Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A sárkány tanulsága

2009.09.20

Bódi Ildikó

A sárkány tanulsága.

Sokat hallhatunk napjainkban arról a szomorú tényről, hogy már az iskoláinkba is behatolt az agresszió, és arról, hogy világunk értékválságtól szenved, illetve, hogy a még pislákoló, a végletekig kivéreztetett értékeinket, gyenge minőségben, vagy egyáltalán nem tudjuk átadni a fiatalabb nemzedéknek.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy a fiatalok körében felvetett kérdésre, mi szerint mondják meg szerintük mi az érték, olyan válaszok érkeznek zsigerből, mint, ház, üdülő, autó, ékszer, pénz.

Jogosan hangzana el itt a vád, hogy a kérdést nem fogalmaztam meg pontosan, nem tettem egyértelművé, nem hangsúlyoztam ki, hogy „emberi” dolgokra szeretnék választ találni. Aki ezzel érvel, annak feltétlenül igazat kellene adnom, ám mégis elgondolkodtató, hogy a lehetséges „értékek” sorából, spontán, éppen az anyagi világ tárgyi értékei, merülnek fel tudatunkból, a személyes-, az egészségre-, a környezetre-, a közösségre vonatkozó értékeket megelőzve. Mondhatni, „betegesen” ezek az elsők a sorban, és ezért nem a fiatal generációk a felelősek.

De mik az értékek? Lássuk e fogalom egyik lehetséges definícióját, Robert Fisher szerint!

„Az értékek olyan alapvető meggyőződések, vagy alapelvek, amelyek meghatározzák szemléletünket, vezérlik döntéseinket, magatartásunkat, kapcsolatainkat.”

Vagyis kifejeződései annak, amit gondolunk, és hiszünk arról, hogy mi helyes és helytelen, mi a jó vagy rossz.

Egy egészséges világban az értékfogalmaknak önmagunkkal kell kezdődniük. Tudniillik, hogy nekem milyen értékeim vannak (tudás, tapasztalat, érzések, gondolatok, empátia). Ezt szorosan követnie kellene az olyan értékeknek, melyek másokkal kapcsolatba hozhatók, illetve egyéniségem ezzel kell kapcsolódjon közvetlen környezetemhez, és ezek pedig az udvariasság, előzékenység, tisztelet, tolerancia, elfogadás. Mindezen túlmutatva, mivel részei vagyunk a bolygó egészének is, ezen értékeknek követnie kell a társadalommal kapcsolatos értékeket, mint jogok, kötelességek, felelősségvállalás, vagy mindezek gyakorlása illetve betartása, vagyis a közösséghez való alkalmazkodás. Ugyanennyire fontos népem kultúrájának, történelmének, hagyományainak ismerete, ápolása és továbbvitele.

Minden embernek meg kellene tanulnia, hogy embertársait önmagáért becsülje, ne azért, amije van (vagyontárgyak, divatos márkás és főleg drága ruházat, menő kozmetikumok, fitneszben kigyúrt alkat, szoláriumban barnult bőr) vagy ne csupán azért, amit érte a másik megtehet.

A társadalmi értékek egyénnek és közösségnek egyaránt fontosak. Ezek a méltányosságon és törődésen alapulnak, de a környezethez, átvitt értelemben pedig az egész emberiséghez, annak javára is szolgálnak. Sokfélék lehetnek ezek az értékek, mint: igazságosság, a törvények tisztelete, felelősség,, elkötelezettség, a közért való felszólalás,, a szeretet, a környezet tisztaságának megőrzése, a hagyományok átmentése a jövő számára.

A közösségi szerepvállalás központi kérdése, az egyéni értékeim átvitele,  a társadalmi értékekbe. Olyan kérdésekre adhatjuk meg a választ, hogy: Hogyan lehetünk lakóközösségünk, városunk, országunk hasznos tagjai? Hogyan vehetnénk részt annak életében? Mivel járulhatunk hozzá  gondjai megoldásába?

Sajnos sokak számára az egyéni értékek olyannyira fontosak, hogy azok állnak az első és az utolsó helyen is, amely értékeket az egyén saját magának tartogatja, és ez a túltengő individualista szemlélet: csak magaddal törődj, mert más úgysem törődik veled!

E felszólítás részleges igazságot tartalmaz, ha valóban mindenki ezt vallja, ám elvakult követése sokkal több veszélyt rejt, mint igazságot.

Lássunk erre egy mesét!

Bujna Ferenc

Mese a sárkányról

A domb a városon kívül feküdt. Szép, üde dombocska, nyüzsgő állatvilággal s annál szebben virágzó, majd zöldellő és végül őszi színekbe burkolódzó növényzettel.

Kerítés nem vette körül, ennek megfelelően táblákkal sem irányították az embereket. Pont olyan hely volt, amely egy város lakosainak kell a hétvégi kikapcsolódásához.

S mégis, a dombot emberemlékezet óta senki nem mászta meg, fát onnan nem vágtak ki, gyerekek nyugalmát nem verték fel.

A dombnak saját hangja volt. Nappal madarak csicseregtek buja zöldjében, esténként békák kuruttyoltak, sejtetve, hogy valahol kis tó rejtezik az erdő mélyén. Éjszaka pedig néha, nyögés, máskor krákogás hangja szüremlett a domb felől. Bár a dombon keresztül utak nem vezettek, azért a domb alján körbe gyönyörű sétány volt, padokkal és ismertetőkkel.

A dombot a legfontosabb turisztikai kalauzok a Sárkány-dombja névvel illették.

És tényleg, valamely csoda folytán a dombon élt a Föld utolsó sárkánya. Nem hétfejű, mégcsak tűzet sem fújt, de ott volt, és néha meg is mutatta magát. Ilyenkor kattogtak a fényképező gépek, és a szerencsés turisták vitték a sárkány hírét, mireföl újabb turisták jöttek.

A sárkény és dombja, a városkának gazdagságot hozott. Az emberek a dombból, azaz a sárkányból éltek. A dombra néző házak mind panziók lettek, s a városka minden valamire való konyháján sárkányról elnevezett ételeket szolgáltak fel, sárkányos italokat mértek.

Egy íratlan szabály volt csak, amit mindenki betartott: Ember a dombra ne menjen. A domb a sárkányé. Még éltek a legendák, hogy a sárkány foglyul ejtette a dombot körülölelő sétaúton túl merészkedőket, de az emberek, még ha egyesek vágytak is felmenni a dombra, nem tették.

Néha haszontalan gyerekek csakazértis lelépek az útról a domb irányába, de egy-két perc múlva vissza is futottak, maguk is megrettenve vakmerőségüktől.

S ez így volt jól. A sárkány gazdaggá tette a várost, s a város cserébe biztosította a sárkány nyugalmát.

Az információ terjedése gyorsult és a városka hirtelen nagyon gazdag lett. Iskoláját a legmodernebb technikai eszközökkel látták el, ahol már élő szó, alig hangzott el az órákon. A diákok a technika (digitális és komputeres) bűvöletében éltek, és azt a hamis képzetet keltette a fiatalokban, hogy legyőzhetetlenek.

Történt aztán, hogy egy kis csapat diák, fittyet hányva a város hagyományára, a tiltó szóra, szüleik megfontolt intéseire, egy éjjel kimentek a dombra. Egyikőjük túramotorján, felszerelkezve íjjal és tőrrel bátran nekivágtak a dombnak. Felverték békéjét, megzavarták a sárkány életét. A három bátor vagy inkább meggondolatlanul ostoba diák közül csak egy jutott vissza élve a dombról.

A hatóságok a szülők követelésére, azonnal a sárkány megbüntetésére indultak, katonák százai lépték át a századok óta nem használt sétány vonalát és indultak támadásra.

Nem lehet kétséges, mi lett az eredménye ennek az akciónak. A nyugalomra vágyó sárkány bevégezte évszázados életét. Zöld pikkelyes, csillogó testét levonszolták a dombról. Üvegessé vált szemében még ott ült a félelem, és a már soha többé általa fel nem tehető kérdés: Miért?

A városka, néhány hét elteltével hanyatlásnak indult. Addigra a dombot keresztül kasul bejárták a népek, immáron áhítat nélkül, és később a városkát el is kerülték a turisták. Dombja már csak oly egyszerű domb lett, amilyen majd minden városka szélén található. A lakosok egy része elköltözött. Akik maradtak, kénytelenek voltak a mindennapokat kemény, bőraszaló, tenyérkérgesítő munkával élni. Az iskolát rövidesen bezárták, mert elfogyott a fiatalság.

Egy valaki azért jól járt. A sárkánytól megmenekült diák, történetét megírta, könyv alakban kiadták, előadásokra járt, ahol jó pénzért elmesélte ritka történetét.

A „mese”  önmagáért beszél.

Gyermekeinknek szükségük van az íratlan szabályokról való beszélgetésre, a törődésre, a magyarázatokra, megértésre, elfogadásra. Ha azt akarjuk, hogy gyerekeink megfontoltak, belátók, másokra is tekintettel lévő emberekké váljanak, nem szabad kényelemből, vagy lustaságból belökni őket a technika magányába, illetve, ha az mégis magába szippantaná őket, segítenünk kell  ellenállni. Ellenkező esetben életük műanyagszagúvá válik, nem lesznek tapasztalataik emberi kapcsolatok terén, és nem tudják feloldani a maguk érdeke, mások és a társadalom érdeke közötti feszültséget. Sok időt kell velük töltenünk, és lehetővé kell tenni a számukra, hogy nagyon sok időt töltsenek egymás társaságában, ahol egymásrautaltságukat szó szerint a bőrükön tapasztalhatják meg.

Túlélésünk egyetlen biztosítéka, ha olyan közösségeket teremtünk, melyek tagjai kölcsönösen segítik, támogatják egymást. Nem pedig arra ösztönözzük  őket, hogy életüket a másik elleni versenybe éljék. A természetes vetélkedésre szükségünk van, ám a győzelem mit sem ér, ha azzal eltiporjuk környezetünket, leromboljuk hagyományainkat, elveszítjük barátainkat és a védelmező közösséget.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.