Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az egyházaknál

2011.10.16

Október 13.


Két lelkészi hivatalba mentem vissza, mivel egyik helyen se találtam tegnap a lelkészeket és nem az illetékeseknek mondtam el, hogy szívességet kérnék idős, gondozást igénylő emberek felkutatásában.

Az Evangélikus Lelkész egy nagyon érzékeny lelkületű férfi. Ezt abból láttam, hogy könnybe lábadt a szeme. Próbálta eltakarni, és a fejét is elfordította, mintha a színes üvegtáblákat akkor látná először, ami a parókia ablakait díszítette, de nem párolognak olyan könnyen a vízcseppek.

Bemutatkozó levelem és a kisebb hirdetési cetlit az adminisztrátor egy földön heverő iratkupac tetejére pakolta (méltatlannak tartottam ezt az „alsófiókot”, de az már magánügy), és a lelkész semmiről semmit nem tudott.

A lelkésznek elmondtam hát mindent ismét, persze a gyöngyhímzett keresztekről elfelejtettem beszélni, amit jó volna árulni az Istentisztelet előtt, ha megengedné, de úgy is szeretnék a lelkészhez visszamenni és majd akkor azt is elmondom neki.

A lelkész meghallgatott. Ő is elmondta a gondjaikat, és azt, hogy két évvel korábban meghirdették ők is a házi gondozást, mert többen is jelezték: jó volna. Amikor végre intézkedtek, akkor meg egy igény se érkezett. A „Szeretetház” működik, ott él 17 idős nő. Tudtam róla, ott már voltam munkát keresni.

Biztosított róla, hogy mindazt, amit elmondtam neki, ki fogja hirdetni a misén, és amikor kikísért vitte át a templomba a papírjaimat. (Pénteken a buszról láttam, hogy az egyik hirdetőtáblán csak az én papírjaim vannak kiragasztva.)

Köszönöm!

 

Utána János atyához vitt az utam, aki legalább tíz évvel fiatalabbnak látszik a koránál. 79 éves. Mozgása, beszédje fiatalos, de tekintete ellentmond mosolyának.

Ő se tudott semmit arról, amit előző nap Mihály atyának elmondtam, pedig több mint fél órát beszélgettünk. Mihály atya elfeledte.Bár azt mondta: nem volt rá alkalom.

 

János atya előre szólt, hogy anyagiakban nem tudnak segíteni és, hogy ők inkább fiatalokkal foglalkoznak, mint idős, beteg emberekkel. Ők a szalézi szerzetesek.

Mondtam, hogy a szociálpedagógusokat éppen a fiatalok nevelésére képezték ki, és én lennék a legboldogabb, ha velük foglalkozhatnék, de egyik iskolának sincs rá pénze. Először őket jártam végig, de minden iskolában csak a kezüket tárták szét.

Az atya semmit nem ígért. Csak annyit mondott: meglátjuk, mit tehetünk.

Viszont én gazdagabb lettem.

Megismertem a szívinfarktus előjeleit, többek között a zsibbadásos tünetek is azt jelzik. János atyának is azzal kezdődött a szívproblémája az infarktus előtt úgy 15 -20 évvel. Kérdésemre, szívesen elmesélte a szívkoszorú műtétjét, ami  nem tartott tovább 20 percnél, mert az érbe katéterrel vezettek be egy kis lyukacsos oldalú csövecskét, ami széttartja a koszorúeret ott, ahol a szűkület létrejött.

Beszélgettünk a fiatalokról, és arról, hogy mostanában félelmetesen kevesen akarnak papok lenni. Pedig nagyon kellene az utánpótlás.

Elmondta, hogy rendjüknek több elve is van, és az egyik:

„Minden fiatalban van egy pont, amelyen keresztül megnyerhető a jó ügy számára; minden nevelőnek elsőrendű kötelessége a szívnek ezt az érzékeny pontját megtalálni és használni.” (Don Bosco)

Tetszett, hogy jövőképet akarnak adni a fiataloknak. Jó volna többet tudni róluk. Nagyon vonzó a számomra az általuk felvállalt munka, ez a fajta küldetéstudat.

Sajnálni fogom, ha nem sikerül munkát találnom és nem maradhatunk Balassagyarmaton.

 

Most már nem csak a saját gyermekem miatt, a szép mezővárosi jelleg miatt, nemcsak az evangélikus lelkész kedvessége miatt, hanem a szalézi elvek jelenléte miatt is sajnálnám, ha fel kellene adnunk.

Ha maradnánk, biztos, hogy többször is meglátogatnám az atyákat, mert jó volt velük beszélgetni a célokról, a világról.

 

Még megtekintettem az ékszerüzlet kirakatába kihelyezett medált és karkötőt. Furcsa volt saját alkotásom látni a kirakatban.

Minden elfogultság nélkül mondom, hogy nagyon jól mutat ott a „Végtelen”.

 

 

 

 

Több helyre nem mentem.

Már csak telefonálgattam. Az eredmény?

 

Az AN-RO Ruha Kft és az Aluflex Kft. Nem tud most munkát adni.

A Biohő Kft. Faxra volt kapcsolva.

A takarítással foglalkozó Kürtössy Bt. Nem vesz fel senkit, csak úgy, mint a Közúti Kht.

A Biotraktár nem keres munkaerőt.

 

Hová rejtették a Munka Világát?

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.