Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AUTISTA LETTEM

2010.08.29

2010. augusztus 29.

Olyan rossz érzés ez, mint amikor bántani akarnak. Tudod, hogy emelkedik a kéz, és mindjárt lecsap. Olyan ez, mint, amikor üldözött vagy, a mostani menekülésed csak átmeneti, mert az üldöződ bármelyik pillanatban feltűnhet, és akkor ismét futnod kell. Hátrahagyva mindent, ami kedves. Odahagyni a nyugalmad. Lelked zaklatott, szorong, tested rabjaként csapódik belsődben jobbra-balra. Agyad úgy szédül, mintha szakadék szélére állítottak volna, és szemed nem látja a mélység végét.

Olyan rossz érzés ez, mintha elzárt vagy titkos világban élnél, ahová nem jutnak el a változás szelei, vagy mintha fejedre páncélburkot szorítottak volna: ne hallja, ne láss, ne szólj, ne lépj! Igen. Ne is lépj, mert így megvakítva és a süket csöndben falaknak ütközöl, a „barátok” elhagytak, mert nem állsz mozdulatlanul.

Kezdődik az iskola. Jönnek a félelmek. Tétova bizonytalanság.

Nincs időpont a tavasszal kért szakértői bizottsági vizsgálthoz.

Nem tudom mikor és hová kell menni a gyerekemmel.

Nincs hír terápiákról, amire kezdetektől szükség volna.

Nem tudok róla, hogy már lenne adaptált tananyag.

Nincs hír arról, hogy többé már nem lesz elkülönítve a többi gyerektől.

Nem tudok róla, hogy bárki felkészítené az embereket arra, hogyan kell bánni helyesen egy autistával

A hivataltól április óta nem jött válasz a levelemre.

Nincs válasz a kérésemre az iskolaváltásról, vagy a kettő kombinálásáról.

És itt van a nyakunkon szeptember.

Kényszerből osztályt ismételtettem Csabával, de semmi változást nem tapasztalok.

A gyermekem megint, ismét és újra és tán végérvényesen autista magányának egyre mélyebb rétegeibe süllyed, mert nincs kéz, amelyik segítséget nyújtana.

Most már én is autista lettem.

Nem értem többé már a világot a maga hazugságaival, a modorosságával, a képmutatásaival, a nemtörődömségével, a felelőtlenségével.

Biztosan autista lettem, mert nem akarok ... nem vagyok hajlandó soha ... de soha többé hazudni! Senki kedvéért, csak azért, hogy ne bántsam meg, és hogy minden maradjon a régiben!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.