Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


MODERN MESÉT HALLOTTAM

2012.01.07

Január 7.

 

Fáradt vagyok, mint a szánhúzó kutya. Megint kettőkor keltem, mert annyira fájt a derekam a lábam, hogy képtelenség volt az ágyban megmaradni. Pedig nem húztam szánt, még csak hó se esett tegnap. Ragyogó napsütésben fürdőzött Balassagyarmat.

 

Csabától 7:35 –kor elköszöntem, felszállt a nyírjesi buszra, és amikor az én kis tündéremmel elindult a busz, a nyakamba vettem a várost.

Először a fogyatékkal élőket támogató egyesület irodájába mentem, majd vásárolni – mert valamiért ott jóval olcsóbban lehet egyes boltokban az élelmiszerekhez hozzájutni -, utána megint vissza az egyesülethez.

 

Nem tagadom, hogy a lábam a szeptembertől-decemberig megszokott úton vitt. Útba ejtettem a 4 hónapig bérelt lakásunk. Felnéztem a konyha ablakára: „Szia, lakás!” – üdvözöltem a kicsi kuckót, ahol olyan sok szép napot megéltem a csillagok küldöttével. Elmentem a szoba ablakáig és néztem a függönyt, ami úgy állt, ahogyan két hete hagytuk. Elszorult a torkom, könnyek szöktek a szemembe. „Mennyire jó is volt itt lakni! Mennyire kényelmes volt reggel iskolába menni innen és ide visszatérni! Miért? Miért nem sikerült?” Megérintettem a konvektor szellőzőjét, mintha számítana egy tárgynak a simogatás valamit!

 

Érzem, hogy nem lesz ez így jó, mármint hogy én a támogató szolgálat irodájában fogyasztom a levegőt. Nem tartozom oda, nem vagyok egyesületi tag, nem vagyok hivatalosan önkéntes segítő se, csak M. hívott egyszer: adjak tanácsot. Hogy miben, az most nem lényeges. A lényeg, hogy ismertük már egymást, eltöltöttem náluk jó néhány órát, levelet diktáltam, az NCA-eper rendszerébe megnéztem nekik a pályázataikat, a számlákat melyekkel valaki elszámolt, de az illető időközben leszámolt. Volt arról is szó, hogy esetleg megbízásos szerződéssel segíthetnék majdan pályázataik megírásában illetve az elszámolásokban, de csak akkor, ha nyernek a beadott pályázaton.

Tegnap viszont már szó se volt semmiféle munkalehetőségről, pedig nyertek.  Úgy tűnik, én, az ingyen tanácsadók, a társadalmi munkában dolgozók köréhez tartozom megváltoztathatatlanul. Tudásom, tapasztalataim, munkám, szakértelmem csak ingyen kell.

Ez a sors keze?

Talán.

Sajnos.

Persze lehet: tévedek.

Bár ez utóbbi lenne igaz!

 

Egyelőre azonban ki kell találnom valami mást, mert nem szeretem érezni, hogy: "a Mór megtette kötelességét…" Nem szeretek „kinézett” se „megtűrt” lenni.

Mondjuk beülhetek a könyvtárba, ott olvashatok, írhatok is, vagy gyöngyhímezhetek, amíg várakozom Csabinkóra.

Arról, hogy erre a két napra találok valami pénzkereső tevékenységet álmodni se merek.

 

Úgy tűnik azonban, hogy ismét bizonyította az élet: nincsenek véletlenek, és a háttérben mindennek meg van az oka, az értelme.

Amikor visszatértem az irodába M. közölte, hogy el kell mennem, mert az egyik gondozót be kell mutatnia egy családnak, akikkel majd meg kellene nekem is ismerkednem, ők is autista gyermeket nevelnek. Mivel ráértem, és az anyuka határozottan örült, amikor telefonban közöltük vele, hogy itt vagyok, hát elmentem velük.

 

Ott hallottam egy „modern mesét”. Azért tettem idézőjelek közé, mert én azt hittem ilyesmi csak a mesékben fordul elő, ahol azonban a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a megérdemelt büntetését. Ebben a mesében azonban annyira sok a modernitás, hogy mindennek az ellenkezője történik, mint a megszokottakban… itt már nem érvényesek a régi szabályok. Persze a történetnek még nincs vége, és talán mégis jóra fordulnak a dolgok, bár… a bizalom már megroppant és azt nehéz helyreállítani.

 

Történt egyszer, nem is oly távoli mezővároskában, ott is egy retró panelházban, hogy a kedves újonnan a házba költözött jó szomszéd felajánlotta: segít rávenni az alatta lakó családnak, hogy autista fiuk, reggel és este a gyógyszereit bevegye. Módszere sikerrel járt. Mindeközben összemelegedett a családdal. Álmodozásukban segítette őket, velük tervezgetett egy autista lakóotthont és  munkahelyet. Álmodozgatásuk, hogy megvalósulhasson, egy szép napon a mindent tudó csodaasszony rávette a házaspárt, hogy vegyenek fel kölcsönt - amit majd közösen törlesztenek -, mert csupán 3 millió forint választja el őket az álom megvalósulásától. Ha ez az összeg meg van, akkor megszerezhetnek egy ingatlant, elhagyott épületekkel, melyeket már csak fel kell újítani és máris van hely az autista felnőtteknek létesítendő munkahely számára.

A házaspár három banktól vette fel a kért összeget, átadták a segítőkész, jó kapcsolatokkal rendelkező szomszédasszonynak, aki – elmondása szerint - elvitte a pénzt egy most nem megnevezhető férfinek, majd egy napon váratlanul elköltözött a házból. Ma már a telefont nem veszi fel az asszony, csak ha idegen számról hívja őt a család.

Az ingatlan sehol, foglalkoztatónak, munkahelynek még a reménye sincs, a pénz eltűnt, csak az ügyészség nyomoz.

Most már.

De…!

Amíg tart a huza-vona, addig az autistát nevelő család fizeti a havi 60e forintos törlesztő részlet … a semmiért.

 

Ez a történet arról szól, hogyan használják ki a „lelketlen” emberek azon társaikat, akik tudják, hogy csak magukra, mellettük állókra, együtt érzőkre, vagy valamilyen civil szervezetre támaszkodhatnak, amikor fogyatékkal élő, vagy autista gyermekük jövőjét szeretnék biztosítani. Ezek a családok mindenre képesek, hogy gyermeküket biztonságba tudják, és képesek arra is, hogy vakon higgyenek emberekben, és ezért sajnos, gátlástalan gazemberek hálójába is bekerülhetnek.

Most ugyan a szülőket verték át, de mi van akkor, ha ők nincsenek már? Mi történik ezekkel a naiv, egyszerű emberkékkel, ha már elvesztik családtagjaikat?  Az anyát, az apát egyébként ilyen lelki teher mellett nem is olyan nehéz elveszíteni, mert ezek a szülők korán halnak.

A többiek, az érdeküket érvényesíteni tudók a maguk javára kihasználják őket, és ha már meg van, amit elérni szerettek volna, akkor félre lökik őket és tovább állnak?

 

És, hogy ne csak horror mesét mondjak… nézzétek meg ezt a másik történetet, ami viszont egy „tündérmese”:

 

http://www.osszefogas-eea.hu/oldalak/rolunk.html

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.