Gyermekeink jelene és jövője

Április 4. péntek

Csak a csönd volna most jó. Besüppedtem, és zavar minden hang. Csak állok némán e döbbent csöndem mélyén. Megváltozott a világ. Tudom! A változás állandó, de most zsigereimig, csontjaim mélyére hatolt.

Elment. Itt hagyott minket a 46 éves Marschalkó Zsolt.

Ő volt az Avana Egyesület Preyer Hugo emlékére novellapályázat és a Zsoldos Péter-díj egyik zsűritagja.

Keveset beszélő, halk szavú férfi,  tele költészettel, drámákkal, vígjátékokkal.

Élvezettel olvasta minden évben a beérkező sci-fi novellákat, a nevezett regényeket, a fantáziát szárnyaira engedő sci-fiket. Meg akarta mondani minden kezdő írónak, hogy a fantasztikus történeteknek ugyanaz a küldetése, mint bármelyik másik művészetnek. Eszközei hasonlóak, az alapanyagok kicsit eltérnek, de a végeredménynek táplálónak kell lennie. El akarta mondani, hogy nem elegendő, ha képesek vagyunk leolvasni a kottát – mert Zsolt zenész is volt, nem csak költő és drámaíró, meg szerkesztő -, abból még nem lesz zene, mint ahogyan az sem elegendő, ha valaki ismeri a hangszer működését.

Ma már a szférákban zenél, ott mondja el verseit, visszarepült abba, a számunkra láthatatlan világba, amely figyeli, mit teszünk mi, akik e bolygón még fizikai testünkben maradtunk.

Tudom, hogy figyel és segít onnan a távolból, és mégis oly közel.

Itt volt. Velünk élt, mindannyiunkkal. Elment, itt hagyta élete nyomát, alkotásait, tetteit. Nagyon más lett a világ. Fájdalmasan érezhetően más.

Itt hagyta zenéjét, szenvedélyeit, emlékét, kicsi lányát és feleségét.

Ránk hagyományozta írói magányát, értő, figyelő tekintetét, megértő mosolyát.

Április 3-án hazament az Egységbe, az Égiek visszahívták őt.