Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NORMÁLISNAK LENNI VOLNA JÓ!

2010.11.06

November 6.

 

Amióta tudom, hogy Csabám autista, azóta keresem azokat, akiknek hasonlóan hozzánk életmódot kellett váltaniuk. Egy éve azt hittem, megtaláltam, de mára kezdem elveszíteni reményeimet. Az irányok más felé mutatnak, melyek rajtunk teljes bizonyossággal nem segítenek. Megint ott tartok: „Magad uram, ha szolgád nincs.”

Miért mondom?

A korai fejlesztés elmaradása (saját esetünk persze), majd az integrált oktatás kudarca számomra egyértelművé tette: a jelenlegi rendszer alkalmatlan.

Ha ugyanis azt akarjuk, hogy az autistákat – de vonatkozik ez a figyelemzavaros, a motoros nyugtalan, a tanulási nehézséggel küzdő gyerekekre is – beintegráljuk a társadalomba, hogy ne „terhet” jelentsenek… szóval ehhez nem elegendő elvárni tőlük, hogy alkalmazkodjanak.

Mivel a problémákat az idegrendszer eltérő fejlődése okozza, éppen ők azok, akik a fennálló rendszerhez, szokásmódokhoz, módszerekhez kevésbé tudnak alkalmazkodni.

A felmérések azt mutatják, hogy nehézséggel küzd az iskolás korúak 15 %-a, és sajátos nevelést igényel 5%. Gyanítom, hogy ez a 20 % inkább harminc. És akkor még nem beszéltünk azokról a gyerekekről, akik nehezen viselik, bár észrevétlen besimulnak (éppen a kiváló alkalmazkodás miatt) az iskolarendszerbe. Az ő arányuk szerintem, megvan 20 %. Vagyis immáron 50 –50 %-nál tartunk.

Elgondolkodtató, hogy miért nem jut senkinek az eszébe a rendszer hibáinak feltárása?

Inkább tart fenn az állam ilyen-olyan intézményeket, ahová a gyerekeket fejlesztésre, terápiákra hordhatják a szülők (tudatosítva a gyerekkel és családjaikkal, hogy ők bizony csökkent értékűek, mert ugye képtelenek a „jó kis” rendszernek megfelelni, és alkalmatlanok a beilleszkedésre), mint, hogy lépéseket tegyenek arra, hogy megváltoztassák az egész „idejétmúlt” oktatási rendszert.

Miért nem látják, hogy az egyre gyarapodó „problémás” gyerekek világosan rámutatnak, hogy a rendszer hibás? Nem akarnak változtatni? Az alkalmazkodást miért csak tőlük, a „másféléken” kérik számon? Maguktól miért nem várják el?

 

A „normális” világ olyan büszke nagy átlagáért, mint a szépségkirálynő szépségéért! Holott: a normalitás ugyanolyan mulandó és törékeny, mint a szépség. Mindezek tetejében ezek nem is az egyén kiválóságának, okosságának, különb voltának, jó tulajdonságainak, vagy egyéb emberi belső értékek halmozódásának köszönhetők, hanem egyszerűen a természetnek, a kapott géneknek, és mindezekért az egyén önmaga erejéből vajmi keveset tett hozzá.

 

Nos… hiába is keresem a társakat elveim, elvárásaim mellé. A segítőnek alapított Abigél egy év alatt elveszett a problémák polipcsápjai között. A távolba néz, miközben a lábánál heverőket észre sem veszi. Vagy, ha észre is veszi csak mosolyogva, közli: mindennek eljön az ideje.

Mert lesz – ha lesz pályázati támogatás rá! – segítség a felnőtt fogyatékosok számára, hogy bevezetődjenek az alkalmazkodni képtelen társadalomba. (Az erők elpocsékolása, mindaddig, amíg a társadalom nem válik befogadóvá.)

Lesz – ha lesz – elvekben, és főleg otthon gyakorolandó, saját erőt igénylő tippözön.

A tudást már birtokló szakember dolgozik, segít Nógrád más területein a szülőknek abban, hogyan kell otthon fejleszteni a gyereket, és segít a pedagógusoknak, orvosoknak, védőnőknek elsajátítani a problémások oktatását.

Azoknak a szülőknek az űrhajója, akik alapították Abigélt, ismét parkoló-pályára került. A leszálló egységnek még az alapjait se építették meg. Belátható időn belül nem landolhatnak. Kérdés, hogy meddig elegendő lebegésükhöz az üzemanyag, és mikorra várható a becsapódásuk.

De el a sci-fivel!

Ismét elodázódott az egyébként sürgető igény arra, hogy elszeparált autista világunkból kinyúlhassunk az „átlagosak” a „normálisak” felé, és rávegyük őket a változtatásra, az alkalmazkodásra, hogy azután néhány év múltán eredmény szülessen. Hogy szerelmetes autista gyermekünk élni tudjon ebbe a világba, nélkülünk is.

 

És a jogalkotó állam emberei mindezek tetejébe mégse emelik az ápolási díjat! Azt az egy ezer forintot ne is adják, ami mint kiderült a kicsi fejecskéjükben járt, mert az, maga lenne az arcunkba köpés! A kikapott kemény 25.792,- Ft-ot + 1000,- Ft (bocs ez utóbbiból még mínusz nyugdíjjárulék) megspórolhatnák, ha gyermekeinknek megfelelő integrált ellátórendszert dolgoznának ki és mi tevékeny alkotómunkánkkal, hozzájárulhatnánk hazánk gyarapodásához, és rendes fizetést kapva az lehetne az illúziónk, hogy NORMÁLIS EMBEREK LETTÜNK.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.