Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


19 ÉV AZ ÉLETEMBŐL...

2011.06.28

2011. június 28.

 

Hát vége…

Véget ért a HungaroCon, az utolsó, amit én szerveztem. És tán az utolsó, ami Salgótarjánban volt. Hogy miért…? arra vannak válaszok, de írja le más őket, én már nem kötözködöm. (- Megad – mondaná erre Csabám, mert a kötözködés szót minden esetben a „megad-dal” párosítja, hiába figyelmeztetem, hogy így semmi értelme, és csak összekeveredve suhannak a szavak a világegyetembe, és nem fogják érteni az idegen civilizációk, hogy mit is akarunk mi földi lények, ha különleges készülékeikkel felfogják mondatainkat.  Csak azt mondja erre az én csodás fiam: hülyéskedsz.)

Sokan örülnek, kevesebben szomorkodnak… ez jó dolog. Nem?

Vége.

Végre tettem valami jót is 19 évvel az első megrendezése után!

Nem ment rá, de eltelt a fiatalságom, és most olvasom a fiatalt az Sfmagon: Nem 56-ot és nem is 77-et jelez nála a naptár.

Csak nem tudtam megállni és beírtam: "A fiatalság, csak úgy, mint a szépség nem érdem, hanem múló állapot.”

Én csak tudom!

(De állítólag elértettem. Nem baj. Attól még igaz.)

 

Egyébként az írónak úgy kell írnia, hogy az olvasó megértse. Ha itt, kicsi hazánkban az olvasó tömegek még nem szárnyalló  léptékben gondolkodnak - hiába az előrerepült kisebb csoport -, akkor az író nem száguldhatja át egymaga  a szakadékot, mert neki az a feladata, hogy átvezessen.  Mi írógatók, feladattal élünk: megértetni az embert és a világot olyan eszközökkel, amink van, és oly módon, hogy azt megértsék az emberek. Hidat építeni a valóság és az éteri,  az anyagi és a szellemi világ közé.

 

Hát vége.

Véget ért az az állapot is, amikor még Avana elnöke voltam. Kellett már nagyon a frissítés! Avana az idén szeptemberben tölti a 14. életévét. Ez azért nem semmi! De…

Reményeim vannak…. Hogy teszem azt a fiatal, temperamentumos boszorkányok  majd tesznek róla, hogy szakmaibb, ne amatőr legyen… ne gitt egylet, ahogyan azt a "belső" ember is jegyezte majd kiszállt (pedig ha marad hamarabb előbbre jutunk), és ahogyan ma is "belső" ember írta: rágtuk a gittet majd három évig.

És nekem meg eszembe jut a „gittről” a Pál utca, meg az ő fiataljai, akik egyik részről felnőttek, másik részük bohócos gyerek maradt társuk halála után is.

Van azért valami, ami nem változott AVANÁBAN ... a csönd, ami leginkább a kriptára hasonlít.

Az élménybeszámolók még hiányoznak, amelyek csak úgy száguldottak a tavalyi H.Con után, mert az: mennyire nagyszerű volt, és tényleg nem is gondolná az ember, hogy milyen jó volt úgy együtt stb.…stb.… (Persze voltak érdekes ezekkel ellentétes megnyilatkozások a péntek esti Közgyűlésen. Csodálkoztam is, hogy egy év micsoda véleménykülönbségeket képes produkálni, de ez már a múlt, és ne rágjam már  itt is a „gittet”! )


 

Bódi ettől még örül, hogy volt... örül, mert úgy szemléli az életet, ahogyan kell: az Égiek megadták neki hozzá az erőt, a lehetőséget, mert, van két lába, két keze. Köszöni az Isteni Hatalmasságoknak, hogy van még esze, szája, meg mindene, ami kellett ahhoz, hogy egy ilyen három napos rendezvényt megszervezzen.És...

Köszöni a rendezőknek ez a Bódi, hogy amikor már mindezek nem elegendőek, akkor oda álltak és lebonyolították, segítettek és együttes erővel rendeztek!

Köszönet Tamásnak, Beának, Andreának, Lacinak, Robinak (mindkettőnek ) Marconak.

Köszönet a zsűri tagjainak, a kiállító művészeknek!

Köszönet az előadóknak!

 

Ám... egyesek számára az ajándékok formája, külalakja kifogásolása az sokkalta (nagyságrendekkel) fontosabb dolog egy jó kis buli után, és a szövegbe becsúsztatott „epe” (a rajta felejtett árcímke esete) kábé olyan, mint a „jótett helyében…  jót ne várj”, mert mit is várhat az ember egy magából kifordult világtól?

 

A Zsoldos Péter-díj szabályzatának változásai is nagyon fontosak, de lényeges téma, hogy kik voltak itt, kikkel ismerkedhettünk meg és beszélgethettünk hús és vér valójukkal ... és, ha csak pár percre is, de megelevenedett a netről ismert nicknév ...  és ott ült mellettem.

Meg is csíphettem volna, ha nem hiszek a szememnek.

Beszélt, hallhattam a hangját, érezhettem közelségét, nem egy, és nem két olyan embernek is, akikkel még soha nem találkoztam, vagy azoknak, akiket rég nem láttam.

És olyan emberek ültek egy asztalhoz ezen a HungaroConon, akik marták egymást azelőtt, ám most együtt gondolkodnak azon, hogy együtt erősebbek.

Ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattam az elmúlt 19 év után!

 

Eddig valójában mit akartunk? Tényleg egy szebb, élhetőbb, jobb világot? 

Szabályzatot változtatni nem elég, mellette meg kellene ismerni önmagunk.

És ez most útjára indult.

 

És eszembe jut megint, az a kislány, aki én voltam valaha, aki állt a végtelen csillagos ég alatt az udvaron, egy nyári estén, és azt gondolta: az emberek annyira, de annyira jók, és olyan nagyon szeretik, becsülik egymást, hogy a világ tényleg és igaziból nagyon jó.

 

Hogy mindez miért nem igazolódott, hosszú évekig nem értettem, csak miután elolvastam Henry James megállapítását:

„Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős. A szépség varázslatos, de ritka. A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen. Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó. Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan…”

A jóság mostantól nem lesz gyönge!

 

És mit mondott Edmund Burk?

„A gonosz győzelméhez egyetlen dolog kell… az, hogy a jó emberek ne csináljanak semmit.”

A jó emberek most már tesznek.

 

Én sem akarok gyenge lenni, és nem akarok a semmittevésbe elsüllyedni! Ezt javaslom, a most még csöndes jó embereknek is.

 

Amíg nem ismerjük önmagunk, az óceánok, és a föld mélyét, addig nem nagyon kellene az Univerzumban bóklászva észt osztogatnunk. De amíg oda nem jutunk … addig itt és most, magunkban kellene rendet tenni, és elérni, hogy aki idősebb, az csodálja és szeresse a fiatalt, aki meg fiatal, az ne feledje el, mi mindent tett le a nagy közös asztalunkra az az idős ember. 


Ne legyünk pökhendiek!

Ne gondoljuk már azt, hogy ami régen történt, amit a régiek tettek, alkottak, az nem volt hatással a mára! Elsőként, és a legnagyobb meggyőződéssel éppen nekünk, a scifihez vonzódóknak kellene ezt a legnagyobb bizonyossággal tudnunk. És azt is nekünk kell a legjobban tudnunk, hogy történhetnek óriási felfedezések, technikai csodák, és fejlesztések, de mindaddig marad a régi világ … mi több! …  rosszabb lesz, amíg az emberi gondolkodást nem vagyunk képesek megváltoztatni.

 

A szervező, a rendező általában másként éli meg az eseményt, amit összehoz. Én is másként látom a HungaroCon-t, hiszen ügyeket azért közbe is kellett intézni és például nem tudtam két mondatot se váltani Pusztay Sándorral, pedig megtisztelte rendezvényünket személyes részvételével, de aki azután úgy eltűnt, hogy el se köszöntünk egymástól.

Nem sokat beszélgettem búkfaló billel, Pigniczky Ágival, Pasztler Ágotával, K. Varga Beátával, Sánta Csabával, Bajzafi Ferivel, Bukros Zsolttal, Kollárik Péterrel, Kánai Andrással és sorolhatnám még, pedig de nagyon-nagyon szerettem volna!

 

Talán majd jövőre, amikor nem kötnek rendezői kötelezettségek! Mert őszintén remélem, hogy lesz jövőre, mi több azután és még tovább, és megy sorba a HungaroCon az ország városain, településein, és elérjük (középkorúak, fiatalok és öregek) együtt, hogy a hazai sci-fi elismert legyen.

Kívánok Nektek hozzá nagyon sok erőt, egészséget és főleg szívből érkező szeretetet!


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.