Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEVÉL CSABA ISKOLÁJÁTÓL

2011.11.04


November 4.

 

 

Tegnap levél érkezett a RIDENS-től, Csaba iskolájától, amelyben értesítettek kicsi fiam szeptemberi és októberi érdemjegyeiről.

Muszáj eldicsekednem, mert ezt olvashattam:

 

Magatartás és szorgalom: 5,5,

Magyar nyelv és irodalom: 5,

Történelem: 5,

Német nyelv: 5,5,5,

Matematika: 5,5,4,5,

Fizika: 5,

Kémia: 4,5,5,

Biológia: 4,5,

Testnevelés: 4,

Informatika: 3,5,

Pályaismeret: 5,5,

 

Kimondhatatlanul büszke vagyok!


 

Azon túl, hogy Csaba szeret tanulni, és otthon is rendszeresen készülünk a tanítási órákra, jó az iskola oktatási szerkezete, technikája, hiszen minden tantárgyból kiemelik a lényeget, és a gyerekek kíváncsiságában bízva (hogy ha valami nagyon érdekli, mindenképp utána fog nézni, olvasni) ezt tanítják meg velük.

 

Az órákon nem csak a szaktanár van jelen, hanem bent tartózkodik egy pedagógiai asszisztens is, ő segít azoknak a gyerekeknek, akik valamiért lemaradnak, vagy problémájuk adódik.

A tanárok és asszisztensek minden gyermek adottságát felmérték az év elején, úgy is mondhatjuk, hogy „megtanulták” a gyerekeket, és elfogadták furcsaságaikat, melyeket fokozatosan próbálnak szeretetteljes neveléssel csiszolni, hogy a gyerekek minél hamarabb beilleszkedjenek a közösségbe.

 

A módszer jó, mert egy autistát is beillesztettek (Lásd: Csaba), aki pedig 7 évi magántanuló volt, és kétszemélyes kapcsolatban tanult. Most pedig...

egy boldog diák, aki kijelentette: jobb így, együtt tanulni a gyerekekkel.

 

Minden szülőnek, aki valamilyen problémával élő gyermeket nevel, csak javasolni tudom ezt az iskolát.

 

Milyen jó, hogy a sci-fisek, és az anonim támogatónk segítségével még maradhatunk ebben az iskolában!

 

Hálásan köszönjük!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.