Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért kell ismernünk a múltunkat?

2008.12.23

Gyakran látogatok egy internetes „Fórumra”, ahol a következő bejegyzést olvastam:

Olvasd el, hogy tudatosodjon benned a magyarságod tisztelete!

Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 1700 éves írásbeliséget hoztunk magunkkal? 

Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk? Shakespeare drámáit, a művelt; angol már csak szótár segítségével képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúlt 440 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba, hiszen több ezer éve kiforrott és csak minimális változtatásokra van szüksége! 

Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon? Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá… Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen! S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben…”

 Az egyik hozzászóló az alábbiakat válaszolta:

Ez mind szép, és tiszteletre méltó, de merengeni a múlton, nem sokat fog segíteni rajtunk. Sajnos olyanok lettünk, mint az Argentinok, akik már csak álmodozni tudnak a régi, század eleji aranykorról.”

Amikor azt a választ kapta, hogy múltunk ismerete nélkül nem lehet jobb jövő, akkor meg ezt:

„Én mégis inkább azt mondanám: "Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül". Előre nézni, nem vissza.”

 

E párbeszéd kapcsán töprengtem el azon, hogy miért is kell ismernünk a múltat…

Sokan azt hiszik, hogy mert arra tanították őket, hogy ne töprengjen el régi önmagán, akkor ez egy kiváló tanítás. Tévedésből hisszük, hogy az a játékos gyermek, akik mi voltunk évtizedekkel ezelőtt, aki éjszaka édesanyjához bújt, mert félt a sötétben, az nyomtalanul eltűnt belőlünk. Tévedés azt hinni, hogy csak előre kell/szabad nézni.

Ha az embert, jelen esetünkben a magyarságot megfosztják spirituális, szakrális hagyományaitól, ősi hitétől, és vele múltja helyes ismeretétől, emlékeitől, akkor egy légüres térbe kerül. Ebben a térben nincsenek támpontok, útmutatások, mintha kikerülne az ember a csupasz űrbe, ahol nincsenek ismert csillagok, bolygók, csak a sötétség. Gondold csak el, mennyi irány lehetne ott, ahová indulhatnál, hogy megkeresd az otthonod! Ott csak az van, amit mások mondanak. És soha nem tudhatod, hogy az „idegenek” az igazságot mondják el neked.

A gyermek, fogantatásától tanulja ezt a fizikai világot. Tapasztalatokat szerez, emlékeket gyűjt. Jókat és persze „rosszakat”. Később, amikor öntudatra ébred, döntéseit ezek határozzák meg, illetve nagyban befolyásolják. Így van ezzel a „nemzet-gyermek” is.

Ha tévedéseit, csínytevéseit, még tapasztalatlanul elkövetett tetteit, kimondott butácska mondatait, folyamatosan – el nem évülő – „bűnként” (a magyar szerint nincs bűn, csak vétek) olvassák a fejére, és úgy tesznek, mintha semmi nem változott volna, akkor a gyermekben bűntudat és szégyenérzet alakul ki. Így van ezzel a „nemzet-gyermek” is.

Ha a világ, amely körbeveszi a gyermeket, elfelejti minden kedvességét, báját, ártatlanságát, jó cselekedeteit, és csak a hibáit emlegeti, identitászavart idéz elő. Így van ezzel a „nemzet-gyermek” is.

Mert gondold csak el, hogy nem mindegy, miért tört össze valaki egy poharat… azért-e mert kárt akart okozni, vagy azért mert méreg volt benne? Első esetben elvetemült, romboló, a második esetben megmentő.

Nem mindegy, hogy ki és mit mond népünk múltjáról. Ha az igazságot kifordítva, elfedve azt tanítják nekünk, hogy őseink puszta kedvtelésből, barbár mivoltukból kifolyólag kirabolták a Nyugati fejlett civilizációt, főként a kolostorokat dúlták fel, akkor mi szégyent érzünk őseink tettei miatt, és inkább elfeledni akarjuk, mint megismerni. De ha kiderül az igazság, hogy őseinktől az egyház emberei, kihasználva vendégszeretetüket, elrabolták szakrális kincseit, és őseink csak a jogos tulajdonukat indultak el keresni, ami egészen más megvilágításba helyezi múltunkat, vagyis, igazságtételként merül föl a hamisságok mai tengeréből.

(Ne feledd, hogy a magyarság hitvilága ellentétes volt az akkor már kialakult nyugatival, ami a nőket például állatnak tartotta, és szolgasorban. A magyarok viszont matriarchális társadalomban éltek, és amikor már váltottak, akkor is mélyen tisztelték a nőiséget, és első istenünk is nőnemű volt. Ez a hitvilág felborította volna a nyugati társadalmi berendezkedést és az egyházat is, hiszen akkor az eredendő bűnt nem kenhették volna Évára. De ez egy másik, és hosszabb történet.)

Gondold csak el, hogy mi történne veled, ha egy reggel arra ébrednél, hogy nem tudod ki vagy! Ismeretlen a szoba, ahol tartózkodsz, és ismeretlen emberek vesznek körül. Te nem tudnád, hogy honnan érkeztél, hová tartasz, de akik ott vannak veled, mindent tudnak rólad. Az ő állításukra kellene hagyatkoznod, és folytatnod az életed. Nem éreznél kiszolgáltatottságot?

Ismernünk kell a VALÓDI múltunkat. Olvashatunk róla sokféle értelmezést, csakhogy nem szabad mindent elhinni. A hivatalos „történelemtudomány” egyáltalán nem tévedhetetlen és főleg nem tárgyilagosságáról híres. Nagyon sok dolgot meg lehet magyarázni sokféleképpen. Ezt a szónoklattan is tanítja. A történelemkutatásokban sokan kaptak támogatásokat és kitüntetéseket. Ezek jogosságát vonná kétségbe egy olyan múltértelmezés, amely az ő rendszerükbe nem beépíthető. És tévedés azt hinni, hogy ebbe a tudományágba nem folyt be az érdek.

Keresnünk kell magunknak a múltunkat. Őseinkét is. A magyar nép, már csak, ha a nyelvét nézed is, EGYEDÜLÁLLÓ. Különleges nép vagyunk, akiknek a nyelvét nem tudta eddig még összezavarni a „tőkés” érdek, ám ha most azonnal nem ébredünk, akkor nálunk is „bábeli” lesz a zűrzavar. Az ellenünk elkövetett vétkeket egész Európa takargatni próbálja, és te is tudod, hogy „a legjobb védekezés, a támadás”.

Hitvilágunk különbözik Európa többi államától, és aki különbözik, azt nem értik. Akit nem értenek, azokat vagy ki akarják irtani, vagy meg akarják változtatni, beolvasztani.

Kérdés, hogy mi is akarjuk ezt!

Fel kell tárnunk ősi-lelkünk. Minden emlék, ami eleinktől ránk maradt, ott van elrejtve tudatunk ősi mélységeinek rétegeiben. Ha őt hívjuk segítségül, akkor érezni fogjuk, mi az igazság, és mi a ránk kent hazugság. Nem akarom elhinni, hogy amikor az elferdített történeteket hallod, ne tiltakozna benned az a bizonyos ŐS! Tiltakozik, csak éber tudatunkat logikai érvelésekkel meg lehet győzni. Ha azonban segítségül hívod a tadatalatti mélyrétegeket, akkor kiszűrheted a hazug állításokat. Próbáld meg!

A befeketített és szétmorzsolt múlt hatására sérült a magyar nép identitása. Most az a sürgős feladatunk, hogy visszaszerezzük önmagunkba vetett hitünket.

Olvassunk minél többet a magyarság ősi szokásairól, történeteiről! Nyissuk ki szívünket , hogy beáramolhasson az a sok-sok jóság és szépség, amit őseink az emberiség és a természet iránt éreztek.

A megismerés, a tudás, a bölcsesség és a jóság felfedése egyesül, és népünk ismét azzá az öntudatos néppé lesz, aki akkor volt, amikor Európába költözött. Jöttünk, mert követtük elrabolt kincseink, maradtunk, mert láttuk a „sötétséget” Európában, és meg akartuk mutatni az itt élő népeknek, hogy létezik a „fény”.

http://www.temesvarigabi.eoldal.hu/cikkek/magyar_-taltos_-rovas_-osi-hit/draga-kincsunk---a-magyar-nyelv

Több szakember kutatásai alapján elmondható, hogy az emberi tudat kozmikus eredetű. A földi életben megszerzett tudások, tapasztalatok, egy úgynevezett „Kollektív-tudattalan”-nak nevezett mezőben egyesülnek. Ebbe a mezőbe - melyet felfoghatunk úgy is, hogy körbeöleli a bolygónkat -, minden ember ismerete bekerül és onnan le is hívható, ha kellő elmélyülésre hajlandóak vagyunk, vagy kellő időt szánunk rá. (Ennek egyénileg is megfigyelhető egyik biztos jele, hogy pl. hosszú időn át, keressük egy problémára a megoldást, de nem találjuk, majd egy éjszaka arra ébredünk, hogy „megálmodtuk”.) Kérdezzük meg ezt a kollektív tudattalant, magyarságunk valódi küldetéséről!

Ha ezt szeretnénk, hogy egy tudás gyorsan és hatékonyan elterjedjen, akkor el kell érnünk azt a bizonyos „kritikus-tömeget”, amely lényege, hogy egy megfelelő számú tudat megtanul valamit és cselekszi, akkor ez az ismeret úgy elterjed a többi ember között, mintha ők is részt vettek volna a tanulási folyamatban. Erről többet lehet olvasni az IPM 2005. júliusi számában a „A századik majom avagy a rejtélyes kollektív tudatalatti” című Oravecz Éva Csilla által jegyzett írásban.

Szeretnék ahhoz a csoporthoz tartozni, akik által elérjük azt a bizonyos kritikus-tömeget!

Ebbe a csoportba hívlak most Téged is. Alkossuk meg együtt, ezt a tömeget!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.