Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Munkanélküliség

2008.04.26

Munkanélküliség

 

Kevés a munkahely. Sok a munkanélküli.  Sokan azért nem vállalnak munkát, mert nincs hozzá képzettségük vagy, mert képzettségükön aluli munkát kínálnak nekik. És sorolhatnánk…

 

Valamiből azonban élni kell. Az egyén végre kap munkát (a vállalkozó be is jelenti, hivatalosan telik a nyugdíjjogosultságához az idő, fizeti a munkáltató utána a járulékokat), mindenki elégedett és boldog lehetne. Mondom, LEHETNE. Csakhogy…

A dolgozó, a fogát- és az öklét összeszorítva indul el munkába és így tartja magát, amíg a munkaidő le nem telik. A munkahelyén elvisel, túlél, megfelelni-, és helytállni akar, de egyébként mindaz, ami nyolc órán át zajlik körülötte és persze benne, szóval… az, nem neki való.

De kell a pénz a megélhetéshez, így aztán elnyom minden ellenérzést, és idővel megbetegszik.

A munkahelyen tölti az ember élete nagy részét. Az ott betöltött státusza általában kifejezője a személyiség társadalmi státuszának, aminek ki kellene fejeznie az egyén önmegvalósítási törekvéseit is. Vagyis, ha egy munkahely nem passzol az egyéni célokhoz, akkor azt elméletileg le kell cserélni. Elméletileg. No de gyakorlatilag megteheti-e mindezt egy családfenntartó?

A tudomány (jelen esetben a mentálhigiénia) ugyanis azt mondja, hogy a személyiség egy szabályzó rendszer, amelyik a szervezet (emberi) és a környezet (munkahely) viszonyát határozza meg, és az a személyiség, amelyik olyan helyzeteket vállal, amelyek alkalmazkodó képességeit megterhelik, az, hibásan viselkedik. A mentálhigiéné kifejti, hogy a személyiség fejlődése során alakulnak ki a hibás viselkedésmódok sémái (a családi kapcsolatok személyiséget károsító, fejlődésben zavaró hatások), ami konfliktusokhoz vezet és áttevődik a munkahelyre, vagyis az egyén azt érzi, nem vele van gond, hanem a munkahellyel. A mentálhigiénia szerint tehát a munkahely önmagában senkit nem tehet beteggé, neurotikussá.

Helyes az a viselkedési mód, amely elhagyja azt a munkahelyet, amelyikben a személyiségnek alacsonyabb nívójú munkát kell végeznie, és azt is, amelyikben többet kellene teljesíteni, mint amennyit az egyén elbír.

Mondja ezt a tudomány.

És mit mond a munkanélkülieket nyilvántartó? „Köteles a munkanélküli képzettségén aluli munkát is elvállalni.”

És mit mond az élet? Ha meg akarsz élni, dolgozz! Nem az a lényeg, hogy mit, hol, milyen körülmények között, hanem az, hogy a családod el tudd tartani!

 

A mentálhigiénia nem említi az iskola szerepét. Pedig, ha kicsit megpiszkáljuk a felszínt, azonnal láthatóvá válik, hogy a jelenlegi oktatáspolitika mennyire elavult, a „nagyüzemi” korszakot szolgálja. Mire is nevel? Feltételek nélküli engedelmesség, az elvárásoknak maximálisan felelj meg.

A menedzserek döntéseinek elfogadása, az egyén fogadja el a neki kiszabott helyet a nagy rendben. Legyen elegendő általános ismerete, néhány alapvető készség használatára való képessége. Ami ennem még jó az a pontosság elvárása.

 

Napjaink társadalmi és gazdasági elvárásai, új, egy egészen más személyiséget követelnek.

-         Szerezze meg az egyén a munkájához szükséges képességeket (fogékonyság)

-         Tudjon együttműködni (csapatmunka)

-         Tudjon figyelni a sok figyelemelterelés ellenére (összpontosítás)

-         Legyen jártas a szakterületek különböző szintjein is (rugalmasság)

-         Jó kommunikációs készséggel rendelkezzen (szóbeli készség)

-         Könnyen oldjon meg konfliktusokat (alkotó problémamegoldás)

-         Tudjon gyorsan és jól dönteni (önszervezés)

 

Régóta nem segít a család,  és az iskola, feltérképezni az egyének adottságait. Azokat nincs módja képességgé fejleszteni. Nem tanítjuk meg a fiatalokkal, hogyan kell tanulni (és, hogy miért kell, pl.: xy elvont tananyag gyakorlati felhasználására akkor lesz gyermekem szükséged, ha…).

Nem ismertetjük a gyerekekkel a különféle szakmákat (velünk se tették), foglalkozásokat. Nem tanítottak meg minket sem arra, hogyan figyeljünk önmagunkra (hajlamaink, ösztöneink), azokat inkább elnyomták, és helyette a sikerszakmákra terelték a figyelmünket. Még csak nem is hallottunk olyanról, hogy: gyermekem, tervezd meg életutad, de úgy, hogy legyenek benne alternatívák is.

Mindezek, és persze még egyéb társadalmi tényezők oda vezettek, hogy olyan ritka, mint a fehér holló az a fiatal, aki, amikor eljön a választás ideje, valóban tudja, hogy mit akar. Ha meg tudja -  mert olyan szerencsés -, akkor meg senkit sem érdekel, mert a továbbtanulási rendszer sem a képességeket veszi számba, hanem a lexikális tudást.

(Éppen tegnap beszéltem egy asszonnyal, aki el volt keseredve, mert a fiát nem vették fel szakácsnak. A gyermek 5. osztályos korától tudja, hogy ő szakács akar lenni. Állandóan erről olvas, gyűjti a recepteket, nézi a főzéssel foglalkozó tévéműsorokat, otthon állandóan főz, különleges hidegtálakat alkot, és nem akar mással foglalkozni. Most mégsem járhat abba az iskolába, amiről tudja, érzi, hogy éppen neki való szakma lenne.)

 

A pályaismeret adása (szakmák, foglalkozások, hivatások) hiányzik a legtöbb család és a legtöbb iskola repertoárjából. A család arra koncentrál, hogy most mi az, ami sikeres, mi az, amire mindig szükség lesz, az iskolának meg akkora mennyiségű lexikális anyagot nyomtak a markába, hogy örül, hogy a minimumot teljesíteni tudja. Mindeközben elvették a túlóráit, elvették a pénzét, hogy legalább órákon kívül megmutathatná a gyerekeknek, valójában milyen is az a szakma, amit választani akar. (A fiataloknak nincs valódi információjuk a szakmákról.)

 

Ma, amikor az Internet révén szinte azonnal megszerezhetők bizonyos adatok, rengeteg nagyon jó és hasznos könyv áll rendelkezésünkre, amelyek tartalma segít az esetleges hiányok pótlásában, fontosabb lenne feltárni, tudatosítani a gyerekek hajlamait, adottságait, vágyait és azokat fejleszteni, gyakoroltatni, és főleg egyeztetni a lehetőségekkel.

 

Hogyan is lehetünk ilyen körülmények között boldogok? Ilyenek között nem lehet.

De nem lehet cél a boldogtalanság!!! 

A közöny és a beletörődés sem!!!

Ezért kell azon munkálkodnunk, hogy a körülményeket megváltoztassuk.

 

Henry James: „Az élet valójában csata. A gonosz arcátlan és erős. A szépség varázslatos, de ritka. A jóság hajlamos arra, hogy gyenge legyen. Az ostobaság gyakran pökhendi és kihívó. Magas helyen gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan…”

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.