Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bizalmatlanság

2008.04.27

Bizalmatlanság

 

A morális értékeink kategóriájába tartozó fogalom. Az emberi életminőség meghatározó eleme. Azért nélkülözhetetlen, mert társas lények vagyunk, akik függnek egymástól. A bizalom, kapcsolatba hozható a hűséggel, a házassággal, a barátsággal, de nagyon fontos eleme az együttműködésnek, amely a munkahelyek és a játékok fontos tényezője is.

Mindenkit önmagáért kell becsülnünk és nem úgy tekinteni rá, mint olyan valakire, aki esetleg tehet értünk valamit azért, hogy gazdagabbak, elismertebbek legyünk. (Egyébként mindenki tehet értünk, de az a lelki gazdagodás.)

 

A bizalmatlanság, félelmeinkből fakad. (A félelem meg az önbizalom hiányából.) Félünk, hogy becsapnak, kihasználnak, kinevetnek, elhagynak, semmibe vesznek. Félünk a fájdalomtól, a betegségtől, a kiszolgáltatottságtól. Félünk, hogy elveszítjük az állásunkat, vagyonunkat, józan eszünket, szeretteinket, stb.

 

A félelem, bénító. Gyöngének, erőtlennek, tehetetlennek érezzük magunkat. Látjuk a hazugságokat, a csalásokat magunk körül és azt gondoljuk, hogy a világ „rothad” körülöttünk, a gonosz alapvető, csak az önző személy halad előre, sok esetben úgy, hogy még elismerést is kap. Hatalmaskodnak felettünk, mi pedig rabszolga sorba vagyunk taszítva.

 

Szorongás, frusztráció, aggodalom, robot hónapokon, éveken át. Szorongunk a munkahelyen, az értékelés miatt, s mert folyamatosan azt halljuk, hogy leépítések lesznek. Gyanakodva figyeljük a munkatársainkat, mikor vesszük észre, hogy esetleg meg akarnak „fúrni”. Aggódunk gyermekeinkért, mi történik velük az iskolában, gyanús az osztálytárs, annak a szülei, még a tanárok is, hiszen bizonyára oka van annak, hogy annyi jogot adtak nekünk, meg a gyerekeknek velük szemben! Gyanakodva figyeljük a boltban a pénztárost, nem üti-e be kétszer ugyanazt az árút, húzza le kétszer a bankkártyánkat. Az utcán, a buszon szorosan magunkhoz öleljük táskánk, nehogy kiraboljanak, árgus szemekkel figyeljük útitársainkat, hátha ő a keresett zsebtolvaj. Oldalakon keresztül sorolhatnánk még félelmeinket, melyek – valljuk be -, tébolyult, kifordított világunkban, nem is ok nélküliek.

 

Az Ember belső értékei, mint jóság, harmónia, önfeláldozás, önzetlenség, hűség, nemesség, bátorság, lemondás, erkölcsi tartás, becsület, könyörület, együttérzés, lelki finomság, kedvesség, hála, szeretet, elveszni látszanak. Amikor a lányt csak az érdekli, hogy a fiúnak milyen autója van, mi a szüleinek a foglalkozása, végzett-e egyetemet-, mikor a fiút az érdekli, hogy a lánynak van-e lakása, telke és jól fizetős szakmája, és nem ritka, hogy sokak a „még többért” átgázolnak embereken, akkor az ember elkeseredhet. És amikor az országot vezetők szintjén olyanokat tapasztalunk, hogy etikát, kultúrát, igazságot az határozza meg, hogy mennyi és milyen szintű összeköttetése van valakinek, milyen látványos, ámulatba ejtő elemet vittek egy ügybe, és mennyi pénz van mögötte, akkor a bizalmatlanság úgy üti fel fejét, mint eső után a gyom.

 

De hit és bizalom nélkül nem lehet élni!

 

Mi történt, hogy ennyire bizalmatlanok lettünk?

 

Én még emlékszem, nagyon is jól, hogy délutánonként kinyitott az ifjúsági klub és mi takarítottunk, befűtöttünk, ha hideg volt, és beszélgettünk, meg játszottunk. Volt egy kis közösségünk a faluban, egy másik a munkahelyen. Hová lettek? Hol vannak a munkahelyi kollektívák, a brigádok, a lakótelepi baráti társaságok, a szakkörök, az állat-, a növényt védő csapatok, az ifjúsági klubok, olvasó körök, esti egyetemek, a népdalkörök, a fonók?

Az emberek elszigetelődtek, kapcsolataik felületesek, csak egy-egy esemény erejéig élnek. A jószomszédság megszűnőben, ha van, akkor kell egy  rossz szomszéd, amelyik életben tartja azokat, mert megnevezett ellenség nélkül még az se akar működni.

 

Pedig a közösség, az emberi relációknak (kapcsolatok) olyan rendszere, amelyben az egyén a magánélete nagy részét éli, vagyis szabadidejét kellene, hogy eltöltse ott. Az igazi közösségeknek, amelyek valódi emberi értékeken nyugszanak, védő, kompenzáló és segítő szerepe van. Létszükséglet a kommunikáció, hogy az emberek a gondolataikat, érzéseiket különféle témákról kicserélhessék, megvitathassák.

Az identitástudat (azonosság-) kialakulásában fontos szerepet játszik a közösség, hiszen irányt mutat, és egyúttal vissza is jelez a személynek. Felnőtt és gyermek viselkedését befolyásolja annak a tudata, hogy őt mások is látják, véleményét hallják, viselkedését értékelik, hogy figyelnek rá, és biztonságot ad, hiszen érzi, nincs egyedül.

Ha a közösség eltűnik, az egyén magára marad. Ha bajba kerül – akár egészségileg, akár lelkileg -, már csak vérségi rokonainak segítségére számíthat, ha van neki olyan egyáltalán. És minden helyzetből a család sem tud kisegíteni. A közösségben tanulja meg az egyén a társadalmi hiearchiát és az ebben való mozgást, többféle emberrel ismerkedhet meg, más a nyelvhasználatuk, be tud integrálódni általa, miközben gyorsan jut új információkhoz.

A közösség adja a személyiség referenciáit (hiszen a család elfogult.), segít megismerni hibáit, jóságát, erősségeit, gyengeségeit, vagyis tisztább önismerethez juttat.

 

Ha a közösség eltűnik, marad nekünk a távoli (és mégis nagyon közeli) világ, a televízióból és az internetről. Ezek pedig minden kontroll és kritika nélkül, válogatás nélkül dobál ránk minden szemetet, melyeket gátlástalanul lát el hamis címkékkel. Bármiről, bárkiről állíthatnak igaz, vagy hamis dolgokat, ellenőrizhetetlenül és arról, hogy mi ezt hogyan értékeljük, már ránk bízzák. Elintézik azzal, hogy a műsor előtt kiírják és bemondják, hogy „A következő műsort….” Mi sem tudjuk szelektálni a rengeteg információt, nem még a gyermekek. Azt hiszik, mindent tudnak a világról és nincs kivel megbeszélniük.

 

Eljöhet a sivár egyedüllétek ideje, amikor nincs útmutató „közlekedési” tábla. Amikor nincs senki, aki segítő kezet nyújtana. Ha mégis felénk nyúl egy kéz, nem merjük elfogadni, mert azt feltételezzük, nem teszi önzetlenül. Ennek is oka van. Az önzetlen segítség díszébe öltöztetett támogatások tömege, amit a gátlástalan hazudozók még bizalommal bíró embereknek adtak. És a kéz, amely felsegítene már gyanús.

 

Ezért van szükség közösségekre, ahol meg lehet beszélni a kétséges dolgokat, és iránytűnk nem mozdul ki a helyes irányból.

 

Szükség volna ismét a közösségépítőkre a kistelepüléseken, a lakótelepeken, az iskolákban, ahol az emberek együtt vannak, beszélgetnek, és együtt dolgoznak, együtt szórakoznak. Megismerik egymást, és önmagukat kipróbálhatják minél több élethelyzetben, ami nagyobb önismeretet eredményez.

„Csak, aki önmagában bízik, bízhat másokban is.”

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szilvasimario@freemail.hu

(Márió, 2009.02.27 12:48)

Nagyon jó amit írtál. De sajnos az emberek a mai világban csak egyre önzőbbek lesznek. A bűn megnövekszik. és ez egyre csak mélyebb lesz. ÉN azt tudom tanácsolni hogy meg kell térni Jézus Krisztushoz, Ő benne lehet bízni, úgy hogy nem csalódik az ember, persze az emberekben is kell(ene) bízni. Én a Hit gyülekezetébe járok ott vannak olyan emberek akikben azért lehet bízni, Persze mint minden közösségben itt is lehet találni problémát, de azt gonodolom hogy a Hit gyülekezete az egy olyan közösség ahol az ember tud szeretni és bízni a másikban, mert egy cél vezet minket az pedig az hogy Jézus a Messiást várjuk