Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vallásosság

2008.05.11

VALLÁSOSSÁG

 

Érzékeny téma.

Attól is függ a boldogságunk, hogy mennyire vagyunk vallásosak?

Nehezen találtam meg a „fonál” kezdetét, és még így sem vagyok benne biztos, hogy nem fog sérteni sokakat. Vallásukban, senkit nem szeretnék megbántani, mert mindenkit becsülök, aki hiszi Istent, csak attól ráz ki a hideg, ha vallása miatt valaki megtagadja szeretteit.

Honnan kezdjem? Az elmúlt napokban ez volt az egyik fő kérdés.

Talán mindenek előtt egy idézettel, ami mióta elolvastam, más hitek mellett, vezérli életem:

„A szem, amellyel én az Istent nézem, ugyanaz a szem, amellyel Isten engem néz.” (Eckhart Mester)

Őseink hittek a dualitásban, az ikerörvénylésben. Pontosan azt hirdették, hogy a látható, a megfogható anyag, az a láthatatlan szellemanyag sűrűsödésének az eredménye. A Lét-tengelyű világot egy Nemlét-tengelyű Világlélek tartja egyensúlyba, és a magyar ősvallás szerint nem csak egy ilyen világ létezik. (Csak halkan kérdezem: Ez lehetne az, az anyag, amiről tudjuk, hogy létezik, de nem látjuk, amit ma még sötét anyagnak, és sötét energiának neveznek?)

Az Ősistennő kettéosztódott és ellentétpárjával közösen alkották meg a világot. A szellemanyagot matériává alakították, miközben vesztettek Kvantumukból, de nem hosszú ideig, mert a teremtett élőlények életük folyamán jócselekedeteikkel gyarapítják az össze-szellemkvantumot. Matériát alakítanak vissza szellemanyaggá. (Írtam már a magyar ősi hitvilágról bővebben is.)

Ezt az ősi hitvilágot hagyta el a magyar nép – gyorsan vissza kellene térni hozzá, legalább részben! – a sámánjaival, táltosaival együtt.

Az egykori Európa, uralkodó osztályai nem nézhették tétlenül, hogy a kontinens szívébe költözött nép, hitével, megingassa hatalmának jogosságát. A magyarokat tehát át kellett téríteni.

Sokszor keverjük a hit, és a vallás fogalmát. Elfogadott, hogy a hitszerű elemeknek nélkülözhetetlen szerepük van az emberek életében.

Kant szerint a tudással bizonyosság, a hittel bizalom jár. Ilyen értelemben a hit kevesebb. Mégis elemibb, hiszen jóval többet hiszünk, mint amennyit tudunk. Életünk javarészét úgy éljük, hogy mindenben nem vagyunk biztosak, mégsem kételkedünk (pl. hogy épségben átérünk az utca túloldalára). Úgy nem lehet élni, hogy mindenben kételkedünk, ezért a bizalom, létfontosságú.

Ha bizalmunk egyben hitünk is, akkor valójában lépten –nyomon, bizalmunkkal ajándékozzuk meg embertársainkat és a világot is. Hitünk tehát cselekedeteink vezérlő elve. Hit, nélkülözhetetlen, de ebből még nem következik a vallás nélkülözhetetlensége.

A mítoszok, a legendák szimbolikus rendszerek, melyek antagonisztikus csoportokra bontva mutatják a világot. (Vajon miért kell, hogy legyen ellenség, meg rossz? Mert a jóság, a barátság csak az ellentétükkel együtt válik érezhető valósággá?)

A vallások, különféle kultuszok keveredéséből alakultak. Sőt! Meghatározott csoportok képviselőinek, egyéneknek az alkotásai. Amint életképessé válik, az eredeti kultuszok feleslegessé válnak, azokat tűzzel-vassal irtani kell. Kialakul az „üdvjavakkal gazdálkodó testület”, amely alapja a papi szervezetnek. E szervezet nincs már szüksége az élő prófétára sem. Hogy igazolja saját létjogosultságát, létrehozza a vallástudományt.

A vallási szervezetek beépülnek a társadalom szerkezetébe. Alkalmasak ugyanis ideológiák terjesztésére, legitimáló politikai funkciók betöltésére, vagyis: képesek arra, hogy szentesítsék a fennálló rendszert. A politikai-gazdasági vezetők által alkotott törvényeket, korlátokat, képesek elfogadtatni az emberek tömegével. Igazolja az uralkodó osztály létjogosultságát és szentségtöréssé képes alakítani a korlátok áttörését (Képes lehet az ellenkezőjére is.) az emberek vágyain keresztül, szimbolikus formában.

A vallásban a hit többfunkciós:

-         a hit, egy transzcendens lényben kitágítja a világot

-         erkölcsi szabályadó, magatartáskontroll

-         reményeket táplál, hogy teljesülhetnek a vágyak

-         elfogadhatóbbá teheti a valóságot, világmagyarázó

-         hatással lehet a társadalmi haladásra

A vallás, nem a bizonytalanság bázisán szerveződik. Nem az emberek vágyai, reményei, kívánságai határozzák meg kialakulását, hanem a társadalom struktúrája.

 

A dogmává szilárdult vallások uralkodnak híveiken. Igyekeznek a gondolatot megállítani, egy keretben tartani, amikor a sokértelmű szentírásokat egyféleképp magyarázzák. Ezzel képesek felfüggeszteni a szellem lendületét. Sok emberben azonban van valami, ami tiltakozik a betű szerinti hit ellen, értelmüket nem képes semmi mozdulatlanságban tartani.

Másoknak arra van szükségük, hogy megmondják nekik, mit kell gondolniuk. A vallások, a maguk szertartásaival, a templomi együttes élményeivel, a miséző papok (akik persze Isten követei), mindaz, amit mondanak, az emberek számára kapaszkodók. Vakon képesek hinni – mert akarnak hinni – abban, hogy pl. ha meggyónja vétkeit, és elmondja a kiszabobb mennyiségű imákat, akkor bocsánatot nyer. Minden más lehetőségét az élete megváltására, elnyom, mert számára ez az egyszerűbb, még akkor is, ha naponta meg kell tennie. Nem is akar másként tekinteni a világra. Vétkezik, gyón, imádkozik, majd kezdődik minden elölről. Közben elfojt, szorong. A szorongás pedig elvezet a neurotikus, boldogtalan emberig.

(Persze pl. a protestáns vallás, nem adja ilyen egyszerűen a bocsánatot. Ott egy élettel kell bizonyítani, hogy méltó-e valaki Isten Országára.)

Mindegy melyik vallást vizsgáljuk a valódi lényeg, az intézményesüléssel valahol elveszett. (Ez lehet a látványosság előnyben részesítése, ami emberi tulajdonság. A látvány eltérít, könnyűvé tesz. Könnyebb nézelődni, mint gondolkodni. )

A hitvilágok eredeti mondandója, az emberek ösztönös megérzéseiből, élményeiből születhetett. Valaki látta, érezte, egy másik meg leírta, és később a leírt szövegek a szent szövegek lettek és ragaszkodtak hozzá, jobban, mint a lelkükhöz. Az eredeti cél nem lehetett más, mint ösztönözni az embereket a gondolkodásra, az elmélyedésre, a meditációra, hogy naponta nézzenek önmaguk mélyére, hogy nekik is legyenek spirituális élményeik, egységélményeik, hogy általa erkölcsös életet éljenek, szeressék embertársaikat, a természetet, a Földet, a világot.

A vallási vezetők ellenséget láttak minden más vallásban, ezért a térítésre törekedtek a vallásalapító spirituális élményének keresése helyett. Annak a vak hite, hogy a sokféle embernek, sokféle életének. csak egyetlen igaz útja van, elvezet a testvérviszályokig, a fanatizmusig és a háborúkig.

Ilyen értelemben a vallás nem összehozza az embereket, hanem széthúzza.

Ha a vallásos ember szemét nem homályosítja el a szertartás, megélhetné a spirituális élményt, amely a világgal való együttrezgés, a harmónia. Akkor tudná lelke legmélyén át – és nem csak tudományos tudatával -, hogy része a világegyetemnek, hogy ugyanabból az anyagból épül fel teste, mint a többi élőlényé, melyek a kozmoszt is alkotják. Érezné a leírhatatlan mélységű szeretetet, a csillagokig emelő édes borzongást.

Sok ember nem jár templomba. Arról nem akarok beszélni, aki azért nem teszi, mert neki nincs más Istene, mint a pénz, és arról sem, aki semmiben nem hisz. Egyébként ők azok, akik romba dönthetik a világot anyagi szükségleteik elérése érdekében, és átgázolnak minden élőlényen céljaik érdekében.

Azokról akarok még néhány mondatot írni, akik nem hisznek a kővé dermedt dogmáknak, akik nem óhajtanak, mások által ki talált imákat mondani, és akik tudják, hogy a sűrű keresztvetések sem teszik jobbá, őszintébbé a világot. Ezek az emberek már többé-kevésbé átélték a „csodát”, ismernek pillanatokat, amikor a lélek átvette az irányítást és olyan dolgokat éltek meg, vagy láttak, amiről egyébként azt mondanák: lehetetlen. Ezek az emberek tudják, hogy mindenkinek saját útja van, saját szavaikkal szólnak Istenhez és tudják azt is, hogy a csillagoktól a bolygókon át az élőlényekig, mindent ugyanaz az isteni őserő járja át.

„… hinni a látszólag lehetetlenben az igazi érdem, minél jobban megalázkodik a gondolat, annál jobban felemelkedik a lélek…” (Pascal)

Az embernek hinnie kell, hogy életének értelme van. Remélnie, hogy cselekedetei a jóhoz járulnak hozzá, hogy nyomot hagy maga után. (A fanatikus gyilkos is ezt reméli egyébként, és sikerrel. Ám ők a fanatikus vallások áldozatai és egyben eszközei is.)

A választás a miénk. Ebben szabadok vagyunk. Választhatunk a jó és a rossz között, amelyek mind bennünk is gyökeret vertek. Mi döntünk és nem a felettünk álló hatalom, ugyanis mi együtt, maga vagyunk az Isten.

Eltűnni a semmibe, testestül-lelkestül nem igazán vonzó életcél.

És nem is ez a cél.

Ha a világot az ellentétek egysége tartja harmóniában, ha a fény csak az árnyékkal együtt értelmezhető, akkor létezik a test mellett a lélek.

Ha a test, az anyagi és átalakul, meg evilági, akkor a lélek túlvilági, szellemi és örök.

 

És igen, ez a felismerés, ennek a hite, valóban boldoggá tehet minket.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.