Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A REMÉNY HAL MEG UTÓLJÁRA

2011.10.02

Szeptember 28. szerda

Egykor dobott ki az ágy. Már jó ideje fel voltam, és azon töprengtem, mennyi lehet az idő. Az egészen jól működő biológiai órámat megzavarta a kívánság, hogy három óra legyen, mert akkor lelkifurdalás nélkül kiülhettem volna a konyhába égetni a lámpát.Pedig nagyon kellene spórolni!

Csaba is ráébredt, hogy másként lélegzem, mint szoktam, a kezét a fejemre helyezte: gondoltam jobb, ha nem hányódom, úgy legalább ő, aludni tud.

Az este lefőzött hideg kávé várt, meg a lazán töltött cigi.

Mivel a gyöngyhímzés már-már okafogyottá válik, sehol eladni nem tudom őket, mert merszem nincs a piacra menni vele, az utcán meg mégse kínálnám, ha lehet... hát hímezni most nem volt kedvem.

Előszedtem régi jegyzeteimet, a kisregényem vázlatát is. Ez utóbbiról még most is azt gondolom, hogy érnie kell, pedig már több mint tíz éves az ötlet. Addig-addig tartogatom itt őkelmét, amíg véletlen becsúszik a kollektív tudattalanba, és valaki lehívja.

Mégis meg kellene írnom!

Egy nagyobb adag önbizalom kéne, és egy jó erős hátsóba billentés!

A seggberúgások már sorozatosan jönnek, és a társadalom is félelmetesen abba az irányba halad, amiről ez a történet igazából szól. A vészjelek jönnek.

Tegnap ismét fölöltöttem a vértemet - nem mindig vagyok ám alkalmas arra, hogy elviseljem, ha mosolyogva "nemeket" dobnak felém, ha gúnyos, vagy sajnálkozó elutasításokat kapok, amikor munka után kujtorog az ember. (Te jó ég! Még takarítónak se vagy jó! - hát ehhez nagyon erős hit kell, csak, hogy ne omoljon össze az ember. Ugyan ezt tudják-e azok, akik a Parlamentben potom 8-900 ezerért sorsunkról döntögetnek? No jó! Most már „csak” 750 ezrük lesz, meg még egy kis „támogatás” az üzemanyaghoz, a lakhatáshoz.)

 

(1) A Tesco-val kezdtem, ahol kiderítettem, hogy már rég nincs helybe jelentkezési lehetőség. Csak az interneten fogadnak jelentkezőket, abból szelektálnak, és aki tetszik, azt behívják interjúra. (No és persze a munkaközvetítők, akik a megváltozott munkaképességűek népes csapatát, állami támogatás fejében küldik hozzájuk.)

(2.) Egyenesen át, az egyedi bútorokat gyártó céghez (ha már itt van az utamban), de a hölgy a fejét rázza. A főnöke ugyan nincs itt, de a nevem és telefonszámom azért elteszi.

(Kicsit tornáznom kell, mert elzsibbadt a kezem, ahogy mindezt tollal leírtam. Ezek most pszichoszomatikus tünetek?)

(3.) A Rutin Reklám címe egy családi ház. Nincs csengő. A ház oldalbejárata le van zárva, a céghez rég nem tudott senki benyitni.

(4.) A közeli Óvodából a Deák úti központi oviba küldenek, ahol intézik a munkahelyeket, ami persze tudomásuk szerint nincs. (A Deák utat később járom be.)

(5.) Széles, a Söriparos, tudatja velem, hogy ilyenkor nem isznak már annyi sört az emberek. Ez ugyanis a holt szezon kezdete. Tavaszig még üvegmosónak se tud alkalmazni. Próbáljam meg tavasszal.

(6.) A CBA bolt vezetője közölte, hogy a cég még nem vezette be a részmunkaidőt, de most még nyolcórásba se tudna senkit felvenni, mert teljes a létszámuk.

(7.) A Reménysugár Otthonban már a portáson fennakadtam - jönnek ide sokan, mindenféle képesítéssel és a nélkül -, de ők most éppen abban reménykednek, hogy mégse számolják fel őket és a lakókat se dobálják majd szét más idősek otthonába.

(8.) A Család és Ifjúságvédelmi Központba sincs semmiféle állás, de hagyjam ott a telefonszámom, és ha szükség lesz önkéntesre, akkor majd szólnak. Már az is haladás lenne, hogy ne üljek itt haszontalanul egész délelőtt.

(9.) Az SZTK-ban felkerestem az unokatestvérem feleségét. Ezer meg egy éve nem láttam. Már vagy öt éve külön élnek, mert a drága rokonom iszik, mint a kefekötő, és ha megjön az anyja nyugdíja, akkor megy és eljátssza a gépeken. Az általam oly nagyra becsült asszony elmondta, hogy mióta megkapta az iwiwes üzenetem, azóta folyamatosan kérdezget mindenkit, de sehol nincs egy árva munkahely sem.

 

A lelkem ... mélyen lehajtotta a fejét... és egyet se szólt, de túrát a csípőm, a derekam és a lábam se díjazta. Lázadozás az van bőven minden porcikámtól. A lelkem végül mégis  kikérdezett:

- Hát kellett ez neked?

A válaszom hamvába... akarom mondani gondolataiba halt...

Nem volt lazításra lehetőség. Mire a lakásba értem a jó öreg gerébtokos ablakokat kicserélték műanyagra. A nagyja takarítást a tulaj elvégezte, de irány a létra és gyerünk törölni a port! Aztán a padlót is.

Az ablakok árván meredeznek bele a púrhabba. Fogja őket vagy négy-négy Góliát méretű csavar. A falak kipucsítanak. Csak a hétvégén érkezik a kőműves, aki majd eltünteti a bontás nyomait.

Hamar eljött az idő, amikor indulnom kellett Csabáért. De éppen vissza lett rendezve minden. Jöhet a gyerek ide, amely most "otthonunk" a hétköznapokon. (Hétfőn vissza se jövök.)

Később, még a tanulás előtt, a 16 órás hírekben elhangzott mondaton már nem is bosszankodtam. Inkább nevettem... ja, hogy keserű volt?

Kit érdekel? Már úgy is csak magammal tárgyalgatok.

Arról szólt a híradás, hogy a Parlamenti képviselők elé terjesztette a Kormány a tervezetet, amely arról szól, hogyan kívánják az embereket visszavezetni a munka világába.

Érdekes... ez az egész szöveg roppant érdekes. 

Most vagy ők nem ezen a Földön járnak, vagy én kerültem egy idegen bolygóra, csak valami technikai hiba folytán még most is a földi rádióadást fogom!

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.