Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A TUDATALATTID...

2013.06.11

atkeles.jpgENIKŐM ALKOTÁSA

Június 11.

 

Vasárnap Etesről hazafelé a buszon, mint mindig, ha csak egy mód van rá, lehunytam a szemem és máris ott voltam… odaát… Apa a jobbomon. Tőle kissé távolabb valaki, aki állítása szerint a kezdetektől velem van, de soha nem látom az arcát. Apának sincs teste, csak az én képzeletem öltözteti emberi alakba.

A gondolat-párbeszédet nem lehet úgy leírni, mint az emberek beszélgetését:

 

Édesapa – szóltak hozzá a gondolataim – amíg élek, te mindig az én apukám leszel. Hiába is mondod, hogy az csak egy élet a sok közül. Nekem most Bódi Lajos vagy és leszel, amíg csak át nem költözök.

 

És villannak a régi képek, dúsulnak az érzelmek, melyek itt, amikor nyitva a szem, semmik ahhoz képest. Mintha belőlük jönne, az ősi mélységeimen át.

 

Kedden lennél 76 éves apa. Ha neked nem is, de nekünk számít. Azért a sok virág az emlékműveden… láttad már? Ha velünk lennél, ünnepelnénk. De megfosztattunk minden ünneptől. Az ünnepek soha többé nem lesznek ünnepek. Sírunk. Örök siralom. Tényleg siralomvölgy a világ.

 

A mulandóság az értelmetlenség mellé áll és szemhéjam mögött feldúsul szemem nedvessége. Apa meg, mintha lépne… de csak lebben felém. Homlokomra lehel… mint egy csók.

 

Mondd apa, miért történik mindez velem? Láttalak mindent javítani, elintézni, és láttalak úgy élni, mint egy kisgyerek. Mindez már önmagában kín volt, de ami utána jött az maga a borzalom. Elvesztettem a lányom, pedig becsülettel éltem, dolgoztam sokat magunkért és másokért, mégis kiszakította a szívem valaki, aki ott nálatok rendező.

 

Nemet int kezével. Tiltakozik. Szemöldöke mintha összehúzódna, a másik, az örökké mellettem lévő baloldalamra suhan és átölel. Érzem hátamon a karját, de már késő a vigasz… felgyűltek a könnyek és utat találtak arcom dombján lefelé, le a nyakamon… a szívem körül megnő a nyomás, jobbra hasít. Ez fáj.

 

Miért nem tudhatom az igazságot? Miért ez a titok, mely hazugságot táplál? Ha az összefüggések oly nagyok, hogy emberi elme fel nem foghatja, miért nem adnak hozzá elegendő észt? Mindig mellettem álltál apa! Ha kérésem volt, azon voltál: legyen. Azt kértem legyél nekem, de Te elmentél. Büszke voltam a lányomra. És mint egy tornádó emeli a házakat és szerteszórja, ezerfelé, úgy tűnt el életemből a legnagyszerűbb, aki reményt adott, hogy van még jó ezen a Földön.

 

A fájdalom hangokat akar adni, elfojtom kezemmel. Betakarom arcom, hogy torzultan ne lássa senki. Állnak mellettem, ők ketten, a vigyázók, mint tehetetlen bábok és előre mutatnak.

Ott látom Enikőt, amint rám mosolyog, de a kép távolodik, és míg egyre kisebb lesz és az őrület határán sikoltom: Ne! Ne menj el!

 

A busz megérkezett velünk. Mozdulni kell. Menni tovább. Még órákig nyom a mellkasom, az oldalam. Még sokáig nem tudok visszazökkenni a látható világba, csak csodálkozva, értetlenül figyelem az embereket, a tárgyakat.

 

Amit láttam visszaadni szavakkal nem lehet, még úgy sem, hogy dajkáltam már két napja, érlelődhettek…

Ma éjszaka Enikővel voltam. Nem emlékszem csak arra, hogy  velem volt, itt járt, itt élt megint, és álmomban olyan egyértelmű volt, hogy visszajött, mint egyértelmű a Nap melege.

 

Június 6. csütörtök (Balassagyarmat)

 

Tegnap este, úgy 20:45 tájékán, 4,2-es erősségű földrengés volt itt a környéken. Az utcán sokan erről beszéltek. Állítólag még Budapesten is érezték. Mindeközben árad a Duna. Az eső most is csepereg, időnként erősebben nekifut. Itt ülök a Művelődési Házban, amely hetente kétszer otthont ad, míg Csabára várok.

Köszönöm a fedelet, a védelmet és a menedéket Balassagyarmat!

Itt tartózkodásom első óráit mindig olvasással töltöm. Most ismét – immáron harmadszor – C.G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok című életrajzszerű művét vettem le a polcról és utaztattam magammal, várakozást megkönnyítőként.

A művet csak részleteiben írta Jung. Aniela Jaffé jegyezte le és itthon Kovács Vera fordította szép magyar nyelvünkre.

Amikor olvasok, jegyzetelek.

Modern világunkban megritkultak a kézbe is fogható könyvek, az e-könyvek terjednek, és a számítógép billentyűzete „könnyíti” a kézírás nehéz munkáját. Sokszor használom, de amikor nincs a közelembe gép, akkor könyvet lapozok, nyomtatott betűket olvasok, és kézzel írok. Egészen más ez az érzés. Az agy, merőben más területeit dolgoztatja meg. Erre is szükség van. Ezért is tiltakoztam, amikor Attila fiam felajánlotta, hogy a laptopját kölcsönzi nekem.

Ezt a Jung könyvet nem lehet úgy olvasni, mint egy regényt. Képtelenség haladni vele. Minduntalan meg kell állni, letenni és elgondolkodni.

Itt van mindjárt Jung istenképe: „… nem lehet tisztázni, hogy vajon az istenség és a tudattalan két különböző hatalom-e. A tudattalanban megvan a teljességnek az archetípusa és ez az álmokban és egyéb módon manifesztálódik. (…) Az istenképet a „mély-én” egyfajta tükröződésének foghatjuk fel…”

Jung számára a LÉLEK A LEGIGAZIBB VALÓSÁG.

„… az örök változás alatt (fizikai létezésünk, mindennapi életünk) él és megmarad valami…”  Amit látunk az a „virág”, de az a mulandó. A tulajdonképpeni élet láthatatlan, az a rizóma (gyökértörzs) mélyén rejlik.

„… életünknek csak azon eseményei érdemesek elmondásra (szóra) amikor a maradandó (a rizóma) betör a mulandóba…”

 

Nemrég fejeztem be a tudatalatti hatalmáról szóló könyvet, amely nem mást állított, mint, hogy el kell tudnunk képzelni a sok-sok jót és szépet, amilyenné életünket kívánjuk, és az a tudatból bekerülve a tudatalattiba, azon dolgozik, hogy megvalósítsa.

Ha negatív dolgokat mondunk és hiszünk, akkor azt valósítja meg, mert a tudatalatti olyan, mint egy felülbírálni képtelen „szolgáló”. Nem tesz különbséget jó és rossz dolgok között, ezért mindent teljesíteni igyekszik, amit a „gazda” parancsol neki.

 

Erre jött most Jung állítása, ami valahogy így szól erről:

„Minden, ami a tudattalanban zajlik, eseménnyé kíván lenni…”

 

Ezek szerint életünk a tudattalan önmegvalósításának története.

 

Nem gondolható el úgy egy-egy ilyen nap, amikor várakozok, olvasok, majd gyöngy hímzek (beszélgetni is jó volna emberekkel, de nem igazán akad, aki hozzám szólna), hogy ne zokognék ott az asztal mellett kucorogva, Enikő fényképe előtt.

Azon töprengek egyfolytában, hogyan lehetett volna, milyen gondolatokkal változtathattunk volna ezen a kimondhatatlanul borzalmas tragédián.

 

Június 1.

 

Sokan mondják, hogy csak azt hiszik, amit látnak, vagy hallanak. Tudom, hogy így a legnehezebb hinni. De látjuk, halljuk az elektromosságot?

Igaz, van a másik érzékelésünk a tapintás.  Ha megfogjuk a csupasz vezetéket, amelybe áramot vezettek, akkor megráz és ez, a legrosszabb esetben végzetes.

Tegnap anyánál aludtunk. Csaba az anya melletti ágyon. Reggel arra gondolt: „Csaba mindjárt fölül és megnézi itt vagyok-e az ágyban.”

Erre Csaba felült és megnézte őt.

Nem lehet eldönteni, hogy anya érezte meg a közvetlen jövőt, a következő perc eseményét, vagy Csaba „hallotta” anya gondolatát és teljesítette.

Anya mégsem hiszi, hogy a már ismert és tudományosan elfogadott érzékeinken kívül is létezik érzékelés.

Dr. J. Murphy azt írta, hogy a jövő már elménkben van, és tudatalattinkig eljuttatott vágyainkkal, elképzeléseinkkel (melyeket imádságként gyakran elmondunk magunknak) megváltoztathatjuk. Nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ez a tudatunkban jelen lévő JÖVŐ tartalmazza országunk jövőjét, népünk kollektív tudatalattija. „Semmi nem sújthat, ha a fohász mellett döntesz, mert eldöntve semmi sincs.”

Akkor rajta!

Képzeljük el saját és országunk egészségét, boldogságát, gyarapodását és felvirágzását!

„Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám. Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt.18,19-20.

 

Május 31.

  Marcsikám, az én unokatestvérem hozott nekem egy könyvet.(Köszönöm!) Elolvastam.

Dr. J. Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma. Ez a címe.

 

A tudatalattiról, az ősi tapasztalatok, a mitikus tudás tárházáról már az 1990-es évek elején olvastam. C.G. Jung nevezte el így a tudattalant.

Dr. J. nem kevesebbet állít, mint hogy ami a tudatunkba gyökeret ver, az süllyed a tudattalan mélyére és mint egy kiváló szolga, mindent megtesz annak megvalósulásáért. Mivel azonban nem tud különbséget tenni jó és rossz között, mindent úgy intéz, hogy megkapjuk, amit tudatunkban eluralkodni hagyunk.

Ezt bizonyítani látszik Jób mondata is:

„Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.” (Jób 22:28)

  

Május 30.

  Fontos, hogy naponta néhány percre visszavonuljunk a mindennapok feszült rohanásából, a külvilág zajától és elmélyedjünk tudatalattinkba, amely azonos vagy szoros kapcsolatban áll az Egyetemes (vagy kollektív) tudatalattival.

A wikipédia így ír róla:

„Sokan úgy vélik, a meditáció valami egzotikus dolog, amely kizárólag a keletről érkező vallásokhoz kapcsolható. Vannak, akik úgy gondolják, ez valami olyasmi, amihez egy bizonyos módon kell ülni. Talán azt hiszik, ilyen gyakorlatot csak a „szent emberek” végeznek. Ám ezen feltételezések egyike sem igaz. Amikor valaki meditál, mindössze annyit tesz, hogy az elméjét egy bizonyos dologra összpontosítja. Valójában egy könyv olvasása vagy egy film nézése ugyanúgy egyfajta meditáció.

 

A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nem csak egy bizonyos „elit” élhet vele, és nem csak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer. Ha semmilyen spirituális gyakorlatot nem folytatunk, és nem hiszünk semmiféle istenben vagy felsőbb hatalomban, a meditáció gyakorlatával akkor is boldogabb életet teremthetünk magunknak.”

 

május 28.

Ha kinézek a nehéz függöny mögül (amit magam köré húztam, hogy ne látszódjanak minden pillanatban fájdalmas arcvonásaim) a világra, és szétnézek, akkor azt látom, hogy semmit nem változott. Pedig hosszú évek teltek el mióta írom a blogomat, és mások hasonló módon figyelmeztetnek ugyanazokra a dolgokra, mint én. Tehát vannak azért, akik jót akarnak.


Szeretnék egy szebb egy igazságosabb, egy jobb világot, ahol az emberek a Teremtéshez, a lelkük jóságához méltón élhetnek. Ehhez nem kellene mást tenniük, mint összejönniük, beszélgetni, de nem az interneten, hanem személyesen. Beszélgetni arról, hogy mekkora erő bennük a lélek, a tudatalatti, amely egyenesen Isten adománya. Beszélgetni arról, hogy akarniuk és cselekedniük kell, segíteni az elesetteket, tanítani, felemelni a panaszkodókat, elmondani nekik, hogy három dolog miatt érkezett ő is a bolygóra: szeretni, tanulni és megérteni.

 

Mindehhez kell a hit önmaguk erejében.

És kell a hit abban, hogy másoknak is hasonlóan hozzánk ugyancsak ennyi ereje van.

Helyette azt látom, hogy az emberek azt hiszik, el kell kerülniük azokat, akik nem ismerik fel lelkükben rejlő erejüket, akik nem tudják, hogyan kell fölemelkedni a sárból, ahová a törtetők, a hazugok, az élősködők taszították őket. Inkább azt látom, hogy azt hiszik isteníteni kell azokat, akiknek ível a karrierjük.

Ez nagyon elszomorító.

Hiszem, hogy szeretnünk kell egymást!

Ha szeretjük a másik embert, akkor el tudjuk képzelni, hogy milyen lenne az életünk, ha az ő helyébe lennénk, ha az, ami vele történt, velünk történne, és akkor nem lennének hanyag tűzvizsgálók, nemtörődöm rendőrök, ferlületes boncorvosok sem.

 

"Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!". (Jézus)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.