Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ELFOGYOTT AZ ERŐM... SEGÍTS ISTENEM!

2013.11.19

November 19. kedd

 

Péntek este sírtam. Bizonyos, hogy a reggeli álom is sokban okolható ezért. (Megírtam: Álmok ismétlődő motívumokkal .)

Ültem a szövőszék előtt Enikő szobájában, szőttem Edit szőnyegét és csorogtak a könnyeim. Csaba a másik szobában játszott, a férjem is kint volt a számítógép előtt. Egyedül ültem ott Enikő emlékével, romhalmaz életemmel, és Istenhez beszéltem. Megkérdeztem őt már ki tudja hányadszor: Miért élünk ezen a csodálatosra alkotott bolygón uram?

Nem válaszol, bár nem tudhatom, hogy melyik gondolat a sajátom, melyik az övé. Persze ilyenkor, amikor keserű gondolataim elkapnak, és mint felgyorsult szállítószalag tovafutnak, akkor belekapaszkodva a gondolatörvénybe lehet meg se hallom szavát.

Mondd meg Isten, mi értelme annak, hogy beszorultunk ilyen panelkalitkába és szűkölve szűkölködünk, másunk nem lévén egymást akadályozzuk!?

Miért küldtél ide minket Uram ilyen csodákkal hintett bolygóra, ha nem láthatjuk gyönyörű alkotásod, ha nem ehetünk ízletes gyümölcsökből, ha szemünket lesütve tarthatjuk csupán, az oly sokat látott rég lakkozott padlóinkon?

Mi értelme életünknek, ha minden szépet, jót, mit ide teremtettél, csak egy maroknyi ember élvezheti?

Tán azért küldtél, hogy kuksolva kussoljak, amikor pedig gyermekem életét elvették? Azért küldtél tán, hogy sarokba bújva egy szót se szóljak szemem fényéért? Némán tűrjem a kínt és hagyjam, hogy embertársaimat is orruknál fogva vezesse a hivatal, akik fényesre mossák magukat az ő verejtékükön? Hallgassam egy életen át a hazug szavakat, kik jogtalan jogot alkotva e jogok mögé elbújtak és hivatal, hivatallal karöltve bűnözőket véd?

Ó Istenem! Miért nem szólsz?

Miért tartasz még itt most is, amikor pedig már megláttam a hazugságot, mikor felszállt előlem a köd?

Miért tartasz még most is itt? Azért, hogy kínozz. Másért nem. Hiszen a szemem láttára teszik tönkre autista fiam jövőjét azok, akiknek éppen segíteniük kellene! Olyan emberek, akik a jövőalkotásra esküdtek fel, az oktatás emberei, de lelkiismeretük hallgat és szaros megélhetésüket féltve – mert jólétük nekik sincs! – szólni nem mernek, tenni meg… egyenesen rettegnek.

Miért vagyok még most is itt Uram? Mutass választ, ha szólni nem akarsz! Vagy tán fülem nincs, hogy halljam szavad?

Azt hittem igazságot keresni küldtél. Kerestem, keveset találtam. Nem elég ahhoz, hogy világod megvédje. Tán megírtad azt is, hogy elszaporodik az ember és tönkre fogja tenni a bolygót? Az volna a te Isteni célod, hogy ezt a csodát feláldozd egy olyan rétegért, akik kapzsik, pénzimádók, kizsákmányolók, a tömegek vérét szívják, hogy kényelmük meg legyen? Képes vagy Uram feláldozni értük ezt a bolygót?

Vagy azért vagyunk egyre többen, hogy elég sokan legyünk? Elegen?

Tudod Uram, ha Te nem látnál mégse mindent, akkor szólok, hogy nyomort találtam. Testit és lelkit.

Meg mondom én, mi van! Hajléktalan, éhező, bemocskolódott emberek. Az egyik azért hajléktalan, mert elvették az otthonát, a másik meg, aki elvette, annak a lelki hajléka illant a semmibe.

Beteg emberek vannak Uram! Van, aki az esőtől, fagytól beteg, és van, aki a palotájában lelki beteg. Emez, az utóbbi észre se veszi, csak vért szív reggeltől estig és hiszi, hogy azzá válik, amit elfogyaszt. Az előbbi, a tömegek meg a Te országod reményében tűrnek, és nem veszik észre, hogy ugyanúgy kizuhant lelkük a szellemvilágból, mint azok, akik gátlástalanul elvesznek előlük minden lehetőséget.

Miért küldtél ide Isten? Tán azért, hogy egyedül küzdve elsorvadjon testem?

Tudod én azt hittem, hogy azért küldtél minket ide mulandó testbe, hogy megtaláljuk ezen a létsíkon is az örök élet lehetőségét. Azt hittem a lélek-világ végtelenségét, a jóságot, a szépséget kell itt is megtalálnunk, egymást segítve, támogatva.

Nem azt találtam Uram!

Az emberek itt mind végtelen luxusról, végtelen hatalomról álmodnak. Mint villamos, amelyik szárnyakról álmodik.

Befelé látni a legnehezebb. Önmagunk hibáit meglátni, elismerni… nem megy. Pedig mindenki tudja: nem ezt akartuk.

Isten persze hallgatott. Férjem is, aki időközbe bejött. Mind tehetetlenek vagyunk, amíg a mélyálomból a tömegek fel nem ébrednek.

 

November 8.

 

Világokat Teremtő Erő! Te mindenhol jelen lévő Fény!  Rezgések Mestere, kit mi, ebben az országban, a mulandó anyagba tuszkolt lelkek, most Istennek nevezünk!

Kérlek, halld meg szavam!

Ide küldtél tanulni… szeretetet, megértést, tudományt… jó, tán még meg is egyeztünk! Tán aláírtam valamiféle egyezményt, hogy átélem a kínok kínját.

De nem bírom tovább!

Arra kérlek, Isten töröld el a vállalásom vagy SEGÍTS!

Küldtél hozzám három Csodát, adtál nekem édes terheket, kik oly különbözők, mint különbözik egymástól a föld, a víz és a tűz.

Tanítottál a létezéssel nekem várakozást, küzdést, jót, rosszat.

Nélkülöztem is, és meg is éltem.

A harcnak eszközeit mutattad igazért, jóságért, szépért emberségért.

Lehetőségeket tudtam adni másoknak.

Súgtál és én írtam az ébredésről, az emberben ott élő Erőről, életről, halálról, a gondolat hatalmáról.

Mentem és harcoltam, ahogy kérted.

Most elfogyott az erőm!

Hozzád szólok Isten!

Segíts!

A földön járót, emelgettem szellemed felé, a szellemben élőt hitében erősítettem, a két világ között élőt pedig mentem a kitaszítottságtól, a meg nem értettségtől.

Erőt kértem és kaptam. Szétosztottam.

Időm elfolyt, mint víz a kézből, zeném, fényem már oda van.

Isten!

Tényleg ezt vállaltam?

Aki hittel hitt téged, azt elraboltad… kegyetlen gyorsan.

Egészségem vele vitted… tán, hogy lássam a test kínját a lélek börtönében, ahogy lassan sorvad.

A Csillagok küldöttét engedted kivetni a világból… egyik kezemmel őt fogom, a másikkal az igazságos világért a tőled kapott kardom forgatom, de oly sok a hazug, a hitetlen és a cinkos, hogy hamarosan legyőznek.

Istenem!

Én már mindent megtettem, de olyan itt a sötét hazugság, akkora a bűn, az embertelenség, hogy most már muszáj, hozzád fordulom segítségért!

Segíts, kérlek!

Nyújtsd le kezed a világra, hogy szeretetrezgésed elterjedhessen, mert a sötétség világa úgy áramlik szét, mint gyilkos gáz!

Segíts, kérlek, hogy teret nyerjen az igazság, a tisztelet az emberség!

Segíts Fénylő Uram!

Elfogyott az erőm! Segíts, mert ha nem teszed… legyőz a sötétség!

Ha másként nem, hát kérlek, emelj magadhoz minket!

 ......

 

19 borzalmas hónap telt el… :'(

"Az ember lelke a csillagokban született, s a kozmikus körpálya befutása után oda tér vissza." (Szepes Mária)

 

"Amikor meghalunk, semmit sem viszünk magunkkal. Csak életünk tetteinek gyümölcseit és szellemi minőségünket." (Tendzin Gjaco)

 

"Ha akarsz valamit,az egész Mindenség összefog,hogy kívánságodat megvalósítsd." (Paulo Coelho)

 

„A földi lét számtalan nagy szót ismer. A léleknek is megvan a maga nagy szava: halhatatlanság.” (Hioszi Tatiosz)

 

Itt találtam az idézeteket:

http://dszilvia.blogspot.hu/2013/11/a-vilaghiru-magyar-agykutato-dobbenetes.html

 

 

November 3.

 

Sorra jelennek meg könyvek, netes írások, tömör felsorolások a sikerhez, a gazdagsághoz, az egészséghez, boldogsághoz vezető útról.

Ha nem olvastam volna bele ezekbe, nem tudnék róluk nyilatkozni. Be is vallom gyorsan.

Gyakran találok ezekben olyan kijelentéseket, sok esetben csak homályos célzásokat, sejtetéseket (ami tán veszélyesebb, mint a nyilvánvaló tanács), hogy kerülni kell a negatívan gondolkodó, a panaszkodó embertársainkat és azokat is, akik hosszabban időznek fájdalmuk felett, mint az az átlagosban leírt, elfogadott.

A „jó tanácsok” íróival ellentétben ezt nevezem én „cserbenhagyásnak”.

Már napokkal ezelőtt befészkelte hozzám magát a megbocsátásról való gondolkodás is. És ami megszületik az elmében ahhoz bizony furcsa módon mások is csatlakoznak, mintha ugyanazon időben másokhoz is éppen ez költözött volna. Ilyenkor mindig Jung véleménye jut az eszembe, aki megfigyelései, tapasztalatai álltál erősen állította: létezik egy kollektív tudattalan, amely láthatatlan ugyan, de mégis körbeöleli bolygónkat és az emberek abból lehívhatnak (esetenként hívás nélkül is érkezhetnek) gondolatokat, elméleteket és… mindaz, amit gondolnak, szintúgy bekerül ebbe a számunkra megfoghatatlan gondolat-könyvtárba.

 

A megbocsátással kapcsolatban sokat tépelődtem azon, hogy lehet vagy sem úgy megbocsátani valakinek, aki nem tanúsít megbánást? Lehet megérteni úgy valakit, hogy soha nem találkozom vele, nem hallom hangját, nem ismerem valódi életét, érzéseit, melyeket nap, mint nap átél?

És ugyebár jönnek azok a kérdések is, hogy akkor mi történik, ha valaki hosszú éveken át úgy őrzi haragját, sértődöttségét, mint régen az asszonyok a tüzet? (Persze vannak konkrét esetek is, ami engem érint. Konkrétan tudom, hogy 10 éve haragszik rám egy ember, a másik általam szeretett személy pedig 22 éve nem tudja felejteni egy balga lépésem, holott éveken át, minden évben bocsánatát kértem tőle, egy-egy hosszú ölelés kíséretében, és bevallottam szégyenem.)

Pedig el kellene feledni, egyrészt mert rég volt és az emberek változnak, mi több még tanulnak is hibáikból, de azért is, mert a harag kétoldalú, és minimum kétszereplős, és mindkét szereplőre nagyon rossz hatással van.

Vannak haragok, melyek többszereplőssé válnak, mert a haragos sorra rávesz másokat is a haragvásra leginkább valamiféle téves „ha nem haragszol te is őrá, akkor ellenem vagy” zsarolással. Eredmény: több haragos gondolathullám, amelyek a vétkeshez érkeznek.

Tudjuk ugye, hogy a gondolat elektromos hullám, rezgések sora? Hallottuk, olvastuk sok helyen, hogy bizonyos mértékig hatalom, amennyiben elég tartós, és elég intenzív.  Ott vannak tehát gondolataink egy általunk még ismeretlen síkon, egy láthatatlan dimenzióban, a kollektívtudat-könyvtárában, csoportosítva és működnek.

Ha nem hiszünk benne, akkor is működik.

Akit elérnek ezek a gyűlöletig is fokozható rezgések, az nem tudja, miért érzi rosszul magát, miért sorjáznak életében a szerencsétlenkedések a kicsitől (minduntalan kiejti kezéből a tárgyakat) a nagyokig (leesik a lépcsőn), esetleg ettől nagyobb bajok, tragédiák is. Nem tudja, nem is érti, miért csetlik-botlik, miért haragszik meg rá a szomszéd. Búskomorságát, panaszkodás követi, negatívan kezdi látni az életet, mert már az anyagi összeomlás is veszélyezteti, és akkor jönnek a sikertörténet gyártók, akik ráveszik olvasóikat, hogy kerüljék a „negatív” embereket.

Nos, így lehet pokollá tenni kollektíve egy-egy embertársunk életét. Aztán lehet rámutogatni, hogy no lám itt van egy bűnös lélek, aki Isten büntetésétől szenved. Csakhogy van itt egy óriási hiba. Isten mindannyinkban ott van, még ha parányi szikraként is, de jelen van, szabad akaratunkat nem befolyásolva. Ezért is lát és tud mindent. Van is egy ősrégi mondásunk: A harag rossz tanácsadó.

Ez volt az egyik oldal.

Nézzük, mi történik azzal, aki haragszik és meg sem próbálja magát a másik helyébe képzelni, ezért megbocsátani se tud?

A haragot éltető tűzként őrző élete se felhőtlen. Ő azért bánt, mert gyönge. Önmagában gyönge. Naponta el kell mondania, hogy egyedül ő a jó, ő az egyedüli elismerésre méltó és mindezt azzal próbálja bizonyítani, hogy a másikat leértékeli.

Kerüli is a negatív embereket, azokat, akik jobbító szándékkal, barátként kritikát mondanak (mondanának). Kerüli a panaszkodókat, mert arra már nincs ereje, hogy tanácsot adjon, megvigasztaljon, jó dolgokra rámutasson és felvidítson. Nincs benne túláradó szeretet, amit gondolatai által teremthetne, és amelyet az angyalok vinnének széthinteni a világra.

(Szeretet-energiát képzeltem.

Úgy láttam, hogy azt, az emberek „Szeretet-gondolatai” teremtik.

Mintha valamiféle rózsaszín-csillámpor volna, és amint megszületik egy ember szívében-lelkében, a mellette várakozó Angyalok már viszik is, és hintik szét a világra.

Olyankor boldogok az Angyalok.)

Igen ám, de a haragtartó, a gyűlölet-gondolatokat küldő taszítja a szeretet-csillámporát, mint mágnes az azonos pólusú másikat. Aki pedig hosszú ideig nélkülözi ezt a csillámport, még meg is betegedhet.

Mi van, ha éppen ezért van napjainkban olyan sok testi beteg? A harag a lélek betegsége. A harag erősen mérgező anyag. Mérgezi azt, aki iránt érzik, de azt is, akiben él.

Javaslom, üljünk le kicsit önmagunkkal.

Legyen csönd, és tekintsünk lelkünk, szívünk mélyére, oda, ahol bennünk az Isten egy szikrája él. Próbáljunk haragosunk kemény „kérge” alá nézni, mert eredendően ő is Isten gyermeke, ő is esendő, ő is halandó. Szóljunk hozzá gondolatban. Kívánjunk neki megértést, jóságot, szeretetet. Ne kérjünk cserébe semmit, mert a szeretet nem csereeszköz.

Kérjük meg az Égi- Erőket; hintsék be őt szeretettel!

Vigasztalódjon a bánatos, gyógyuljon a beteg, törölje le könnyeit a szomorú! Miért ne kérnénk ezt mindenkinek? Hisz gyökerünknél mind egyek vagyunk.

A megbocsátás nem valamiféle hőstett, hanem a lélek bölcsessége, harmóniája.

 

 

Kívánok Nektek szépséges, bölcs napot!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.