Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aki az isteneknél járt 2. rész

2008.04.20

Aki az isteneknél járt

(Második rész)

Hunac büszke, egyenes tartással lépett az áldozókőre. Küldötthöz méltón. Ilyen még nem volt. Ö nem ellenkezett, nem remegett. Ilyen közel a célhoz, még senki nem mosolygott. Ő viszont igen, mert egyre biztosabb volt abban, hogy ezzel nincs vége az életének, hogy várják, és három nap elteltével, mint Mayapán uralkodója, félistenként tisztelt ember fog ide visszajönni. Ah Mex pedig mégcsak nem is sejti, hogy veszélyben van a hatalma.

-         Hatalmas istenek! – kiáltott fel Hunac. – Indulok hozzátok! Mutassátok meg e népnek, hogy méltó vagyok a küldetésre! Adjatok esőt földjeikre!

Nem várt tovább. Tüdejét teleszívta levegővel, és a kútba vetette magát. A vastag, rituális sarun keresztül is érezte a víz ütését a talpán. Húsz métert zuhant. A jeges víz ezernyi tűként szurkálta felhevült testét. A gőzfürdő utáni hirtelen hőmérsékletváltozástól rosszul lett. Gyorsan merült. Dobhártyáját szét akarta feszíteni a víz. Hallotta saját szívének vad dobogását és azt a furcsa sípolást, ami a testéből áradt.

Már-már azt hitte, vége, hogy becsapták, hogy a halálát akarják, hogy hazugság a más istenekkel folytatott vetélkedés, és hogy ő lesz a maja nép leghatalmasabb uralkodója, amikor megjelentek. Erősen megragadták mindkét karját és arcára, álarcot erősítettek. Hunac először megrémült, de amikor érezte, hogy a maszk alatt éltető levegő árad arcára, és rendesen lélegezhet, megnyugodott. Majd elájult.

 

Az óriási palota olyan volt, mintha gonosz szellemek építették volna. Egyik oldalon, mintha maga a víz lenne, a másik oldalát a sziklába vájták.  Hunac, amint magához tért, tágra nyílt szemekkel, reszketve figyelte a körülötte sürgölődő „isteneket”. Olyan világos volt, mintha a napfényen járna, fenn a föld felszínén, mécseseket azonban sehol nem látott. A kút vize ugyan jeges volt, de már nem a hidegtől reszketett. Félelme, amely az ugrás előtt teljesen elszállt, most kétszeres erővel lett úrrá rajta. Úgy tűnt, ebben a pillanatban fektették a keskeny, kemény és szokatlanul magas ágyra, de rájött, hogy ez mégsem lehet igaz. Egy száraz ruha feszült a testén. Nem emlékezett arra, mikor és hol cserélték át rituális köpenyét és saruját kényelmes, száraz ruhára. Minden kétséget kizárólag egy ideig öntudatlanul feküdt.

Ámulva nézte az átlátszó vízmennyezetet, amely csodálatos módon odafenn maradt, és a víztömeg nem zúdult rá.

Amikor az „istenek” leszedték róla a számtalan vékony zsinórt és kioldozták a fémesen csillogó csatokat, amellyel lekötözték kezeit és lábait, mosolyogva, barátságos arccal segítették le a magas ágyról. Egy szűk folyosón vezették végig, amelynek falai puhák voltak és meleget árasztottak, nem úgy, mint a küldöttek palotájának hideg, nyirkos kőfalai.

A másik szoba – ahová vezették – berendezése, egészen különbözött az előzőtől. Puha és színes volt minden. Az előbbiben pedig szikrázó kék volt még a fal is. Izmai bizseregtek, mint amikor egy hosszú, fárasztó nap után leheveredett. Amíg a berendezést figyelte, s a színekben gyönyörködött, emberi életére gondolt. Nem hallotta saját hangját és igen meglepődött, amikor végre felfigyelt arra, hogy nem gondolja, hanem ki is mondja a szavakat. Három „isten” ült vele a szobában és kérdezték, ő meg úgy válaszolt, hogy szinte oda sem figyelt. Magyarázott, mesélt, érvelt, mintha a szája önálló életet élne, mintha ő maga, kettő lenne. Amíg az egyik tapasztalja az újat, addig a másik a múltról beszél.

 

Később az „istenek” megmutatták neki, hogyan teremtették az embert. Hunac magából a folyamatból semmit nem értett, de látta a formálódó csecsemőt, egy gyorsan változó fal mögött. Félt ettől a géptől, de félelmének nem adta jelét. Nem szerette volna, hogy az „istenek” gyávának kiáltsák ki és visszavonják dicső megbízatását.

Sokat és hosszan beszélgettek, és ez idő alatt Hunac szinte észrevétlenül tanult meg számára addig hihetetlen dolgokat. A teremben különböző fények váltották egymást. Hol vörös lett, s vele a berendezés is, hol zöld, máskor narancs fényben fürdött minden. Hunac még akkor sem találta ki, hogy, honnan érkezik a fény. Elfogadta, mint az „istenek” csodáját. Annyit azért érzett, hogy egyszer végtelenül türelmes és magabiztos, azután vakmerő lesz és elszánt.

Büszkesége, önérzete megnőtt, testének ereje megnőtt, gyorsabb lett a mozgása és már önállóan gondolkodott azon, hogyan kell majd meggyőznie a népet arról, hogy ő az, akit uralkodóvá kell választania.

Mire letelt a három nap, Hunac úgy érezte, teljesen kicserélődött. Alig maradt valami a régi Hunacból. Tele volt új ismeretekkel, energiával. Persze arról meg volt győződve, hogy alapjában véve ő még mindig a régi, csak okosabb, ügyesebb. Áldotta a napot, amikor megjelentek nála az „istenek”. Büszke volt magára, előző életére, mert hitte, hogy annak jutalmául nyerte el az idegenek bizalmát. Soha nem fordult meg a fejében más feltételezés.

 

Pontosan három nap elteltével, amikor a papok imája fölhangzott a kút peremén, és rimánkodva szóltak az istenekhez, hogy adják vissza nekik a küldöttet, Hunac a víz felszínére emelkedett. Oxigénmaszkját kísérője, a vízfelszín elérése előtt magához vette – miután Hunac nagy lélegzetet vett – és visszaúszott vele a víz alatti bázisra.

- Visszajöttem! – kiáltott Hunac, amikor feje kiemelkedett a vízből. A papok és az őket kísérő előkelőségek az öröm és a megdöbbenés keverékével hallgattak el, és néztek le a mélybe.

Már az is egész napos imára és csodálatra késztette őket, amikor Hunac önként ugrott a kútba, a félelem minden külső látszata nélkül. Azután azért estek áhítatba, mert az ugrás napján eleredt a zápor és két teljes napig esett, Hunac kérése szerint.

Most pedig visszatért. A minden alkalomra előkészített kötelekre erősített vastag aranylapot először engedhették a víz felszínére, mióta az eszüket tudták.

Amikor Hunac délcegen, sértetlenül kilépett a kútból, a várakozó tömeg a földre borult. Egyesek még halvány isteni fényt is látni véltek a teste körül. Ő pedig engedte, hogy nehéz saruját leoldozzák és kényelmes, puha bőrsarut csatoljanak lábára. Vízzel telített köpenyét szárazra cserélték. Hagyta, hogy imákat mormoljanak, miközben ő egyenes fejtartással a távoli Mayapánt nézte. A kutat övező erdő eltakarta a hatalmas piramist, melynek csúcsára építették Kukulkan templomát. A reggel párával dúsított hőségében úgy tűnt, a templom, a levegő gőzében úszik.

Kép

Hunac tudta, hogy Ah Mex ott várja vissza a papokat. Álmában sem gondol arra, hogy Hunac majd visszatér. Biztonságban érzi magát. Valójában nem hitte el a papoknak, hogy hallották az isteneket.

Hunac figyelt, és amikor a csodálat a legmagasabbra hágott, magabiztosan a város felé indult. Sokáig tartott az út, meleg volt, de ő, nem izzadt, és nem fáradt el. Ezt is az „isteneknek” köszönhette. Nem úgy, mint a papok, akik egyébként nagyon edzettek voltak, mégis teljesen ellankadtak, mire a város szélére értek.

Hunac, amikor elérte a szent emelvényt – ahol kecses lányok, szoktak finom táncot lejteni, más ünnepek alkalmával –, megállt. Mutatóujjával az emelvény felé intett. Ebben a pillanatban mindenki látni vélte a táncoló lányokat. Az útközben megsokasodott tömegen halk, elismerő moraj hullámzott végig. Hunac mosolygott. Kezével vízszintes vonalat húzott a levegőbe és a lányok látványa eltűnt. Ő már tudta, hogy egyszerű tömeghipnózist idézett elő, és elégedetten simította végig szakállát, amelyet csodálatos módon három nap alatt az idegenek növesztettek arcára. Ez is kiváltotta az emberek csodálatát. Fiatalon ő is gondoskodott arról, hogy ne legyen gondja az állandóan növekvő szőrzettel, most ennek ellenére, kinőtt.

Az idegenekkel töltött napok alatt megtanulta, hogy az embereknek szükségük van a csodákra, fontos, hogy féljenek kicsit tőle a papok, és az uralkodót híven szolgáló katonák. Pontosan ezt szem előtt tartva, nem ment egyenesen az uralkodó elé. Útját a Harcosok-temploma felé vette, mert azt akarta, hogy a katonák is lássák diadalmas visszatérését. Ki kellett használnia, hogy sokan látják. Amikor elhaladt a Szent Láng mécsese mellett, lelassította lépteit és gondoskodott arról, hogy a láng magasra csapjon. A hatás nem maradt el. Ezután végigvonult a piacon, ahol futótűzként terjedt el a hír, hogy visszatért.

Most már nyugodtan fordult a piramis felé. Nem felejtette el, hogy mielőtt belép a terembe, ahol, Ah Mex szigorúan őrizte a Jaguár szent gyékényét, még meg kell szólaltatnia a nagy fekete követ. A gyékény volt az a szerkezet, amellyel Ah Mex kapcsolatba tudott lépni az istenekkel, de amelyet néhány éve már nem használt. Azt mondta a papoknak, azért tesz így, mert az istenek erre kérték. Csak Hunac tudta az igazságot.

A piramis tetején, a templom előtti oszlopsoron feküdt a kő, melyet meg kellett szólaltatnia. Hunac megállt a kő előtt és normális hangon, nem kiabálva, lassan elmondta azt a szöveget, amit az idegenektől tanult.

- Mayapán népe! – szólalt meg, és hangját a távoli piacon hemzsegő emberek is meghallották. A templom elcsendesedett, a piramis lábánál maradottak a földre borultak.

- Elküldtetek az istenekhez, és ők kegyesen visszaengedtek hozzátok. Bár életük számotokra titok, de elküldték velem számotokra a tudást és a gazdagabb jövőt. Az istenek üdvözölnek titeket, és azt üzenik, úgy kövessetek engem, mintha ők maguk jöttek volna el közétek!

A piramis tövében maradt emberek, a lépcsőkön sorakozó papok és katonák között óriási éljenzés futott végig. Csak isten lehet, aki megszólaltat egy követ! Mindenki elhitte neki, és Hunac ezután minden akadály nélkül léphetett a Szent-gyékényt rejtő szobába.

Hunac rálépett a gyékényre és az, aranyos fényben felragyogott. Ez volt az első és utolsó, amikor megengedte a papoknak, hogy lássák őt a gyékény társaságában. Többé soha, senki nem lehetett tanúja, hogy mit tesz Hunac. Most is bezárta a nehéz faajtókat. Valahányszor érezte, hogy fogytán van csodatévő energiája, vagy bizonytalan ítéletet hozni és dönteni, ebbe a szobába vonult vissza.

 

…A testvérháborúk megkezdődését minden forrás szerint Hunac Ceelnek, Mayapán uralkodójának a nevével hozzák összefüggésbe, aki eleinte Ah Mex Cucnak, Mayapán uralkodójának a szolgálatában állt…”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.