Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irodalmi írásaim(3)

2008.01.17

Az jutott eszembe…

Két héttel Gyöngyös után, hogy…

 

Megálmodtam egy farmot, autista gyermekeknek.

És most láttam: megálmodták mások is. Mások régebben álmodták. Ez valami összeköttetés? Már nem is csodálkozom. Jung azt mondta, hogy van az a bizonyos „az emberiség közös tudattalanja”. Talán nem is mondanám, hogy hiszem, ha nem lenne a gyöngyösiek tervén pontosan ott a tó, meg a lovarda, ahová én tettem „ébren” álmodva.

De hiszen ez csodálatos! Ujjongok, és a lelkem borzong belé. Többet kellene álmodnunk, ezt suttogja a lelkem. 

Vannak, akik álmaikat elkezdték megvalósítani. Vettek, vagy kértek, és kaptak földet, mások már a falakat is felhúzták, megint mások még visszautasított pályázatukat nézik, de szerencsére nem adták föl.

Kiáltsuk világgá kérvényeinket! „Nem jó, hogy eltérőnek, deviánsnak tartotok minket. Kapnunk kell! Értetek is, akik többen vagytok!”

 

„Izzó, dühös-erőtől duzzadó vörös foltok Magyarország térképén.” Ez az ébren álmodásom, egy látomás. Csak egy hiányzik, hogy a „mérnök” vonalzójával a foltokat összekösse. Igen, össze kell kötni gyorsan, hogy áramolhasson az erő. Egymásba. Oda és vissza, hogy kiegyenlítődjön a „nyomáskülönbség”. De nem úgy, hogy az egyik mindent elnyel, azt is, amiből a másiknak semmi nincs, mert ő kutat, meg terápiát  képes tartani, te meg add csak oda éhbéred, de mind! Nem, ez így nem működik. Hanem úgy, hogy egymásból nyerünk  erőt. Te vagy az, aki megveregeted a vállam, és ettől nekem ezernyi új ötletem támad, Te mondasz egy szót, és én egy világot látok, rád nevetek, és neked elmúlik a csüggedésed, te bólintasz, és milliónyi csillagra nyílik szemem… szeme, szemünk… Nekünk… Mi.

 

Tudtad, hogy soha nem voltunk függetlenek egymástól? Most már látom. Soha nem volt olyan idő, sem dimenzió, hogy: „akkor, amikor még nem ismertük egymást.” Mi már akkor is összetartoztunk, amikor édesanyánk a kezünket fogva járni tanított bennünket, és anyáink is egy csoport voltak, egymással összekötve, mert Isten már tudta, hogy kiválasztottak: autista unokáik lesznek. Ahogyan annakidején anyáink fogták a kezünket, úgy kell, hogy fogjuk most egymás kezét.

Nem az a fontos, hogy én is megálmodtam, és akkor még azt gondoltam enyém lesz a „dicsőség” … ha egyszer elkészül. Arra ébredtem:, azért álmodtuk, hogy egymásra leljünk. Mint a minap. Várom a buszt. Évente ha kétszer szólítok meg idegent. A harmadik mondatnál kiderül: autista kislánya van. Mások erre azt mondanák nevetve: „véletlen, meg belemagyarázás.” De lehet ez véletlen? Van egyáltalán „véletlen”?

Mi már tudjuk, hogy mindez azért van, mert fognunk kell egymás kezét. Amikor ritkán találkozom veletek, jön az az érzés (mint a családom tagjaival, amikor reggel felébredünk, és Isten áldásával ismét láthatjuk egymást), hogy meg kéne titeket ölelnem.

Álmaim hozzátok vezetnek.

Nem gondolhatod, hogy Neked külön kell cselekedned. Te más vagy, mi, mások vagyunk. Hát ne gondolkozz úgy, mint az „átlagosak”! Még akkor sem, ha Te csak egy szakember vagy, Te meg „csak” szülő. Az utunk összefutott. Ne gondolkozz „bizniszcentrikusan”, mert a földhöz ragadsz, megbilincseled önmagad. Vedd észre, hogy Te más vagy. Te vagy az, akit boldogsággal tölt el, hogy gyermeked lélegzik.

Ki gondol ilyesmire? Hisz ez természetes! De mégis…

Te boldog vagy, ha csak rád emeli tekintetét gyermeked… boldog vagy, ha egyetlen szót szól, ha kutyát utánoz, ha megköszön… ha rá köszön. A mi boldogságunk ezerszeres.

Más az értékrendünk. Másként nézzük a világot. Mi vagyunk azok, akik nem tépjük le a növények leveleit sem, hogy aztán azt értelmetlenül szétmorzsolva a földre hullajtsuk.

És mi vagyunk azok is, akik feszülten figyeljük, boldogan hintázó, futkosó, mászókázó, homokozó gyermekünk. Érzékeink százszorosan „kihegyezettek”, ha szemeddel nem is nézed, akkor is pontosan érzed, mit tesz, a Csillagok Küldötte, aki helyett neked kell szólnod és tenned, mert benned duplázódott az ERŐ.

Neked hozta először a hírt gyermeked: „…meg kell változtatni a világot, nem értem, hanem mindenkiért!”

És kimondatlanul is halljuk, ráébredünk, mert Ő eljött hozzánk, Ő az ajándék, a jutalom, a figyelmeztető jel. Már észrevetted a valódi értékeket, igaz a világ harsogott értékei még időnként visszahúznak, de már tudod, hogy az Igazit nem hallgathatod el.

Hangos a világ, de nem csak a miénk ez a felismerés. Közkincs.

Sokan még nem tudják. Alszanak.

Egymás kezét fogva kell kiáltanunk: „…azért születtek ŐK a Földre, mert tanítanak Szeretni, Megérteni, Elfogadni, hogy mindenki lássa … mindannyian másak, egyediek, megismételhetetlenek vagyunk. Nem külön-külön!!! együtt kell építeni.

Egy szebb világot.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.