Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy csöppnyi gondolat megint az idősek "gondozásáról"...

2011.09.25

Szeptember 20.

 

Az én napom azzal indult, hogy némi pakolgatás után (készültünk ugyanis visszautazni B.gyarmatra) fél ötkor felhívtam a kórházat, hogy apukám állapotáról érdeklődjek.

Mivel arról, hogy apa a Baglyaskő Idősek otthonában ismeretlen körülmények között leesett az ágyról - és szétütötte a homlokát, halántékát , - Enikő semmit nem tudott, ezért írtam neki egy levelet. Kértem, legyen anyával, amikor apához bemegy. Anya egyébként is készült a városba, mert mennie kellett a reomatológiára.

 

Amikor este fél tízkor értesítettek az eseményről már aludtam, de ráébredtem a telefon csörgésre. Tamás vette az üzenetet. Szinte semmit nem aludtam. Forogtam, és folyamatosan apát láttam. Négyig bírtam az ágyban, miután még fél egykor felkeltem, elszívtam egy cigarettát és beszéltem a fejemmel: most aztán már tényleg elég!

Úgy ébredtem, mint akit éjszaka összegyúrtak, majd nyújtófával ki is nyújtottak.

 

Utaztunk.

Később kiderült, hogy egy csomó mindent otthon hagytam. A C-vitaminunkat, a gyógyszeremet és a listát is, amin a potenciális munkahelyeket egy négy-öt órás munkával egyik nap összeírtam. Az esernyőt is, ami nem hiányzott, mert Tamás oda adta az övét, mert egy helyi járattal indultunk el otthonról. Mire Balassagyarmatra értünk kiderült az ég.

 

Délután hívtam Enikőt. Sikerült anyát megtalálnia, aki annyira meg volt rémülve, hogy még apát se találta meg.

Utána még három telefonnal csökkentettem a telefonon lévő összeget, de muszáj volt megbeszélnem a találkozókat másnapra.

Délután éppen akkor hívott B. Feri, amikor buszoztam ki Csabáért a Nyírjesbe.

Jó volt vele kinevetni nyomorúságunkat, és nem egyedül lenni és süllyedni egyre mélyebbre a kilátástalanságba.

 

Este anya telefonált, és elmondta, hogy apának érdekel módon, a feje jobb oldalán van a seb, de a bal alkarja van bekékülve. (Csak nem lelökte valaki az ágyról, amikor éppen a szekrényéről akart valamit elvenni? Persze lehet, hogy megszédült és úgy esett a szekrénye felé. Másképp nem tudom elképzelni, hogy éppen így és azokon a helyeken sérüljön.) Állítólag a szobatársa találta meg. De a kis öreg a múltkor olyan előadást adott arról, hogy apánál ott járt egy fogtechnikus és új fogat készít neki, és annyira hihető és összefüggő volt, hogy megkérdeztük a nővéreket, miként történhet, hogy fogat csináltatnak apának, amikor mi nem is tudunk róla. Persze az egész nem igaz.

 

Ugyanúgy kitalálhatta apa esését is, de még az se kizárt, hogy besegített neki, mert a múltkor egy, minden szobába besétáló nő fejét ordította le, hogy agyonveri, ha még egyszer bemer menni a szobájukba.

 

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az Idős otthonok ápolói-gondozói létszáma a kívánatos mértéket nem éri el.

 

Gondoljuk csak el!

 

Harminchat (36) demens, idős, beteg emberre – akik közül sokan magatehetetlenek -, van két (2) ápoló. Nappal (tán 7-15 óráig) van egy mentálhigiénés gondozó is. Meddig tart vajon, amíg a szobákon végig érnek, amikor fürdetnek, pelenkáznak, és ahol kell, ágyat húznak? Mindaddig a nővérpult üres, és hiába van, pl. apa szobájában is kamera, a pultnál nincs senki, aki figyeli a monitort, aki észre vehetné, hogy valaki összeesett, vagy valahol éppen verekednek!

 

Hasonló a helyzet, amikor az ételt osztják. Egyik nővér azoknak osztja, akik kiülnek az étkezőbe, és eteti azokat, akik nem tudnak önállóan enni. Neki kell még a gyógyszerekkel is végig futnia a lakók között (nem csak kiosztani, de be is kell azokat adni). A másik, a fekvőknek, a gyöngéknek viszi szobáról szobára az ételt (aki nem tud egyedül enni az vár a végéig, amíg a nővérek közül valaki rá fog érni), majd amikor végére ért, indul és szedi össze az üres tányérokat, takarítja le a morzsás zsíros asztalokat.

Mindeközben adminisztrálni kell. Hogy mi mindent, azt én nem tudom. Azt tudom, hogy naplót kell vezetni minden cselekedetről, minden gondozottról, ápoltról.

 

Tessék már nekem megmondani, hogyan lesz ebből emberséges, tisztes ápolás és gondozás, a gondoskodásról - a kicsit beszélgetünk, simogatunk, fésülködünk, felolvasunk az újságból -, nem is beszélve?

 

No szóval hiába is van ott az a mindent látó kamera, ha nem volt ember, aki figyelhette volna. Apa pedig megsérült, és kórházba került.

 

Most akkor mit is kell tenni? Vagy én, mint egyedüli fecske, mit tehetek?

 

Anya október 6.-án megy kórházba. A reomatológus kezeléseket írt fel neki.

 

Roni kutyájára már nem lesz gond, mert ő 18-án itt hagyta a családot. El kellett altatni. Az orvos méhdaganatot diagnosztizált nála, amely valószínűleg átterjedt a gyomrára is. Az a kutya még az utolsó napján se nyüsszentett egyet se, fáradtan, lassan mindent megtett, amit anya kért tőle. A vizet is megitta a kedvéért, pedig öt perc multával viszontlátták. A hűség mintapéldája volt. Megrendüléssel írom még most is, hogy mindent megértett (csak éppen nem tudott beszélni), és semmit nem panaszkodott anyának, mintha tudta volna, hogy a gazdinak nélküle is van épp elég baja.

 

A családnak meg kellett tiltanom, hogy telefonáljanak nekem, mert a szolgáltató felhívott, hogy hóközi befizetésre van szükség, olyannyira megnövekedett a telefonforgalmunk. Enikő vitte be a 8525,- Ft-ot a kirendeltségbe. No ez az, amit már tényleg nem tudunk finanszírozni.Így marad a röpke mobilról mobil hívás, amikor is csak és kizárólag a legfontosabb tudnivalókat mondhatjuk meg egymásnak. És persze a hétvége, amikor ki lehet beszélni a hetei eseményeket.

Egyébként csak a csönd.

 

Ezt érte el az emberek civilizációja, amelyik kényelmessé, élhetővé, jobbá és szebbé akarta tenni ezt a világot!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.