Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A "munka világa" keresése közben...

2011.08.20

2011. augusztus 20.

 

„A munka világa” keresése kemény munka

 

Oly sokat hallani már azt a már-már idegtépő szövegelést felső vezetői körökből, hogy „segítünk az embereknek visszatalálni a munka világába”, hogy magam már nagyon kíváncsi vagyok erre a vezetési technikára.

El is képzeltem a ködösített, fákkal, bokrokkal eltakart dimenziókapun túli munka világát, amint az emberek szédülten botorkálnak körülötte, de a bejáratát sehogyan nem találják. Vannak, akik a környéken már tábort vertek. Sátraikat hosszútávra berendezték. A tábortüzet kivénhedt, a hiábavalóságtól megfásult kutatók őrzik, és mesélik a fiatalabb (még lelkes) kutatóknak, hogy tök fölösleges megmozdulniuk, hisz minden napra akad egy sült galamb, amelyik éppen a környéken zuhan a porba, így aztán minek a keresgélés, ha úgy is meg van a napi betevő.

 

E világon túl, a „munka világában” meg látom a körmüket rágó vállalkozókat, akik álmatlan éjszakákon át arról ábrándoznak, hogy végre valaki megtalálja már a hozzájuk vezető keskeny ösvényt.

 

Mivel albérletbe való költözésünk miatt muszáj (de nagyon, életbevágón) valami 4 órás munkát találnom, kutakodtam jócskán a hirdetések között. Én magam is adtam fel hirdetést, és már vagy harminc helyen érdeklődtem, az önéletrajzom kíséretében.

 

Akadt faipari vállalkozás, amelyik szállításainak szervezéséhez elvárta a középfokú angol nyelvtudást és a felsőfokú pénzügyi végzettséget. Ugyanaezt várta el a tevékenységének reklámozásához.

 

Egy ingatlanközvetítő iroda a „nem hivatalos” és „majd ha eladódik az Ön által behozott ingatlan, akkor kap valamilyen részesedést az eladási árból”, simán elvárta, hogy 20-30 ingatlant minimum szerezzek, kössek a tulajjal szerződést, fényképezzem le az ingatlant kívül és belül (10-15 fotó kell), szerezzem meg az alaprajzot, ha nincs, akkor rajzoljam le és mindent küldjek el nekik e-mailban, miközben a kapcsolattartó a budapesti cég, vagy mit tudom én, vállalkozó hölgy, és nekem a küldés gombra kattintás után már nincs más teendőm, de …  többé rálátásom  se az ügyek menetére.

 

Egy romániai cég katalógusból rendelhető bizsukat szeretne eladni. Nem igazán számítottak magyarországról ekkora rohamra – bizonyára a szárnyakat kapott híresztelés miatt, miszerint a magyarok nem is akarnak dolgozni, és semmi szándékuk a „munka világának dimenziókapuját” megtalálni -, és így még nem készült el a magyar nyelvű katalógus. De kaptam az alkalmon és megadtam az adataimat, hamar kaptam is egy román nyelvű katalógust, telis teli bizsukkal, mellékelve hozzá egy jó magyar forintra átszámolt lista.

Nem is tudtam, hogy a Román lei-t már 71,5-el kell beszorozni! Ennyire rosszak vagyunk? Ennyire „lusta” ember lenne a magyar? Ennyivel jobban nem szeretünk dolgozni?

 

Aztán örömmel olvastam – nem írom most le a vállalkozás nevét -, egy cég jó kereseti lehetőséget nyújtana nekem, ahol eztán minden problémám megoldására is megtanítanak. Mielőtt azonban munkába állok meg kell hallgassak interaktívan néhány héten át, heti egyszer egy 3 órás  webes oktatást, ami ingyenes. Majd ha ezen túljutottam, akkor már részt vehetek néhány előadáson személyesen, ami fizetős, ez ugye érthető ennyi ingyenes oktatás után?! Majd ha ezt is sikerrel vettem, akkor tudom meg, hogy valóban kapok-e tényleges munkát, vagy azzal a tudással, amit a fejembe betöltöttek már magam is boldogulok. Azért írom ez utóbbi mondatot ide, mert tényleg nem detíthető ki, hogy a „problémamegoldó képességeim javításának szellemi tudása” megszerzése után valóban van-e valamiféle munkavégzésre lehetőség, amiért végre még pénzt is kaphatnék.

 

Voltan intézmények, akik kerek-perec megírták, hogy „hát bocsi, de nálunk kemény leépítések vannak”. Mások azt írták: Sajnos nekik nincs most anyagi keretük a szociálpedagógusra, habár nagyon kellene a gyerekek fejlődéséhez ez a fajta tudás átadása, de mit tegyenek, ha nincs rá keret?

 

A biztosítást kötő ügynök szerepköre is távol áll tőlem, mint Makó, Jeruzsálemtől.

 

Aztán jött egy reményeket felélesztő levél az iwiwen keresztül:

„Kedves Ildikó!
Szeretném megkérdezni, hogy Balassagyarmatra költöztök? Vagy már ott is laktok? Még mindig keresel magadnak munkát Balassagyarmaton?
Lehet, hogy tudok segíteni egy lehetőséggel, de ahhoz találkoznunk kellene. A pontosítás végett el szeretném kérni a mobilszámodat, hogy amikor Balassagyarmatra megyek beszélhessünk.”

 

Utána néztem az ismerősnek, és láttam ám, hogy egy bizonyos csoport Nógrád  megyei Szövetségének a vezetője. Nem tagadom, hogy fellelkesültem. Gondoltam, a lehetséges feladat valószínűleg testhez álló lesz. A családból ezúttal Attila fiam mondott le esedékes programjáról, hogy elmehessek a pénteken 15 órára megbeszélt találkozóra. Félóra eltelte után törtem ki, hogy „Bocsánat, de én csalódott vagyok! Én igazából úgy tudtam, hogy egy lehetséges munkahely, egy munkalehetőség ügyében fogunk tárgyalni. Ez nem az én világom. Nekem nincs erre időm. Nincs a belépéshez szükséges 13 e forintom se, nekem munkahely kell, ahol dolgozhatok, és nem egy termékeket értékesítő, vásárlókat és társvállalkozókat beszervező, majd valamikor hónapok múlva esetleg még hasznot is hozó valamire.”

A szervező hölgy ezután gyorsított. Sok oldalt lapozott és gyorsan rátért egy termék bemutatására.

Mivel egy második esélyt mindenki megérdemel, elkértem a névjegyét. A kártyából kiderült, hogy mindaz, amit a beszélgetés elején elmondott, hogy mennyire szegény volt, és most ezzel a termékértékesítő céggel került ki a válságból (svájci frank alapú házvásárlási hitele van) igen távol áll a valóságtól (bár mindenki másként határozza meg a „szegénység” fogalmát), hiszen egy Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Fogalmaim szerint igen aljas volt úgy beszervezni egy ilyen üzleti bemutatóra invitálni engem és egy másik nőt (aki szintén nagy szemekkel távozott a helyszínről), hogy fogalmunk se volt valójában mire megyünk, illetve azt suggalta a levél, hogy lehetőségünk lesz egy tisztességes és hivatalos munkára.

(Ha megveszek 100e forint értékű árút, az nekem csak 70e forintba kerül a kedvezmények és a jutalék miatt. Ez egy kiváló üzlet. De a nem létező pénzem semmit nem hoz a konyhára. Kapcsolataim által is szervezkedhetek, de hol vannak ezek a kapcsolatok?)

 

A „munka világa” tehát még mindig bújdokol előlem.

Én is ülök a jól elrejtett dimenziókapu közelében ott a tábortűz mellett, és hallgatom a régebben keresők szaftos történeteit.

Pedig az idő sürget.

Ha nem találok munkát, decemberre elfogy a szüleim adta pénz, amiből csak addig tudom fedezni az albérlet költségeit, és Csabával abba kell hagyatnom az iskolát, haza kell költözni és a felnőtt gyermekeim is szembenézhetnek a jövővel, amikor én már rég a túlvilágon leszek: örökül kapnak egy képzetlen, szakma nélküli, fejlesztések hiján, kommunikálni és a „farkastörvényekkel telített” nagyvilágban megélni képtelen felnőtt autistát.

 

És meg kell vallanom őszintén, hogy legszívesebben üvölteni szeretnék, amikor elképzelem, hogy én már nem vagyok Csaba pedig megbetegszik és senki ebben a nagy világban nem őleli át, nem simogatja meg, nem segít rajta, nem igyekszik csökkenteni fájdalmát és riadalmát ... ő pedig rémülten néz a világra ... magányosan, és nem érti mi történik vele, nem érti az életet, nem érti a halűált sem. Soha ne valósuljon meg ez az életkép!

 

Valaki segítsen végre megtalálni a „munka világát”, ahol tudásom, erőm, időm árúba adása után tisztességes fizetést kaphatok!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.