Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boldogtalan nép a Magyar

2008.04.22

A Magyar Nemzet honlapján olvastam Ugró Miklós írását, melynek címe: Nyolc boldogtalanság. (2008. április 21.)

 

Erről a cikkről jutott az eszembe, hogy gyermekeink jövője, mennyire függ attól, hogyan viszonyulnak önmagukhoz, valamint szűkebb-, és tágabb környezetükhöz.

 

Azt olvashatjuk a cikkben, hogy a magyar nép a 19 európai nép közül boldogságérzet dolgában a 17. helyen áll. Tőlünk már csak az oroszok és a bolgárok boldogtalanabbak. 

És ez még szomorúbb lehet, ha bekalkuláljuk a statisztikai hibaszázalékot, amely lehet, hogy becsúszott, és csak a véletlennek köszönhető, hogy nem az utolsó helyen végeztünk.

 

A kutatás alapján úgy tűnik, hogy 6 tényező határozza meg (Jézus nyolc pontba foglalta, kik azok, akik boldogok lehetnek, innen a cikk címe) boldogok vagyunk vagy sem. Én ezeket párba állítottam.

        házasság                      válás

        munka                          munkanélküliség

        bizalom                        bizalmatlanság

        civil szervezetben való részvét                        ennek hiánya

        jó kormánymunka                        rossz kormány

        vallásosság                               materialista világszemlélet  

 

Ahány ember annyiféle cél, vágy, álom. És mindenki más-más úton igyekszik a boldogságát elérni. (Sokszor mi magunk se tudjuk, mi vezetne a boldogságig, de talán még azt sem igazán, hogy mi is a boldogság.)

 

Szemlélet dolgában két VÉGLETET szokás emlegetni. Ezeket jó, ha nagyvonalakban ismerjük, mert talán ezek variációiból állhat össze a sokmillió féle boldogságérzet. E két véglet a Nyugati- és a Keleti életszemlélet, vagy felfogás.

 

A nyugati jellemzői:

Hedonizmus = élvezetelvűség: nagyon sok tárgy birtoklása, gazdagság, rangok, kitüntetések, karrier, társadalmi ismertség, szexmánia stb.

Utilitarizmus = haszonelvűség: a cél hasznos-e, eléréséért kell vagy sem cselekedni, vagyis a cselekvések hasznosságának mérlegelése. Ez a klasszikus közgazdaságtan egyik alapelve. (gazdasági haszon, nyereség, profit) A  saját haszon maximalizálása.

 

A keleti jellemzői:

-         belső eredmények (tudás, bölcsesség)

-         lelki gazdagság (önismeret, önuralom, tolerancia, megértés, szeretetképesség)

-         elszakadás az anyagi világtól (a világi dicsőségek megvetése)

 

A boldogságérzéshez szükséges:

-         a testi

-         a lelki

-         a szellemi igények kielégítése

-         és embertársaink segítése

 

Vagyis boldogok igazán csak akkor lehetünk, ha nem egyedül csak saját boldogságunkat tartjuk szem előtt. Mint ahogyan azt Kant már 1797-ben megfogalmazta (és ne hördüljünk föl, hogy az ő gondolatai már idejétmúltak):

 „Cél lehet a saját tökéletesség, önmegvalósítás érdekében való munkálkodás és az embertársak, a mások boldogulásáért való küzdelem.”    

 

Mit is jelent az, hogy a saját tökéletesség és önmegvalósítás érdekében munkálkodás?

 

A magyar családok számára szokatlan a gyermekeiket beíratni egy-egy ún. csoportfoglalkozásra (s mivel nincs igény, nem is nagyon indul), mert régi életritmusunk azt rögzítette belénk, hogy a gyermek a családban ezeket a dolgokat megtanulja. Elfeledkezünk arról, hogy ma már mindkét szülő sokat dolgozik, a gyereket meg neveli a televízió, meg az utca. Ezek az ún. csoportozások megtanítanák a gyermekeinket önmaguk „feltérképezésére” maguk és társaik szemével is, tanulási stratégiákat adnának a számukra, a szakmák területéről ismereteket adnának, életúttervezést tanítana a számukra, emberi értékekről beszélgethetne úgy, hogy közben megismeri társai véleményét is, és megtanulna teamban  és párban dolgozni. De ha már nem igényeljük ezeket a foglalkozásokat, jó lenne, ha időnként leülnénk egymással, csak úgy spontán és elbeszélgetnénk arról, hogy mi a válasz fenti kérdésre! Olyan dolgokra kell gondolni, hogy:

 

-         Mik az ő adottságai? (testi, szellemi) Tárjuk föl ezeket.

-         Ha megvannak, akkor azokat képességekké kell fejleszteni, ami csak gyakorlás útján lehetséges.

-         Hogyan kell képezni értelmünket? (Megfelelő tanulási módszerek keresése, memória gyakorlatok, az emlékezet élesítése.)

-         Melyik az a szakma, amelyik neki való? (Ismerve már képességeit, tudásmennyiségét, a szakmák ismeretében kell választani.)

-         Milyen erkölcsi elveket tart magáénak gyermekünk?

-         Szokott-e figyelni érzelmeire, mennyire képes uralkodni felettük? (Nem ad haladéktalanul hangot felháborodásának, előtte mérlegel és megismeri a másik körülményeit, indíttatásait?)

 

Mit jelent az, hogy embertársaink, a mások boldogulásáért való küzdelem?

 

-         Miért és hogyan kell mások értékeire, testi épségére vigyázni? Mit jelent az, hogy felelősségvállalás másokért és önmagunkért?

-         Mi az, hogy felebaráti szeretet? Mi a jótett, a segítség?

-         Hogyan kell síkra szállni a társadalmi értékekért? Egyáltalán mik a társadalmi értékek?

-         A globális értékekért való küzdelem. Mit tehet az egyén ezért?

 

És ehhez járul még a méltóság megőrzése, ismét Kanttól:

 

„…méltók legyünk a bennünk lévő emberi méltósághoz.”

 

Ez meg mi?

 

Méltók vagyunk, ha rászolgálunk a megbecsülésre, és mellette van nekünk olyan, hogy önbecsülés.

Most sokan azt mondhatják – és igazuk van! -, hogy nagyon sok ember érdemelne megbecsülést, de nem kapják meg.

Azonban, ha valaki nem kapja meg a „KÖZ” megbecsülését, attól még megbecsülheti önmagát, vagyis a közmegbecsülés hiánya miatt nem tesz olyan lépéseket, melyektől később nem lesz kedve a tükörbe nézni.

 

Az önbecsülést nem szabad összetéveszteni az önteltséggel sem. Ugyanis az önbecsülés, az maga az önismeret, amely erőt ad az embernek a továbbhaladáshoz a megkezdett, becsületes úton, és a talpon maradáshoz is, amikor azt látja, hogy mások becstelenül kerülnek olyan helyekre, amelyen nem lenne keresnivalójuk.

 
 

A méltóságunk megőrzéséhez nem szükséges  állandóan felháborodni, illetve annak hangot is adni, ha igazságtalanságokat látunk, mert akkor ugyanis nagyon úgy tűnhet mások szemében, hogy önteltek vagyunk.

 

Ha meg állandóan panaszkodunk, hogy mennyire nincs megbecsülve munkánk, akkor meg az önsajnálat látszatát keltjük. Ám ami még a látszatoktól is fontosabb, mi magunknak is kárt okozunk, mert előbb-utóbb el is fogjuk hinni, hogy  nálunk van a bölcsek köve, vagy éppen mi aztán igazán sajnálatra méltók vagyunk.

 

 

Ahogyan azt Heller Ágnes fogalmazta a „Méltóság és becsület” című írásában:

 

„ Az állandó panaszkodás az „emberi természet” és saját sorsunk miatt, a nárcisztikus feltárulkozás, az öntelt dicsekvés (…) az összehasonlítgatás, mások jellemének megítélése – vagyis mindaz, amitől valaki nevetségessé válhat – mindez, káros az emberi méltóságra nézve.”

 

Jut nekünk időnk arra, hogy mindezekről úgy beszélgessünk gyermekeinkkel, hogy az ne váljon egyoldalú prédikációvá? Tudunk elegendő gyakorlati példát felhozni? Biztos, hogy gyermekünk a serdülő korában nekünk fog hinni és nem a médiának? Biztos, hogy mi magunk jól ismerjük önmagunkat? Ha nem, akkor tudunk helyes irányt mutatni? És mi miért váltunk el? Mi hogyan választottunk szakmát? Miért lettünk munkanélküliek?

Kérdéseinkre tudjuk már a válaszokat?

Miért boldogtalan a Magyar nép? Hogyan lehetne ezen változtatni? Gyermekeinknek boldog jövőt szeretnénk. Mindannyian.

Nem  csak másoknak, nekünk is tennünk kell érte. Egy pálcikát könnyű eltörni, de egyszerre százat, már jóval nehezebb. Együtt kell akarnunk, együtt kell cselekednünk.

Ugró Miklós cikkében kifejtett 6 tényezőről még kell beszélni. Holnap azzal folytatom.