Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törvényes...

2013.10.18

Október 21. hétfő

 

Törvényes… (IV) „kirakatpolitika” avagy az esélyek egyenlőtlensége és az oktatási kirekesztés.

Összecsaptak felettem a hullámok.

Úgy hasítják a tananyagot az iskolában, hogy képtelen vagyok lépést tartani. Ebből, így… semmi nem lesz. Vagyis ki fog Csaba „pottyanni” az oktatási rendszerből.

Legalább annyi segítséget kapnék, hogy a szaktanárok megadnák, hogy mik azok az alapvető tananyagok, tananyagrészek, amit tudni kell a 2-es 3-as érdemjegyek eléréséhez.

Teljesen kikészülök. Nem tudom mi lesz velünk.

Pedig vannak ezek a jó kis törvények (alább néhány linket megadok, hátha érdekel valakit), de a megvalósításukhoz szükséges feltételeket, az anyagi hátteret nem biztosítja senki.

Frappáns, emberbarát „törvénykék” ezek, de amelyeket szinte senki nem tart be. Annyi a célja, hogy ha „jönnek” az EU-ból ellenőrizni, lehet mutogatni: Lám nekünk milyen jó kis törvényeink vannak!!! Az EU-s ellenőrök meg megszállnak egy jó drága szállodába, wellness-eznek és svédasztaloznak, aztán megnéznek egy mintaiskolát és megírják a jelentésüket, hogy Magyarországon milyen jó dolguk van a problémákkal élő embereknek, a fogyatékosoknak, és persze az egyébként problémás, de ép értelmű autistáknak.

No, az ilyeneket nevezem én „kirakattörvénynek” (tudjátok, mint a hentesnél a műsonka a kirakatban), vagy lehetne „fél törvény, csonka, vagy rokkant”.

Az esélyegyenlőségi és az autistákra vonatkozó törvényekre gondolok most konkrétan.

Olyan ez, mintha törvény írná elő, hogy mindenkit át kell vinni a folyó túlsó partjára, mert joga van amott lenni, de a környéken egyetlen csónak sincs.

Mindenki találja ki, hogyan tarthatná be a törvényt: Mondjuk, lehetne úgy, hogy aki úszni tud, az vegyen a hátára valaki olyat, aki nem tud, aztán csak remélni tudjuk, hogy nem vesznek oda a folyó közepén mindketten.

Tákolhatnak közös erővel egy tutajt (az erdőtulajdonos mit tudom én, hogy ehhez mit szólna) és azzal is megpróbálhatnák az átkelést, de hogy ha ez az ingatag alkotmány a folyón szétesik, akkor megint ki lesz a felelős?

A törvényhozók meg már megint mossák a kezeiket, és ha a túlélők között senki nincs, aki bütyköt gyárt a lábára, akkor meg aztán még a fejüket is elfordítják.

Valami ilyesmi kicsi hazánkban az esélyegyenlőségi- és az SNI (sajátos nevelési igényű) gyerekek oktatáshoz való jogairól szóló törvény.

Olyan ez a törvény, hogy... A gép zuhan, szól a pilóta: ki kell ugrani!!! Igen ám, de nincs elegendő ejtőernyő.

Most mi legyen?

Egy ejtőernyő, egy ember. A többi meg hagy pusztuljon a zuhanó géppel.

Mert vannak, akik belepusztulnak ebbe a hiányba.

Van valaki, akit érdekel az érintetteken túl?

Keveseket.

Mostanra az emberi életeket, a sorsokat annyira leértékelték, hogy egy-egy élet már szinte nem is veszteség.

A pénz lett az úr.

A pénz lett mindennek a mércéje.

A pénz lett életek eldöntője.

A pénz lett egy-egy ember értékmérője.

Pedig a pénz, az tárgy, eszköz.

A tárgyakat meg azért készítjük (mi emberek, nem a természet, és nem idegen lények), hogy segítsük az életet, mint ahogyan azért készült a fűrész és a balta, hogy azzal fát lehessen vágni, aprítani, hasogatni.

 

http://www.hangosterkep.hu/eselyegyenlosegi_tv.html

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300125.TV

http://www.fszk.hu/opi/szakmai_anyagok/Autizmus_Ajanlasok_Oktatasi_sztenderdek.pdf

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100190.TV

(2011. évi)   27. §

(7) A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség vagy a sajátos nevelési igény miatt a szakértői bizottság véleménye alapján, vagy súlyos betegség miatt magántanulóként tanulmányokat folytatók egyéni foglalkozás keretében történő felkészítésére az iskolának tanulónként az osztályok heti időkeretén felül átlag heti tíz óra áll a rendelkezésre. Az időkeret az egyes hetek és tanulók között átcsoportosítható.

 

 

 

(8) A gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézményben a sajátos nevelési igényű tanulók részére kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozásokat kell szervezni. A tanuló annyi egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozáson vesz részt, amennyi a sajátos nevelési igényéből eredő hátránya csökkentéséhez szükséges. A kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozások megszervezésének heti időkeretét a 6. melléklet határozza meg. A heti időkeret a tanítási hetek között a tanuló érdeksérelme nélkül különösen indokolt esetben átcsoportosítható.

 

Október 18. péntek

 

Törvényes… (III.) várakozások

 

Hajnali rohanás, hogy reggeli, majd ebéd legyen. Kell egy kis olcsó édesség is. Pont kész, mire indulni kell.

Egy gyors ellenőrzés: meg van minden. Ez itt az igazolás, ami kell az ápolási díjhoz. Emez itt a nyomtatvány és csatolmányai: számlák, kereseti igazolások, iskola igazolása, vagyonnyilatkozat, számlakivonat, munkaügyitől is van egy igazolás, hogy ugye… ugye.

Várjuk a buszt. Várjuk, hogy sorra kerülünk. Tizenketten vannak előttünk. És ez csak a lakásfenntartási támogatásra várók száma.

Tömeg. Sokáig nézegetem őket, míg szemem könnybe nem lábad.

Istenem! Miért engeded, hogy népeid, elaludjanak és ily megalázó helyzetbe kerüljenek?

Szemem ködét a semmibe engedem, és mintha látnám az ő drága tündéri alakját. Enikő!!!!

Hol az oszlop mögött álldogál, hol meg a nagyra nőtt növények mellett. Szeméből könnyek hullnak, aztán nagyon, de nagyon mérges lesz.

Én is az vagyok. Tehetetlen mérges.

Így kell lennie?

Csaba végtelenül türelmes. Egy órán át vártunk, hogy sorra kerüljünk, de neki egyetlen zokszava se volt. Amikor észrevette mellkasom rázkódását, lehajolt és kérdezte: Miért sírsz? Enikőért?

Átöleltem. Átölelt. Úgy voltunk kicsit, aztán kisiklott karjaimból és tovább nézelődött.

Az újabb roham akkor jött, amikor két cigány fiatal úgy nevette Csabát, hogy már a térdüket verték. Csak néztem és végtelenül sajnáltam őket. Sajnáltam a fiam is, aki nevetség tárgya, de ugyebár őt nem érdekli és helyette az én szívemnek kell fájnia, mert a szívnek fájni kell, hogy értékelni tudjuk mindazt a szépséget, amit a fájdalmak mellett Isten adott.

Megint láttam az én kicsikémet, amint megvédi Csabát, az ő kicsi tesóját.

Már nagyon nyomott a mellkasom. Szorította a szívem a vasmarok. Igen. A nagy rohanásban nem vettem be a gyógyszerem.

Aztán egyszerre sorra kerültünk, majd vártuk és vártuk a buszt.

A mikor a kórház mellett haladtunk el, láttam megint az én tündéremet, amikor műtötték és nem érezte a lábát a gerincérzéstelenítés után. Mennyire meg volt rémülve, hogy majd soha többé nem érzi a lábát.

Aztán a fantázia… az az átkozott!!!

Láttam, hogy lebénult a lába valami szertől, és nem tudott kifutni a füstből…

Ordítani kellene… de nagyon.

A sors fintora, hogy a túlélő éppen abban a szobában, azon az ágyon lábasozott, ahol az én kincsem a műtét után feküdt.

Azt hittem nem tudok leszállni a buszról…

Azt hittem nem tudok hazáig menni, hogy le kell majd ülnöm a padra…

Csaba belém karolt. Így tudtam hazajutni.

Nagyon, de nagyon szépnek kell lenni a túlvilágnak, mert ennyi szenvedés láttán és ennyi szenvedés után, muszáj a szépségben, a csodában, a ragyogásban megpihenni.

 

Törvényes… (II.) megvezetések

Félájult világunkban a gazdaságosság, meg a haszon dominál. Figyeld csak meg: mindig ezek az „indokok”. De! Megkérdezte már valaki, hogy mennyi értéke van egy embernek? Felmérte már valaki, hogy milyen érték a tiszta levegő, vagy egy fa élete során mennyi hűsítő árnyat ad, vagy hány köbméter levegőt tisztít meg?

És a termőföld, és a víz?

Közgazdászokra nem bíznám a felmérést, hacsak nem nő fel egy egészen új világszemlélettel rendelkező generáció.

Az emberek elaltatva, manipulálva élik életüket és 90 százalékukkal elhitetik, hogy az ő élete szart se ér (bocsánat, de ezt most így kellett leírnom), és csak pénzbe kerül a társadalomnak.

Milyen társadalomnak? Hát persze, hogy az emberi társadalomnak.

Csak vegyük a tömegközlekedést. Gazdaságtalan. Ritkítják a járatokat, az emberek munkába járásai és vásárlási szokásaikat figyelmen kívül hagyva, gazdaságossági mutatókra hivatkozva összeállítják a menetrendet, aztán azt vesszük észre, hogy egyre több az autó az utakon, és egyre kevesebb a buszon az utas.

Nosza, gyorsan hoznak egy határozatot és megadóztatják a parkolást.

Hogy aztán az ebből befolyt összeg hová csordogál? No, inkább nem találgatok, mert a pénz útjai érdekesek, és elég furcsa helyeken képesek felbukkanni, amikor a talajba szivárognak.

Az, hogy mindeközben emberi életek pazarlódnak el passzív várakozással, vagy, hogy a kétszer annyi autó az utakon hány légköbméter mocskot pöfög a levegőbe, azt senki, de senki nem mérte föl.

Mindeközben egyre csak azt híresztelik (az emberiség egy vékonyka rétege, de akinek a bankszámlája sokkal vastagabb, mint a többségé összesen és van pénze médiavisszhangok megfizetésére), hogy sokan vagyunk.

Ezt nagyon sokan el is hiszik, mert nagyon jól meg is magyarázzák a gondolkodni lusta népeknek. Mert ugye mi másért lenne koszos a levegő, mint a sok cigarettástól, miért nem azért lehet mocskos a víz, és fertőzött a talaj, mert sokat székelünk?

No, és a munka! Hát az nincs? Ezt nem én mondom, hanem ők.

Ezeket az érdekes „adatokat” nevezem én bújtatott lázítatásnak.

Miért? Mert az emberek hallják a rádióban, nézik a tévét és azt látják, hogy van egy világ, ahol minden meg van, és van egy másik, ahol szenny van. Kik lehetnek ezért felelősek? Kikkel kellene kezdeni a szelektálást? Egyértelmű, hogy a sok hajléktalan, a léhűtő munkanélküli, az öregek és a fogyatékkal élők azok, akik mindezt okozzák. Minek is már ezen elemeknek a létezés, életük úgy sincs, hát, nosza! Essünk nekik, ha maguktól nem takarodnak el a szemünk elől! Miért is használják itt a drága levegőt, és lehelik teli széndioxiddal!?

Ez következik abból, ha manipulálva vannak a tömegek, és ha nem gondolkodnak, ha nem nézik globálisan a világot.

Pedig a Föld el tudja tartani azokat a lelkeket, akiket Isten ide küldött. Vannak azonban telhetetlen lelkek, akik mindent maguknak akarnak. A pénzimádók, a gátlástalan hatalomra vágyók, akik lelki-tévutaikon a tömegeket kihasználva halmozzák vagyonukat. Kiosztják a dolgos kezeket, elveszik sokak lehetőségét az alkotásra.

Ez Isten tervének akadályozása.

A mindenoldalról kizsákmányolt tömegek jóságuknak, naivitásuknak köszönhetően maximálisan kiszolgálják ezen igen vékony réteg igényeit, és elhiszik, hogy ők sorsuk alakulásának ők maguk az okozói.

És igaz.

Tényleg ők.

De nem azért, mert piszkítanak, hanem azért, mert nem gondolkodnak, és nem zavarják el kizsákmányolóikat.

Az önbizalom lerombolása után, túlfogyasztásra ösztönzött emberek (mert valamivel kompenzálni akarják romokba heverő önbecsülésüket), aztán szépen lassan megbetegszenek. A lélek ugyanis nagyon jól ismeri ennek a világnak a „menetrendjét” csakhogy hallgatásra van ítélve, az óriási hangzavarban, amit a világ hatalmasságai azért küldenek, hogy ne legyen alkalmas hely sehol a meditálásra, az elmélyedésre, a csöndre.

A csönd, a nyugalom ugyanis az egyetlen tényező, hogy befelé tudjon nézni az ember, hogy aztán lelke hangjait meghallhassa.

Nézzük csak meg környezetünket. Az utcán, a buszon, a vonaton, a metrón, a többség fülhallgatóval van jelen, ahol kevesek hallgatják az idegen nyelvleckéjüket. Sokkal inkább üvölt a zene bele a fülbe, telítve az elmét, még akkor is, ha a dalszövege idegen nyelven szól.

A túlfogyasztásra ösztönző reklámok ellepték életünket.

Otthon és az utcákat is.

Vágyakat generálnak, álmokat adnak tálcán, és az emberek elfelejtik valódi küldetésüket, igazi célját az életnek.

Aztán megbetegszenek.

Mert minden betegség (legalábbis a legtöbb) lelki eredetű.

 

Október 16. szerda

Törvényes… I.

Itt van mindjárt Csaba sorsa, amely sors egy és elválaszthatatlan családunk sorsától. A nagycsalád rég eltűnt kicsi hazánkból, legfeljebb falun, az is inkább határainkon túli magyar területeken létezik. Itthon a falu elvárosiasodott, a város meg legfeljebb pletykaterjedésben hasonlít a faluhoz, de a betonkalitkák mindenkire kissé mérgező hatással vannak.

Az lenne ugyebár életünk célja – Ó de más lenne ugye, ha ismernénk Isten nekünk átadott küldetés-terveit!? -, hogy minden igyekezetünkkel tanuljunk, a tanultakat meg egymás megsegítésére, világunk pedig a természettel harmonizáló emberséges élettérré tegyük. Mindezt a feltétel nélküli szeretet jegyében.

Helyette azonban azt találjuk, hogy foltokban, kicsiny szigetekben van meg csak mindez. Igaz az ember ösztönei azt súgják, nem kellene elárasztani ezeket a szigeteket természetellenes dolgokkal, mégis a legtöbben a bediktált, az elmékbe 15 percenként betöltött reklámok által, fut a világ a túlfogyasztásba, vagyis a vesztébe.

Mi, Csaba családja azon vagyunk minden erőnkkel, hogy őt, a természetellenes világunkban egy önmagát többé-kevésbe jól ellátni képes emberré neveljük.

Hát nem mindenki ezt szeretné a gyerekének? Persze azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy beszélnek egyetemről, sikerről, sok pénzt kereső állásról, olyan életről, amelyben semmibe nem szenved hiányt.

Ha veszünk egy nagyítót megtaláljuk a hasonlót a kettő között, csak a mértékek különböznek, csak kicsit más a helyzet, csak kicsit magasabbak… fogalmazzunk úgy: a csillogási igények.

Míg itt alapvágyak a cél, amott a gazdag élet. Csaba alapvágya is gazdag élet. Itt van a csavar a dologban.

Az autistát ugyanis nem szédíti meg a vágyakat az egekig spannoló reklámkampány, mert neki hiába diktálják, hogy fogyassz, emezt dobd ki (semmit nem akar kidobni, még, ha totál rokkant is), vegyél helyette másikat, és kend és edd, és új autó, meg hitel a nyaralási vágyak teljesüléséhez. Lehet, ezt a világot konzumidiótává változtató pénzügyi hatalmasságok nem nézik jó szemmel, és tán éppen ezért gondolják úgy, hogy pusztulniuk kell.

Ja! Hát persze hogy nem mondják ki ezt! Hogy is mernék! Elhitetik mindenkivel, akivel csak lehet, hogy ők aztán humánusak.

Ami a törvényekben benne foglaltatik, az bizony tényleg szép és jó.

Más kérdés, hogy a törvények teljesüléséhez nem adták meg a feltételeket.

Csaba fejlesztéséhez a kezdetektől nem kaptuk meg a törvényben szépségesen lefektetett, a teljesüléshez elengedhetetlen anyagi hátteret.

Ami segítség volt, annak az eredménye látszik, csakhogy sokkal többre lett volna képes, ha minden feltétel adott lett volna.

Mi kell ahhoz, hogy egy ember képes legyen tanulni, másoknak segíteni, és szeretni embertársait, a világot, amelyben él?

Egyrészt az, hogy alapvető biológiai szükségletei kielégítettek legyenek.

Másrész kell, hogy tudjon a környezetével kommunikálni, aztán meg lássa át a társadalom működését és az abban elvárt viselkedésformákat elsajátítsa.

Aztán kell még egy szakma, ami megfelel az ő képességeinek, amiben fejlődése a csillagos ég, és határt csak az élete hossza szab.

Ha azt mondom, hogy ez egyáltalán nincs meg hazánk oktatási rendszerében, akkor ugye nem fogtok nekem hinni.

Pedig igazat beszélek.

Nem hogy az autisták a megfosztottak, de az átlagemberek sem kapták meg ezt a fejlődési lehetőséget a saját maguk számára létrehívott társadalmi felépítménytől.

Az önerőből, meg a család önerejéből fejlesztett képességek, a jó alkalmazkodó képesség eredményei, vagy egy-egy szívből oktató pedagógus munkájának az eredménye.

Nos, ez az, amit nem akartok meglátni.

Mert ugye mindenki úgy van vele, hogy ha magának kikaparta a gesztenyét, akkor nem szívesen töri tovább magát másokért, mások is dolgozzanak meg a forró kis golyóért.

Világunk pedig akkor lehet majd jobb, ha hajlandók leszünk körbetekinteni, és azt mondani: az én boldogságom nem elegendő, igazából akkor lehetek csak boldog, ha körülöttem mindenki más az.

Ehhez persze igényeket kell kissé csökkenteni, a fogyasztást lejjebb venni, hogy a természeti környezetünket (az ember ökológiai lábnyomaként van emlegetve) is boldoggá tegyük.

És nem azt mondtam ezzel, hogy a szegények, az éppen csak létezők spóroljanak még többet!

Dehogy mondtam ezt!

Azokat kell igénycsökkentésre, és környezetkíméletre ösztönözni (együtt, kézen fogva, a másikat nem elgáncsolva), akik azt tömködik a fejekbe, hogy „hozzám kellene hasonlítanod”, meg, hogy „te is legyél ilyen sikeres, mint én”.  Mert ezek a rétegek a tömegek teljes és totális kizsákmányolása által halmoztak fel annyi vagyont, hogy ha kétezer évig élhetnének, se tudnák felélni.

No, és persze pontosan ezek azok, akik éppen mostanság fennen hirdetik, hogy sokan lettünk itt a bolygón, amely planéta már nem képes ellátni ennyi lelket.

Gondolkozz!

Ne engedd, hogy ne legyenek saját gondolataid! Ne engedd, hogy mások gondolatai változatlan formában fúródjanak elmédbe, és meghatározzák világlátásod! Gondolataid, legyenek a sajátjaid!

Csak ennyit kérek.

Mert, hogy hazug szép szavakkal és félelmeidre alapozva simán meg vagy vezetve.

Nem kell elhinni, hogy Isten, vagy a Világ teremtője, nevezzük bárminek (a lényege ugyanaz), azért küldött ide élni és alkotni minket, mert tudta, hogy a Föld nem képes ellátni ennyi embert. Nehogy már ezek a kizsákmányoló, és hatalommámoros közegek okosabbak legyenek világunk és más világok alkotójától!

 

Október 14. hétfő


Törvényes törvénytelenségek... 

... bevezető helyett

 

Törvénytisztelő vagyok. Még az olyan „bölcsődés” törvényeket is betartom, melyeket mostanság hoznak, hogy pl. nem cigizek a buszváróban – eddig se tettem -, mert nem akarok másoknak rosszat.

Ebből - mármint a törvénytiszteletemből – egyenesen következik, hogy nem szeretem, ha a törvényt hozók, a saját maguk által hozott törvényeiket nem tartják be, mintha ők valamiféle törvény felettiek lennének.

Azt se nézem jó szemmel, ha egy szabály emberellenes, vagy betarthatatlan.

Nem panaszkodom, sokkal inkább mérges vagyok.

Olvashatod, minduntalan kritizálok, de nem látod szívem, amelyik majd meg szakad, miközben arra gondolok, hogy a fél világot megvezeti néhány pökhendi alak, és ehhez embertársaim azért asszisztálnak, mert a „megélhetésük” féltik.

Az utóbbi 18 hónapban volt elég részem a törvényeket, szabályzatokat, hivatali eljárásmódokat – bizonyára felső parancsra – simán áthágó „kisemberekben”.

A zsebemben „kinyílik” a bicska.

De ugyebár én, szabálytisztelő vagyok, akkor ugye nem az erőszakhoz folyamodom, hanem megyek végig a bürokrácia tekervényesre épített csigalépcsőjén, mígnem valaki hátsón nem billent (voltak már néhányan, akik jelképesen leköptek), vagy mellbe nem rúg, hogy jól visszaguruljak a lépcső aljára.

Mert ha egyből neki mentem volna az ügyintézőknek, mindazoknak, akik elvtelenül és megélhetési-rettegésből szabályt szegtek (pedig elvetemültet szívesebben írtam volna), akkor az előzetesben csücsülnék és lehet már kaptam volna néhány rúgást.

Az önmagukat „fényező” hivatalok, a törvényeket produkáló országgyűlés nem itt él. Nem velünk, nem mellettünk. A fal, amely elválaszt minket fém kemény, mint az acél verőtű, amivel a pénzt készítik. Ez van rajtuk és mellettük, alattuk és felettük. Úgy beburkolja őket, hogy nem látnak túl rajta.

Mindenki jól végezte a munkáját, és amikor ellenkezek még az állítólagos barátok (az én kicsim barátai) is idiótának titulálnak.

Nem kell beszélgetni, nem kell jobbá tenni. Nem kell megváltoztatni semmit, minden úgy van jól, ahogy kitalálták nektek. Csak húzzátok össze magatokat egészen kicsire, hogy senki észre ne vegyen titeket.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.