Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MAGÁNYBAN CSAPONGNAK A GONDOLATOK

2012.08.27

Augusztus 27.

 

Végre egy kis enyhülés! Tegnap úgy aludtam el, hogy hallgattam az eső susogását. Végre!

Szeretem, ha esik, és a fák, bokrok, fű végre megfürödhetnek. Szegények!

Annyira kiszolgáltatottak! Nem akkor ihatnak, fürödhetnek, amikor kedvük van hozzá, hanem, amikor a Teremtő Erők úgy döntenek, hogy felhőket kergetnek fölénk és abból még éltető víz is hullhat.

De vajon éltető-e? Gondolom nem minden esetben, hiszen mára olyan környezetszennyezést okoztak a dúsgazdag kitermelő és gyártó cégtulajdonosok, hogy sokszor az esőcseppek nyomán rozsdafoltok (tulajdonképp égés) keletkeznek a növények levelein.

 

Az emberek persze nem mind hiszik ezt, hiszen nem látható dolgok ezek, ahogyan az életünket veszélyeztető UV- és más sugárzások se láthatók a mi szemünkkel. Még én is szkeptikus vagyok. No, nem ebben, mert ehhez már éppen eleget olvastam, tanultam a környezetvédelmi tanfolyamon évekkel ezelőtt, hanem a lélek világával kapcsolatban vagyok kissé hitetlen, pedig hát hetente legalább egy jelet kapok Enikőmtől és remélem Tomi is ott van mellette, ahogyan azt a Teremtő megígérte a mennyei esküvőjükön!

 

Egyik nap a meditációban Enikő, egy virágokkal teli rétre vitt.

 

csodalatos-kek-es-piros.jpg

 

Átkarolt, én is őt, és úgy sétáltunk, beszélgettünk.

Gyönyörű volt!

Éreztem keze ölelését, arcomon simogatásait. Nagyon sokat beszélt, én meg a nagyobbik részét elfeledtem. Biztos meg vannak a mondatok valahol a tudatalatti régióban, de az, egyelőre titok.

Panaszkodtam, hogy attól félek a sors azt szabta ki nekem, hogy legvégül egyedül maradok és az életem majd magam oltom ki, mert nem fogom bírni a fájdalmakat. Az én kicsi lányom meg felkiáltott, hogy „Nem! Ne anya!” Szorosan, féltőn átölelt, ahogyan még életében is tette, amikor sajnált, ha bajom volt.

 

Akkor reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogy ha itt a világunkban valami katasztrófa történne, az írás - hogy én itt mindenféléről beszélek -, semmit nem érne. Arra következtettem, hogy végeredményben értelmetlen, mert csak és kizárólag a gyakorlati tudás az, amelyik érni fog valamit a túlélőknek.

Az internet segítségével olyan mennyiségű tudás megszerzésének a lehetősége áll az emberek előtt, hogy egy ember az egy milliomod részét se tudja elsajátítani. Nehezen választható ki, ami fontos… ami fontos lehet majd akkor, ha valóban bekövetkezik valami globális katasztrófa.

Az információ, a tudás csak annyit ér, amennyit az emberek abból elsajátítanak. Az elmélkedő írások is. Ha valóban megtörténne, hogy mondjuk, a Föld olyan területen haladna át, ahol megszűnnének az eddig megszokott körülmények, akkor mit tennének az emberek? És egyáltalán! Milyen lehet egy ilyen másféle körülmény?

 

Hajlamosak vagyunk mi emberek azt gondolni, hogy mindig minden ugyanaz.

Pedig Csabának is mondom minden nap – mert az autista csak akkor érzi magát biztonságban, ha minden lépés kiszámítható -, hogy világunkban egyetlen dolog biztos és az a VÁLTOZÁS.

Betéve tudja, mégse alkalmazza, amikor elé kerül egy változás. Akkor jönnek az ideges mozdulatok, a körömrágás és a furcsa tőmondatok: „Megváltozott!” „Kitörlődött!” „Beszúrtad!”

Mintha valami számítógépes szerkesztő program része lenne az életünk.

És ha tényleg az? No, jó, nem keltem a feszültséget!

 

Az viszont tény - az emberek nagyobbik fele nem teszi mindennapi gondolatává -, hogy a Földünk forog. Minden pillanatban másfelé tekintünk, ha az égre nézünk. Aztán meg a Föld még a Nap körül is kering, ami ugye dupla változás. A Naprendszer meg része a Galaxisunknak, amelynek van egy középpontja, amely körül kering a Naprendszer is. Ezek már olyan távolságok, hogy nem is nagyon akarunk belegondolni. Viszont tény, hogy nem csak a mi galaxisunk létezik és a beláthatóakról kiderült, hogy ők is keringenek valami körül, vagyis pillanatról-pillanatra újabb és újabb helyen van a Földünk és többszörösen.

Enikőm hajára emlékeztet:

szoke-furtok.jpg

 

Olyan periódusokról van már itt szó, amit egy emberöltő alatt nem tapasztalhat, aki itt él. Elkövetkezik azonban az idő, amikor a földlakók éppen egy nagyobb váltás idejét élik meg. Talán éppen azért van most olyan sok lélek a Földön, mert ez az idő következik és ezt testben tartózkodva akarják megtapasztalni.

Sokat beszéltünk ezekről a dolgokról Enikőmmel. Azt mondta: „Anya én nem akarom azt a napot megélni! Nem szeretnék mindent elölről kezdeni, mert akkor biztos, hogy valamiféle őskori körülményekbe zuhan majd vissza az emberiség és mi még azt se tudjuk, hogyan kell gyufa, ön- vagy gázgyújtó nélkül tüzet gyújtani.”

 

 

És valóban! A világ modernizációja elkényelmesítette az embereket, és meg fognak fagyni, éhen fognak halni sokan a túlélők közül is, mert nem tudják, hogyan kell életben maradni.

Ha nem lesz semmiféle katasztrófa, akkor is fel kell ébrednünk.

Meg kell tanulni egy sor olyan dolgot, ami a túléléshez elengedhetetlen. Egyszerű kunyhót építeni, egyszerű fegyvert készíteni, hogy élelemhez jussunk majd. Meg kell tanulni tüzet csiholni, kutat ásni. Ismerni kellene az ehető és a mérgező növényeket, tudni kellene, hogy melyik növény milyen betegségre jó. Ez utóbbit persze mindenkinek javaslom akár lesz itt katasztrófa, akár nem, mert a Teremtő Erők minden növénybe tettek valami gyógyítót, hogy az ember, életben maradjon.

 

Szóval szkeptikus vagyok és mégse.

A Világegyetemről azt mondjuk végtelen, de a mi életünk véges. De lehetséges-e, hogy egy végtelen világban csak véges dolgok létezzenek?

A bolygók, a csillagok véges életűek, ahogyan a mi testünk, amely ugyanazokból az anyagokból épült fel, mint a csillagok. De mi van azzal az ismeretlen anyaggal, amire most azt mondják a tudósaink, hogy „sötét”? Mi van azokkal az energiákkal, amire ma még azt mondják „sötét”?

Talán ez az az anyag, amelyből a lelkünk épül és most itt a Földön ebben a véges testbe elbújva él.

Azt mondja a férjem (Tamás), hogy nem biztos abban, hogy minden emberi testben él egy lélek. Néha nagyon, de nagyon kételkedik ebben. Azt állítja, hogy vannak léleknélküliek is.

Na, az hogyan lehet?

Nem tudjuk.

Mint ahogyan egy sor egyéb mást se ismerünk.

Minap Gábor küldött át egy érdekes anyagot a tudat, a gondolat hatalmáról. Mindig mondjuk, de igazából soha nem hisszük. Ha nem hisszük, akkor meg nem is élünk vele, illetve ha mégis, mire teljesül egy-egy kívánságunk már el is feledtük, hogy kívántuk.

 

De mi van a rossz kívánságokkal?

Régen féltek az átkoktól.

Én ma is félek.

Mi van akkor, ha valaki akármikor azt kívánta, hogy szenvedjek a kínok-kínjával, és átka most áprilisban valóra vált? Onnantól kezdve élvezheti művét, mert én valóban szenvedek, kínok között élem a napjaim, mert elveszett a szerelmetes lányom. Valaki elvette az életét! Jaj Istenem!

 

NE ÁTKOZÓDJATOK!

 

Ez a hiány, ami percről-percre mardos, mint a sósav, ez a fájdalom, amely szorítja a mellkasom… most már soha nem szűnhet meg?

Ordítja lelkem minden órában: „Kicsi Csillagom! Miért hagytál el?”

 

Kinek lehet jó ez? Ki az, aki élvezi fájdalmam pillanatait?

MIT TETTEM?

Vagy mit tett Ő?

Hiszen jó ember volt! Csak a Szentek lehetnek jobbak, bár abban nem vagyok biztos!

 

Csapongok itt egyik témáról a másikra!

Itt vagyok egész nap egy csodálatos autista kicsi emberkével bezárva egy lakásba. Gondolkodom, jár az agyam.

Hívom az én Tündérkém, aki már átköltözött abba a színes és jóságos másik világba, hogy szüntesse meg a magányom, hozza be nekem úgy a Nagyvilágot, ahogy rég... beszélgessen velem, beszéljük meg a világ nagy és kicsi dolgait, hogy szüntesse meg egész napos gondolat-magányom!

 

Maradnak nekem az álmok, a meditációk és a jelek keresése, mert nincs ember a Földön, akit érdekelne, hogy mennyire nagyon egyedül vagyok.

Egyedül...

Az a legrosszabb magány, amikor sok ember vesz körül és Te mégis magányosnak érzed magad, mert az, aki megértett, aki szíve minden szeretetével képes volt szeretni, veled együtt gondolkodni, az nincs többé!

Miért?

Isten! Miért?

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.