson.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.