Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZELLEMI ÖSSZEKÖTTETÉS

2011.01.10

A Szilaj Csikó hetilapnál hetedrangú munkatárs vagyok (az utolsó símítás előtti hibavadász) és minap megkaptam a feladatleosztást. Hévánk azt írta: Ildikót most kímélném.

El nem tudtam képzelni, honnan tudhatja Héva: mérhetetlen energiámba kerül, hogy ne sírjak naponta többször, hogy terhelt vagyok, bár mindenképp pozitívan akarok gondolkodni, és hát persze, hogy arra gondoltam, talán valamit elrontottam.

Meg is írtam mindezt melegében, és kérdeztem hogy tán elrontottam valamit, vagy tán a cikksorozatom nem tetszett valami fontos embernek.

Erre jött az alábbi levél:

Kedves Ildikó!

Igen nagyon bánt a lelkiismeret, több okból is.

-- Még akkor, amikor a Másság… cikkeid jöttek, akartam írni, hogy mindegyiket alaposan elolvastam és nagyon jónak találtam. Tényleg rendkívül jó volt!

 Jó visszhang?  Hát nem olvasod D. J. panaszát? Hogy nulla volt a majd’ egyéves tevékenységének a visszhangja, meg senki nem méltatta arra, hogy szépséges estjein egyszer is meglátogassa? (kivéve a csapatunkat, amikor egyszer ott találkoztunk, meg Buv. M. is elment egyszer…) – No meg M. is írta, hogy a nyelvi oldal visszhangja szintén nulla. Még megfejtéseket se küld be senki a nyelvi játékokra. – Tegnap felkerült a hálóra az eddig talán legszebb, s belbecsben is értékes új számunk. Egyetlen szó el nem hangzott vele kapcsolatban. Dombi annyit írt, hogy nagyon szép, de hogy jó-e, nem igazán tudja megítélni, pedig nagyon igyekszik. SENKI egy szóval nem válaszolt neki, hogy igen, nagyon jó, amit csinál. Megfeszül hetente, ezt látjuk itt a mindennapi munkában. – Sok felesleges (?) dologról meg mennyit levelezgetünk…

Közülünk sokan hetente sok jót írnak, s egy szó dicséretet nem kapnak. Tényleg, képtelenség is mindig mindenkit megdícsérni. Szerintem már megszoktuk, hogy az újság egyszerűen jó. Mindenki igyekszik.

-- Azért is bánt a lelkiismeret, hogy nem kérdeztelek meg előre, hogy esetleg akarsz-e egy kicsit pihenni…

Semmi, de semmi kritikus megjegyzést nem hallottam még senkitől a munkáddal kapcsolatban. Igaz, senkinél rá sem kérdeztem, hogy ez meg az hogyan dolgozik, mert ez nem is tisztem…

Eddig még mindig kértem, hogy akinek valami nem tetszik, szóljon. Hát ennek a visszhangja is majdnem nulla volt eddig.

Így aztán most meg is kérdeznélek, hogy egyáltalán szívesen korrektúrázol-e? Talán még sose kérdeztem. És ha igen, mennyit és kb. mikor? Tudom, a szombat nem jó.

Meg azt se kérdeztem meg, hogy vagytok?  Ha hiszed, ha nem, gyakran gondolok Rátok! Meg arra is, hogy jó lenne egyszer egy nagyot beszélgetni – nyugodtan, nem úgy, mint Bösztörön. Jó volt, hogy ott voltatok!

Kedves Ildikó! Úgy örülök, hogy ebben a csapatban mindenki nyitott és őszinte. Nem is lehet – vagy szabadna – más légkörben dolgozni. Főleg nem így, köszönömre. Ezért hát biztos lehetsz benne, ha valakinek valami baja van, megmondja. Néha vannak felszisszenések, hogy itt is hiba maradt benne, meg ott is. Én magam is észreveszem a nyomtatott lapban azt, amit a képernyőn nem láttam. Meg is tudnék pukkadni... Dombi a minap is azzal vigasztalt, hogy senki nem tökéletes, de törekedni kell rá. – Hát valahogy így állnánk.

Ölellek szeretettel

Éva

 A válaszom erre:

Kedves Éva!

Kérlek, ne bántson a lelkiismeret!

Nekem van bűntudatom, azért rettegek itt magamban kicsit, hiszen a múltkor, a gondok között úgy elfeledtem a "hibavadászatot", mint egy szenilis. Édesapám a betegségének azon fázisába érkezett, ami már visszatartási problémákat okoz, akár ha lent, akárha fönt nézzük is a testét.

Nem akarom persze ráfogni, de tény, hogy félek: anyukám is rámegy erre, aki már 4 éve ápolja, én meg Csabikám mellől nem sokat tudok segíteni neki. Naponta felhívom, és próbálok erőt küldeni neki, szavakkal biztatni, dicsérni, hogy ezt kevesek tudják végigcsinálni. Édeskevés, és sajnálom, hogy csak annyit tehetek. Meg hát a szombatok, amikor persze segítünk, ügyek intézése, mint orvosi papírok, nyugdíjfelvétel a bankból, bevásárlás. Ritkán tehetem meg, hogy hét közben is kimegyek, mert Csaba autizmusából adódóan idegesen viseli, ha hétköznap is megyünk. Ha meg nem vele megyek, akkor  az oda-vissza út drága, amit  nem tudok finanszírozni az ápolási díjból.

Most aztán kénytelenek voltunk elindítani apukám otthonba helyezését, ami viszont rám zúdított egy csomó információt. Arra is rádöbbentett, hogy mekkora szabadrablás folyik ezen a téren is. Akarok bízni a jövőben, egy igazságosabb világban, de olyan nagyon sok az akadály!

Az otthonba élésnek 95e Ft a havi költsége. Ha az illető nyugdíja erre nem elég, akkor a legközelebbi hozzátartozótól kérik a különbözetet. Ha neki sincs annyi pénze, akkor megterhelik az ingatlanát, és amikor az eladásra kerül, akkor természetesen bevasalják.

Én tudtam, hogy a világ egy része igen aljas, de ez túlmegy minden képzeletemen.

Próbálom magam nyugtatni, de a magunkra erőltetett nyugalom csak a felszín és a tudatalatti nem becsapható. Karácsonyi csomagolónak, dobozkát készítettem itt az íróasztalon, teljes nyugalomban (csak az elme kószált problémákról, problémára), amikor hirtelen foltokat kezdtem látni, nyomás a fejben. És azt vettem észre, hogy a bal szememre semmit, szó szerint semmit nem látok. A vérnyomáscsökkentőt elfelejtettem aznap bevenni. A teljes vakság 1,5-2 percig tartott. Persze bevettem a gyógyszert, telefonáltam a rendelőbe, de senki nem vette fel. Mégis felöltöztem, és elmentem az orvoshoz. Már nem volt rendelés, de a nővér még ott volt. 212 volt a vérnyomásom a gyógyszer után kb. 30 perccel. No hívta is telefonon nővér  a doktornőt, aki azonnal 2 injekciót rendelt és még két szem gyógyszert ott a helyszínen.

Ezt mondom, mert tán néha ezért kések, ezért felejthetek el dolgokat. És ezért van bűntudatom. Nagyon szeretek  segíteni, nem teherként élem meg.

Volt egy hétvége, amikor elromlott a gépünk, valami olyasmit mondott a férjem, hogy kitörlődött az IP címünk és egy levelet se kaptunk, és a gép is csak akkor indult, miután vagy 10 féle ablak felugrott és bezártuk őket. Azon a hétvégén azt se tudom, hogy voltak-e leveleink.

Olvastam D. levelét, amitől őszintén szólva megdöbbentem.

Én másként látom ezeket a dolgokat.

Kérdeztem tőled a visszhangot. De engem  nem az érdekel ebben, hogy mekkora volt a tetszési index, hanem, hogy esetleg nem voltak e rosszallások.

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a mai napig szeretem Koncz Zsuzsa dalait, Bródy János és Cipő szövegeit, de ez az irányukba nagyon is élő szeretet nem visszahangzik. Régen se, és most se.

A szeretet csöndes és nem hivalkodó. A lélekig lehatoló élményeket, melyeket pl. a versek, a szép dalszövegek,  vagy épp a zene adhat, sokunk képtelen tömegben megélni. Én  pl. magányosan, lehunyt szemmel (hogy ne zavarjon a látvány, a vizuális ingereket kizárva) szeretem átélni a borzongtatóan gyönyörűséges művészeteket. Ha egy csodás könyvet olvasok, képes vagyok egy-egy mondatot többször is olvasni, majd magamban megismételni.

Ilyenkor azt szoktam mondani: Ezt mindenképp  magammal akarom vinni, ha majd e világi küldetésem véget ér.

És ezek a művek nem csak önmaguk szövegét adják, hanem attól jóval többet.

A lélekig hatoló művészi alkotás elindít egy sor gondolatot, amit az elme addig is érzett, csak nem tudott szavakká formálni, és amikor olvassa, hallja az ember, akkor nem is azt hallja már önmagában visszhangként, amit a művész szól, hanem azt, amit benne felszabadított. És boldog ilyenkor a lélek, hogy végre sikerült lelki társakra találnia.

Úgy szoktam hasonlítani, hogy olyan csoda ez, mint amikor egy gyönge  fűszál hosszú harc után föltöri a kemény aszfaltot.

Szerintem igazából ez a művészet célja, és nem az ünneplése az alkotónak. (Nem vitás, jó ha van, de önmagában bíznia kell az éljenzések nélkül is.)

Hát ezt üzenem én D. J-nak.

Nem tudom, hogy így, ilyen sebtiben megírt levélben elég pontosan tudtam-e megfogalmazni, hogy mit érzek. Igazából a művésznek tovább kell tennie, azt amit elkezdett, és nem szabad megsértődnie, ha a rivaldafény nem vetődik rá, ha nem hallja a vastapsot, ha nincs üdvrivalgás, csak mert mostanság az a divat, hogy a sztárokat a tömeg a vállára veszi. Én azt mondom félő, hogy ugyanolyan gyorsan le is hajítja, és új sztár után néznek, mert a lélekig hatoló művészetet nem kapták meg.

Ha meghatódok, nem üvöltök. Legfeljebb a lelkem némán, világi hangok nélkül énekel. És nem ugrálok, bénán ülök tovább, miközben élvezem a szellemi összeköttetést.

Tudod az is megható, hogy szinte alig tudtok rólam valamit, mégis érzitek, hogy pihennem kell. Az ember hiába tudja, hogy léteznek ezek a lelki kapcsolatok, mégis elkezd gyanakodni, hogy tán valami más van a dolog mögött. Pedig ezek a csodák működnek, nem kell hozzá naponta találkoznunk és beszélgetnünk, valami láthatatlan ősi-szellemi összeköttetés működik közre. Ettől érzem, hogy köztetek, veletek otthon vagyok.

Köszönöm!

És tényleg pihennem kell. Belátom. És ti ezt megéreztétek.

Azért 1-2 oldalt mégis küldjetek majd a következő számnál, hogy fizikailag is érezzem: én is részt vettem a munkában, ha már egyszer fel vagyok tüntetve az impresszumban.

Szívem minden szeretetével ölellek

Ildikó

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Conseguir Viagra Online KelNund

(KelNund, 2019.09.20 13:13)

Genericos Propecia Comprar <a href=http://mdsmeds.com>cialis tablets for sale</a> Can You Get Levitra Cheap