Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HA AZ ÉG A FÖLDDEL ÖSSZEÉR...

2011.10.01

Szeptember 22.

Ha az ég a földdel összeér... ha zokog akár a kérdezett... toporzékolhat is, lehet mérges, könyöröghet, parancsolhat..., akkor is ki kell mondani azt, amit az autista kigondolt, hogy mondani kell.

Ilyenkor teljesen rá vagyunk kényszerítve arra, ahogyan az autista agya működik, ti., hogy éppen az élete mely területét elemzi.

Legjobb, ha az ember átvált "papagáj" vagy "visszhang" menüpontra legyen bármely erősen meggyőződve, hogy értelmes emberi lény nem ismételget. Ha ez a menüváltás nem sikerül, magának okoz nagyobb gondot, és persze az autista lesz végtelenül ideges.

Ez történt reggel is.

Semmi előjel nem mutatta, hogy közel a vihar. Békésen vonultunk a buszmegálló felé, amikor az én különc kicsi fiam megszólalt:

- Most milyen hét van?

- Hogy, hogy milyen hét? - kérdeztem vissza.

- Páros, vagy páratlan?

- Nem tudom - vallottam be hősiesen, - de csak egyféle órarended van, ha azért kérdezed. Nincs most kétféle hét, mint az általánosban.

Nem válaszolt. Közben a faragott kapuhoz értünk és én neki is meg szerettem mutatni, hogy a bejárat fölött rovásírással van felírva: Áldás az itt belépőre.

Csaba viszont ugyanakkor szólalt meg, még az órarendről és a hetek mivoltáról kérdezve és kérte mondjam ugyanazt.

Mondtam végül. De megjegyeztem: „Te meg rám nem figyeltél.”

- Kétszer nem válaszoltál, mert a rovásírást figyelted.

- Igen.

- Azt mondd, hogy kétszer nem válaszoltam.

Megmakacsoltam magam és közöltem vele, hogy erőszakos. Ez olyan, mintha valakit pofon vágna. Nem fizikai bántalmazás, hanem szavakkal való ütés. Az emberek nem szeretik, ha ismételgetniük kell azt, amit a másik ember kimondott. A kommunikáció az, hogy valaki mond valamit, mire a másik vagy vitatkozik, vagy egyet ért, de a saját szavaival.

Csaba, rövidke hallgatásokat beiktatva oda se bagózott mindarra, amit prédikáltam. Már-már azt gondolja ilyenkor az ember, hogy megértette, vagy belátta, hogy fölösleges amit csinál, de ez csak hiú ábránd.

- Kétszer nem válaszoltál - mondta. - Ezt kell mondanod.

Le lehetett volna zárni gyorsan, hogy elérjük a nyugalmi pontot, de nem bírtam menüt váltani. Nem mindig sikerül.

Nem megy, mert időnként erősebb vágyat érzek arra, hogy megtanítsam, hogyan kell viselkedni, és akkor bizony elkerülhetetlen a konfliktus. Sokszor kell ezt felvállalnom. Az együttélés szabályait meg kell ismernie.

Ilyenkor a tehetetlenség munkál bennem legbelül, Csaba viszont kívülről dolgozik, mindenki füle hallatára.

Teste megfeszül, egészen közel áll, ugyanabba a pozícióba merevedve, nyaka előrenyúlik és kezét, mutatóujját előre nyújtja.

Kimondtam, miután beláttam, hiába is vágnám magam földhöz, vagy hiába is próbálok észérveket felsorakoztatni.

- Kössssz... - mondta végül.

A busz is megérkezett.

Egy másik busz a nyomunkba szegődött és ezt Csaba észre vette. Úgy gondolta ezúttal két busz fog a Nyírjesbe menni. Hiába állítottuk neki hárman is, hogy az a másik majd el fog kanyarodni a Volán telephely felé. Akkor nyugodott csak meg, amikor a másik busz eltűnt a szeme elől.

A Nyírjesbe elbúcsúztunk.

- Ugye délután leszállsz a buszról? - ölelte át még a nyakam.

- Igen. Leszállok.

- És mondd azt, hogy csak vicceltél, amikor azt mondtad, hogy tíz évvel korábban fogsz meghalni, mint kilencven év.

- Vicceltem.

- Ígérd meg, hogy kilencvenéves korodig élsz!

- Ígérem, hogy kilencven éves koromig fogok élni - teszem meg azt, amiről nem vagyok meggyőződve.

Hozzám hajolt ismét, kezét a fejemre tette és úgy mondta:

- Kérlek anya, ne idegeskedj! Tudod? Kilencven!

Visszaszállok a buszra. Hosszan nézem, amíg megfordulunk távolodó, nyúlánk alakját. Csak reménykedni tudok, hogy az első órán írandó dolgozat közel félórás vitánk után jól fog azért sikerülni.

Délután megtudtam.

Öt kérdés, öt piros pipa, és a lap alján a gyönyörű ötös. 

Az előző napi német ötös is ott díszeleg az ellenőrzőben. Azt elfelejtette megmondani. J

(Azóta az ellenőrzőben van már matematikából is két ötös.   )

Akkor jó. Nyugodtam meg.

Csak az én idegrendszerem lett kissé megtépázva, és az nem annyira lényeges.

 

Lefekvés után érkezett az újabb próba. Előkerült néhány egészen friss probléma. Eszébe jutottak dolgok, melyek 13 évesen történtek meg vele. Hát persze, hogy nem emlékeztem! Sokszor arra nem emlékszem mi volt tegnap, nem hogy közel 3 évre vissza!

Azt hittem soha nem fogunk elaludni.

Tehetetlenségemben már kimenekültem a konyhába. Cigiztem, és akartam nem sírógörcsöt kapni.

Csaba végül kijött. Átölelt:

- Bocsánat, hogy ezt tettem!

Visszamentem hát vele az ágyba, hozzám bújt és azt mondta:

- Van még megbeszélnivaló!

És kezdődött minden ott, ahol abbamaradt.

"Menüváltás."

Megbeszéltük.

Aludhattunk végre.

Tíz óra volt, és fél kilenckor feküdtünk le először.

Nem mindennapi gyerek a harmadik  csemetém! Szó sem lehet unatkozásról!

 

Ma, amikor beírom ezt a szöveget 2011. október 1. van.

 

 CSABA MA 16 ÉVES!

ISTEN ÉLTESSEN SZERELMETES KISFIAM!

 

 

kep-061.jpg

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.