Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Útvesztőben

2008.01.27

Bódi Ildikó

ÚTVESZTÕBEN

       Philippe nem tudott felnézni. Szemhéja - parancsa ellenére - makacsul fedte szemgolyóját.

       Mint fáradt vándor, aki messzi tájakon kószált, s ki most tért vissza õrületes tempót felvéve, és testét maga után hagyva, lelke tért csupán haza. Könnyű, szerelmes levelek széthordása után érezte csak ilyen súlyosnak testét.

Biológiai órája súgta: nem kell még felkelni!

Õ meg engedett teste vágyának; hagyta, hogy pihenjen, bár már nem érzett álmosságot. Kusza álmának apró részleteit feledtette vele a hirtelen ébredés, és amíg ólmos teste pihent, azon fárasztotta éber elméjét, hogy felkutassa az elsüllyedt történetet.

       Amikor feleszmélt, azt hitte, megint a kórházban fekszik, mint ahogy az, néhány héttel korábban végül is igaznak bizonyult. Utána meg otthon, a szülői házba hitte magát, gyermekéveinek feledhetetlen, biztonságot sugárzó puha ágyában. Szinte hallotta édesanyja óvatos neszezését...de nem! ...mégsem! ...anya régen nem sürög a konyhában, hogy meggyes pitét süssön, mire felébredek!

       Philippe régóta nem reggelizik meggyes pitét, otthon készült gőzölgő kakaóval. A felnőtt középkorának ágyában fekszik. Egyedül.

            "Most ment el a ház előtt az első busz ...nem, az utolsó ...megremegtetve a forró panelfalakat."

       Most nagyon hiányzott Catherine. Álmában azt is tudni vélte miért nincs mellette. De az álmokat - mint ahogy oly sokan - Philippe sem vette komolyan. Inkább megrémült a felismeréstől: estére randevút beszélt meg szerelmével, de nem találkoztak... "Miért is?"

Zavarta az álom és a valóság furcsa vegyülése. "Én nem mentem el a randevúra... de hát hol voltam?... Catherine csalódott volt. Otthonról hívott... de miért nem én vettem fel a telefont?...

            ...mit keresett itt nálam a szomszédasszony?... az a babonás szipirtyó!... ott állt a telefonasztal mellett és egy idegen férfival beszélgetett... hogy került az is ide?... akkor csörrent meg a telefon. Gizella azt mondta: Philippe nagyon beteg, rohama volt - tiszta hülye az a nõ! beteg a rák! miket hordott az itt össze?! méghogy visznek a kórházba!"

       Pontosan emlékezett mindenre. Látta, amint Gizella letörli könnyeit egy piros szegélyű, fehér zsebkendővel. Az a kendő, később a padlóra esett.

       Erre az emlékre Philippe kinyitotta a szemét. Ólmos testi fáradtságát legyűrve az ágy végébe fordult. Tudatosult benne, hogy a még az este magára öltött ingben és nadrágban aludt, de az a zsebkendő is ott hevert a telefonasztal mellett.

            "Már megint hullára ittam magam." - gondolta.

       A bizonytalanság igen kellemetlen tudatával tápászkodott ki az ágyból és támolygott a fürdőszobába. Zúgott a feje, émelygett a gyomra. Égő, mégis hideg érzés szorította mellkasát: Sarkig tárta a fürdőszoba csöppnyi ablakát. Gyönyörű mélykék háttéren élénken villóztak a nyári égbolt csillagai. Az elsuhanó szellő és az arcára locsolt hidegvíz könnyítette légzését.

              "Megborotválkozom". - határozta el.

       Olyannyira ösztönös, begyakorolt mozdulatokkal húzta le arcáról a fekete szőrszálakat, hogy csak fésülködés közben, amikor keze követte a fésű útját, csak akkor vette észre a kézfején ezüstösen csillogó foltot a tükörben. Azt hitte egy, a bőrére tapadt nikkel darab, de a folt eltűnt, mire kezét maga elé emelte.

       Egy ideig eljátszadozott. Szemtől-szemben kezével: nincs folt tükörbe nézve: van folt...

            - Ebből elég! - mondta az után, hogy ráunt a játékra. - Előbb azok a fantasztikus képzelgések, ami tán nem is képzelgés, hiszen az a Gizella féle zsebkendő valóság, most meg ez a nem létező, mégis látható, ámde mégsem látható folt...

       Magára kapta a zakóját. - Sétálok egyet! - mondta, de az ajtó zárva volt. A kulcs eltűnt. Pedig azt mindig a zárban hagyta. A tartalékkulccsal nyitotta ki lakásának ajtaját.

       Az utca kihalt volt. Két kóbormacskát látott egy kitörött pinceablakban eltűnni. Philippe megállt a járda szélén, hatalmasat szippantott a kellemesre lehült levegőből. Jó lett volna magába szívni a titokzatos végtelent, a csöndes, békés éjszakát ragyogó csillagaival, a csöndet, a magányt, mely a vibráló bolygó árnyékos oldalából most felé áradt.

       Régóta nem érezte ilyen remekül magát. Jó volt egyedül indulni el a kihalt utcán, nem kerülgetni az álmos, nyűgös embereket, jó volt nem rohanni, - ami manapság kötelező élettétel - nem kalapot emelni az alig ismerős hölgyek előtt. Egy-két percre még a tükör csúfolódásáról is megfeledkezett, meg buta álmáról, mely azt sugallta; szeretője hűtlen lett.

       A vasúti síneket védő drótkerítésnél ráeszmélt, hogy ma vasárnap van, és nem kell dolgozni menni. Elkeseredetten könyökölt a védőhálóra és elmerengett az életén.

Hallotta - egészen közelről - a vonatfüttyöt, a mozdony zúgását, a kerekek kattogását, a sínek sikoltását... de szemét hiába meresztette; magát a vonatot nem látta.

Megfagyva állt. Döbbenten hallgatott és tudomásul vette, hogy odaát, a síneken, több kocsis szerelvény száguldott el.

Egy vonat, melynek szele megcsapta arcát, érezte olajos illatát, de melyet szeme nem láthatott.

            - Szellemvonat. - suttogta. Még csak nem is kérdezte. Amit azelőtt felháborodottan tagadott, azt most meggyőződéssel kijelentette.

Várt. Arra várt egy darabig, hogy mégis felébred. De nem ébredt fel. Helyette egy kutya hajmeresztő vonítását kellett végighallgatnia. A rémült állat nyüszítve tapadt a földre, amikor ránézett.

            - Tudod - szólt a kutyához - léteznek dolgok, melyeket naponta megtapasztalunk. De ezt te is tudhatod. És az is nyilvánvaló, hogy olyan dolgok is vannak, amiket nem érzékelünk. Roppant egyszerű! Attól, hogy mi nem érzékeljük, amazok még vannak, mint az igazság, ami nem attól lesz igaz, hogy hiszi a szomszédod, vagy sem! Remélem te érted ezt! Szóval a világ egészen más, mint amilyennek mi, vagy ti hisszük... Fogadjunk, hogy ezt már te se érted! Én sem! Ha ez megvigasztal egyáltalán! Tudod én tegnap Catherinához készültem... most mégis itt állok... nem fekszem kórházban... és szerintem halott sem vagyok... mi több! nagyon is élek!... és az életnek egy új oldalát derítem fel éppen... hüm!... érted?

       Hajnalodott, mire házuk közelébe ért. Már elment az első villamos. Az utcán feltűnt néhány ismerős, de Philippe hiába emelte kalapját, egyik se nézett rá.

       Lakásajtaja előtt a kulcs után kutatott zsebében, amikor a szomszéd lakásból kilépett Gizella.

            - Jó reggelt! - köszönt a nőre. - Csak nem...

       Üdvözölni akarta, meg elnézést kérni az esti dolgokért, de amikor meglátta a nõ rémült arcát, benne rekedt minden szó.

       Az emeletről akkor ért le Bella:

            - De jó, hogy jöttél! - sóhajtott Gizella. - Csaknem szörnyet haltam. Képzeld! Philippe rám köszönt! Meghült bennem a vér.

            - Ugyan Gizella! - kacagott Bella. - Képzelődsz!

       A két asszony közben elhaladt. Lépteik régen elhaltak, de a férfi még mindig a lépcsőházban állt. Tétován méregette magát.

       A lakásba lépve már csak egyetlen bizonyítékra várt. Az előszobai tükörhöz lépett. Kezét felemelte és láthatta, hogy az alig két órája még csak borsószem nagyságú folt mostanra egész kézfejét elborító szabályos labirintussá növekedett. A csigavonalú útvesztő, ezüstösen ragyogott, lüktetett, mint a felgyorsult szív.

            - Satane vár rád! - hallotta mélyről. - Indulnod kell a hegyre... át kell haladnod a spirálon!... Satane vár!... Hainuwele levágott karjával vár!... szenvedés lesz, de megváltás... egyesülés.

       A pótkulcsot a helyére akasztotta, zakóját is visszatette a széktámlájára. Halkan behúzta maga mögött az ajtót.

       Amikor a sínekhez ért, a fény már elözönlötte a várost. Gyorsan a sínek közé állt. A vonat megállt. Könnyű léptekkel lépett fel az első kocsi lépcsőjére.

Másnap a helyi lapban rövid hír jelent meg:

       "Tragikus baleset történt augusztus 1-én a kora reggeli órákban a vasúti felüljárónál. Philippe Jobent levélkihordó, miután megszökött a kórházból, ahová előző este szívelégtelenséggel beszállították, átmászott a biztonsági hálón és a sínek közé állt. A menetrend szerint közlekedő párizsi expressz halálra gázolta."

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.