Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


El ne hidd, hogy ... 1.

2010.02.19

http://nol.hu//belfold/20100217-autistak_kartyai

Felháborító hazugságok is találhatók a cikkben. Nem is egy. Az én fiam autista és itt, ebben a városban élünk. Kínlódik a gyerek, a családom és a befogadó iskola, mert semmiféle segítséget nem kapunk. Az egyik autista csoport meg egy elkülönített, mindenkitől elszeparált családi házban kapott helyet - mondván ez jót tesz a szegény autistáknak, mert megvédjük őket a társadalomban élő előítéletektől, a kudarcoktól, a csúfolódásoktól.
Így a társadalom "tudatlan" marad, nem adatik meg a megismerés és ezzel az elfogadás lehetősége neki. A gyerek meg majd kikerül az oktatás védelmező szárnyai alól és 20 évesen szenved egy olyan törést, amit nem tud kiheverni.

Álláspont és szemlélet kérdése tudom, de el kellene dönteni, hogy: a tudás, és a jobb képességek, a készségek honnan erednek és mi a feladatunk akkor, ha szerencsések vagyunk és a birtokába jutunk?
Világnézeti kérdés, hogy ezt megtartjuk-e magunknak és azok csoportjába állunk, akik hasonszőrűek és nagy boldogságban összeborulva még tovább fejlesztjük magunkat, vagy arra használjuk, hogy akiket Isten kevesebb ésszel, kevesebb ismerettel, gyöngébb képességekkel áldott meg, vagy jelen esetben autistává tett, azok mellé állítunk tehetségeket, hogy példájuk, szorgalmuk mintegy fejlesztő, húzó erőként hasson rájuk?
Az is kérdés, hogy versenyistállót akarunk-e az iskolákból, vagy egy olyan közösséget, amelyik képes időnkét megállni lehajolni azokhoz, akik egy kátyúban megrekedtek, netalán akadályoztatva vannak.
Ha a kátyúkat fekete kartonnal letakarjuk az úton, hogy ne látszódjanak, attól még eltörhet az autók tengelye, ha bele hajtanak. :-(
Nagyon szomorú a szakember (akit egyébként mélyen tisztelek), és a szülő hozzáállása (akit szintén ismerek és tisztelek).

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.