Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az autista otthoni tanulása

2013.01.22

img_0006.jpg


Január 22. kedd

 

 

„Mindig ilyen sokat kellene tanulni. Ha ugyanis nem tanulunk ilyen sokat, akkor lemarad a gyerekem. De győzhető-e ez a tempó minden áldott nap?” Ezt gondoltam, miközben Csabával együtt készültem a félévi vizsgákra. 

Ezzel telt az elmúlt hét.

Amikor egy autistával tanulsz, az első perc után rádöbbensz, hogy nagyon nagy fába vágtad a fejszéd. A „szó szerint” való értelmezés egy csomó gubancot okoz.

 

Itt van mindjárt a történelem.

A jegyzetben (mert könyv az nincs) ott szerepel, hogy a kapitalista rendszer kiépüléséhez szükség van olyan körülményekre, ahol is létrejöhet egy tőkével rendelkező réteg.

Látom a gyerekem arcát és bevillan egy gondolat. Kérdezek is: - Csaba! Tudod mi az a tőke?

-         Az, amit a tűzre teszünk – jött a válasz.

-        

Hogy az anyaggal tovább lehessen haladni, előbb félórás magyarázkodást kell tartani a „tőke” történelmi értelmezéséről.

 

((Vagy ott vannak azok a fránya „memóriasejtek”. Mi a memória? Ja! Hogy az az emlékezet!  A számítógépben is van egy memória.  Igen, de az más. No, de milyenek a memóriasejtek? Emlékezetsejtek? Azt tanultuk, hogy az agyunk emlékezik. A sejtek felépítésének tanulásakor szó se volt arról, hogy van agyuk, ami tárol, és emlékezni képes! Hogy is mondjam? Olyan sejtek, melyek emlékezni képesek.  Ja!!!  Már érti. No, de az iskolában, az életben, továbbra is memóriasejt lesz a memóriasejt, és a megértés csak kettőnk szintjén javult. Most készítsek szótárat, és adjam át az embereknek, hogy Csaba számára is érthető módon beszéljenek?))

 

Mire a végére értünk elfáradtunk. Ő is, én is.

Tegnap hat (6) tantárgyból vizsgázott, úgy, hogy mindeközben az osztályban, a többieknek folyt a napi tanítás.

Nem is tudom hogy győzte. Nagyon sajnáltam szegényt.

Még hátra van három (3) vizsgája. (Irodalom, nyelvtan, földrajz)

Drukkoljatok nekünk!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nagykozár, Pécsi u. 7.

(Pálfi Ibolya, 2013.03.21 12:25)

Ildikó, meglepett az első mondatod, "lemarad a gyerekem". A magam tapasztalata alapján állítom a gyerekek felé tett írott anyag jelentős részében a fogalom, szó visszakérdezése, jó képességű gyereknek is meglepetést, ismeretlenséget takar. A magam részéről tervezem, hogy "használati utasítást", "forgatókönyvet" adok Olivér fiam egyértelműsíthető értéséhez. Csupán emberség, jóindulat, és türelem kell a gondozójának, annak felfogásához és belátásához, alkalmazásához. Atya ég! Csak remélni merem, hogy nem áldozata lesz a fiam egy ócska jellemű ember lénye kedvének.

Re: Nagykozár, Pécsi u. 7.

(Ildikó, 2013.03.21 18:33)

Hát én is remélem, hogy nem egy jellemtelen ember kezébe kerül!
Ez a szótár, vagy értelmezési szótár nagyon jó ötlet Ibolya! :-)
Ma reggel pl. mondtam Csabának az iskola felé menet, hogy figyeljen az órákon, jegyzeteljen és ne idegeskedjen minden kicsiségen. Sokadszorra hangzott már el ez a fajta mondat, de csak ma reggel kérdezett vissza:
- Mi az a jegyzetelés?
Elmondtam. Csakhogy nem vagyok benne biztos, hogy attól függetlenül, hogy nem jöttek újabb kérdések valóban megértette: a jegyzetelés azt jelenti, hogy a tanár magyrázatából leírjuk a leglényegesebbeket.
Mert ugyebár minden lényeges lehet. És ki mondja meg, mi a lényeges egy autista számára?
Ki mondja meg?
Egész nap ezen filóztam. Aztán hazafelé a buszon kivettem az öléből a táskát és mivel leghátul ültünk a hátsó ablakba raktam. Erre az én drágám teljesen felháborodott, ideges lett, felkiáltott, hogy nem oda szoktam tenni. Arrébb húzta.
Mondtam neki, hogy most amiatt a 2 centi miatt dühösnek lenni butaság.
Mire ő!
- Nem 2 centi volt, hanem 20.
B.gyarmattól Szécsényig kötözködött olyan dolgok miatt, amit mi átlagosak általában észre se veszünk. Végig okítottam, hogy ezek lényegtelen apróságok. De mindhiába, mert neki viszont lényegeseknek tűntek.
Akkor szó szerint némaságot fogadtam. Lehúnytam a szemem és arra gondoltam: "néma lettem"
No és mi volt az első, amit hangosan kimondott a gyerekem?
- Most néma lettél?
:-)
No, ezt honnan tudta?
S.tarjánig hallgattunk. Amikor leszállni készültünk a fiam megállapítást tett:
- Azért némultál meg, mert szomorú lettél, mert én lényegtelen dolgok miatt idegeskedtem.
- Igen. - mondtam
_ Anya, nagyon szeretlek!
- Én is nagyon szeretlek kicsikém.
És most már szent a béke, a következő baklövésemig.
:-)
Azt hiszem tanítanunk kell az embereket, hogyan kell bánni velük.
Szóval jó ötlet az a "használati utasítás". Ha meg még konkrét eset leírásával is párosítanánk, akkor tán még élvezetessé is tehetnénk.
Igaz?