Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


EZ A "HITNEK" SZÁNT NAP VOLT

2011.10.09

Még mindig október 4.


A lakásba érve átöltöztem és leültem gyöngyhímezni. A legutóbbi hófehér karlánc szegélyéből bontottam fel kb. három centi szakaszt, mert nagyon elállt a hímzés vonalától. Utána előszedtem a Hun - Magyar - Székely rovásírás abc-jét és gyakoroltam kicsit. Akkor lépett be ismét a vallás az életembe, méghozzá két nagyon kedvesnek látszó asszony képében.

 

Jehova-tanúi csöngettek be hozzám, lévén az első ajtó a miénk, ami az útjukba került a lépcsőházban. Megkérdezték tőlem igen titokzatosan, hogy mit szólnék ahhoz, hogy ha biztosan megtudnám, hogy mindeddig hazudtak nekem Istenről. Én persze visszakérdeztem, ahogy azt tőlem már meg lehetett szokni, ha a hit kérdését feszegetik nálam, ti. hogy az Isten hit nem mindenkinek a saját belső, lelki magánügye-e? Ha viszont saját lelki meggyőződését mindenki kialakította, akkor meg hogyan lehetséges, hogy bárki is hazudna róla? Ha viszont kiderül, hogy más hitét hiszem, akkor miből lehet rájönni arra, hogy ki a hazug?

 

Jót vitáztunk ott a küszöbön állva és végül csak rá kellett döbbennem, hogy a vak hit az valóban vak. Hiába is mondtam nekik akármilyen formában, hogy nekem egy sajátos hitem van, amit semmiért oda nem adok. Ők síkra szálltak a Szent Biblia védelmében, arra viszont nem tudtak mit mondani, hogy egyes fejezeteket miért hagytak ki belőle, egyes Apostolok miért váltak mostohává.  Nem tudták bizonyítani, hogy a leírtak valóban úgy szóltak eredetiben is, ahogy most olvashatók, csak azt hajtogatták, hogy ha kedvem van, elolvashatom az eredeteit is. (No persze! Én, aki az idegen szavak kiejtésével is sokat bajlódom.   )

 

Attól az ötletemtől viszont hátrahőköltek, hogy Isten direkt mutatta meg Évának és Ádámnak a hatalmas Paradicsomban, hogy melyik fáról nem szabad enni. Azzal egyetértettek, hogy Isten minket a saját képére teremtett, még azzal is, hogy valószínűleg nem a külső formánkban hasonlítunk rá, hanem a lelkünk. Azzal viszont már bajuk volt, amikor azt mondtam, hogy a nem húsz négyzetméteres Paradicsomban száz évig is eltarthatott volna, amíg azt a tiltott fát megtalálják (arról nem is beszélve, hogy az isteni erő akár el is tüntethette volna onnan a Tudás Fáját, hogy senki ne eshessen kísértésbe), és hogy Isten tudta mit alkotott: egy kíváncsi, felfedezésekre sóvárgó (ami ugyebár hajtja a világot a fejlődés útján) vágyakkal teli, kísérletező, jóval és rosszal is felvértezett, a lehetőségek közül választani képes embert, a saját képére. (Vagyis tudta, hogy mit csinál.)

Attól meg egyenesen elrettentek, amikor közöltem: nem hiszem el, hogy a női nem az, amelyik magában hordozza az eredendő bűnt, és azt gondolom, hogy ezen a ponton meghamisították a Bibliát (ezek után mi a biztosíték, hogy más pontokon nem?), amivel bűnt követtek el, mert azzal megbontották, megrontották az egész világ fejlődését, mert hosszú évszázadokra megfosztották a nőiség alkotó képességétől. Attól a nőiségtől, amelyet a Magyar ősvallás Istennőinek nevez és figyelmeztet fontosságára, mert ez az, amelyik egyensúlyban tartja világunkat. De a Magyar Ősi Hitvilágot a beszélgetésbe nem vittem be, azt csak utána ide a naplómba írtam le.

 

Noéban hittek, de abban nem, hogy Isten a világ minden tájára küldött jeleket, és abban sem, hogy ott is éltek Noéhoz hasonló családfők, akik mentették, amit csak tudtak. Isten nagyon haragudott az emberekre, mert nagy volt akkoriban a gonoszság – mondták. Én meg arra gondoltam, hogy ha Isten valóban olyan haragos, bosszúálló lenne, akkor most kő kövön nem maradna, mert mostanság annyi a közöny, a hazugság, a csalás, a másik ember kifosztása, az erkölcsi romlás, az aljasság, a lopás és a gyilkosság, hogy évszázadokat haladtunk meg.

 

Arra az érvemre, hogy ha csak Noé és családja maradt életben, akkor az emberiség maga a vérfertőzés, azt válaszolták, hogy akkor még Isten megengedte ezt. Akkor már keveset beszéltem, inkább bólogattam és más módon is jeleztem, hogy igazuk van. Azzal is egyetértettem már, hogy a Bibliát nem elég részleteiben ismerni.

Tényleg nem elég.

Végül elmentek, miután átadták az Őrtornyot, amit ha lesz időm és kedvem el fogok olvasni, mert mások hite egyáltalán nem ártalmas az ember egészségére. A Hitem csak kiteljesítheti, de el nem veheti.

 

Október 05.

 

Reggel az osztályfőnök elmondta, hogy csütörtökön sportnap lesz. Sportolásra alkalmas ruhába kell menni. Ebéd után „Gólyaavatást” tartanak és csak a 16 órás busszal mennek haza a bejárók. Onnantól kezdve latolgattam mit tegyek, és végül arra jutottam, hogy ez a helyzet arra jó, hogy hazautazzunk és meglátogassam apukámat.

 

Mielőtt azonban ez megtörténhetett még várt rám az antikvárium. A tulajdonos azonban elküldött a másik boltjába, ahol a feleségével kellett a dolgot megbeszélnem. Egy öltönyös férfi volt a boltban, fejére tolt napszemüvegével valami sztárnak látszódott. Ő felajánlotta, hogy elveszet a boltig, mert arra tart. Útközben elmondta, hogy külföldön él, rengeteg pénze van. Segíti az árvákat, a hajléktalan gyerekeknek vett most is játékokat. Vállaljam fel bátran, és szedjem össze én is a családom és menjünk külföldre. Előtte végezzek el egy agykontroll tanfolyamot, ami segít az érvényesülésben, segít a nyelvtanulásban. Odakint az olyan beteg gyerekeket nagyon támogatják, mint amilyen az én fiam is. Higgyem el: ebből az országból el kell menni.

Csak azt mondhattam, hogy nincs nekem erre pénzem, se bátorságom, és még azt kérdeztem meg tőle, hogy ha mindenki elmegy, akkor ki marad, aki helyreállítja itt az életet?

"Miért? - kérdezte. - Az ország vezetését érdekli a maga élete? Na ugye hogy nem!"

 

A bizományos asszony először simán elküldött. Hátralépve, a falnak dőlve jelezte, hogy ezzel – mármint a gyöngyhímzett ékszerekkel -, nem kíván foglalkozni. Beszélgettünk még keveset, mire kiderült, hogy nem eladni akarom, egyelőre csak arra lennék kíváncsi, hogy ránéznek-e az emberek. No, erre szerencsémre hajlandó volt. Megírta az átvételi papírt. Egy hét múlva kell érdeklődnöm.

Köszönöm neki minden percemben ezt a lehetőséget!

 

A szép lakkozott dobozkában lapuló ékszerekkel visszaindultam a lakásba. Útközben találkoztam régi ismerősömmel, aki a Vörös Keresztnél dolgozik. Beszélgettünk keveset, kérdezte mit cipelek, mire megmutattam neki. Volt egy különleges medál, egy kereszt bőrszíjon. Azonnal megvette.

Útban a lakás felé még betértem az egyik boltba, ahol lehetőség volt szövegek gépeltetésére, kinyomtatására és másolására is. (Volt már rá 500 forintom. Bediktáltam a fiatal hölgynek a szöveget, hogy idős házaspár, vagy egyedülálló nő házi gondozását vállalom. Egy másik szöveget pedig a gyöngyhímzésekről írattam.

 

Pénteken azokat ragasztottam és rajzszögeztem ki nem éppen legális helyeken. (Nagyon nem szegtem törvényt, mert pl. olyan helyeket kell elképzelni, mint régi fa villanyoszlop, élő fa törzse, játszótéri pad támlája, vagy elárvult Hírlapos bódé. Ez utóbbi egyike se üzemel már Balassagyarmaton.)  De például a Spárba a hirdetőtáblára megengedték, hogy kirakjam, és a Kórházban is nagyon segítőkészek voltak a gondozásról szóló felhívással kapcsolatban.

 

Csütörtökön meglátogattam apukámat. Még szerencse, mert vasárnap zárt kapukat találtam a Baglyaskő Idősek otthonában. Karantén volt, valami fertőtlenítés miatt. A portás nem akarta megmondani, hogy mi a baj, egyszerűen csak a fejét rázta. Készségesen felvitte a csomagokat, de mi ott a kapuban fantáziánkra hagyatkozva tehetetlenek maradtunk.

Egy nő, teljesen el volt képedve, mert délelőtt telefonált, hogy jönne az édesanyjáért, és azt mondták jöhet, viheti szabadságra. Nem igazán értette, hogy amíg Budapestről idáig ért, mi történhetett.

 

Mi se.

Talán soha nem fogjuk megtudni.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.