Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakdolgozat 9. rész

2008.01.27

8.            VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS INTÉZMÉNYEI

  Ahhoz, hogy eljussak a szociálpedagógus lehetséges segítő munkájáig, hogy az ő tevékenységi területeit a már működő rendszerhez tudjam kapcsolni, sok egyéb olyan kérdésre kellett választ keresnem, amelyek látszólag nem kapcsolódtak a témához.    Tájékozódnom kellett a rendszer működéséről, módszerekről, tevékenységi területekről, szemléletmódokról. Tettem ezt abból a megfontolásból, hogy a szociálpedagógus tevékenysége majdan ne okozzon szakmai féltékenységet, ne avatkozzon olyan területekbe, amit már más szakmák végeznek, másrészt pedig, hogy olyasmit vigyen gyermek – szülő – pedagógus – hivatalok kapcsolatába, ami valóban hiányzik, de jobbá, hatékonyabbá teszi az ő kommunikációjukat, közös munkájukat.

 

8.1.            Salgótarján Megye Jogú Város Önkormányzata

 

Az Oktatási Iroda vezetője, Anna.

(Az interjú kérdéseit az I.sz. melléklet tartalmazza.)

 

  Az Annával folytatott beszélgetésből kiderült, hogy az irodán mindössze két személy foglalkozik az oktatás ügyeivel, de az autizmusról igazából nem tájékozottak, amit nem tartanak gondnak, hiszen ha szükségük van információra, akkor szólnak az Autista Csoport vezetőjének, aki minden tájékoztatást meg tud adni.(*) Anna azt is e szakembertől tudja, hogy a súlyos fogyatékosságot, nem szabad összekeverni az autizmussal, bár a törvény annak minősíti ezt a betegséget, az ellátást illetően.

 

  A beszélgetésből kiderült, hogy az Önkormányzatnak nem feladata egy ilyen intézmény fenntartása, a törvény erről nem rendelkezik (ld. 1990. évi LXV. Tv. Az Önkormányzatok feladatairól), inkább megyei és országos feladat, de az intézmény figyelembe vette a lakosság igényét, belátta, hogy mindenkinek jobb, ha a gyermekeket nem kell a fővárosba vinni. Felvállalták hát, kapják az emelt normatív támogatást, ami azonban csak 70%-ban fedezi a fenntartás költségeit.

 

  A speciális korai fejlesztés működik – később látni fogjuk milyen körülmények között – a Speciálpedagógiai Központban.

 

  Anna nem ért egyet a szegregálással, de az integrálást a „ló másik oldalának” tekinti. A speciális nevelést igénylő gyermekek ellátásának biztosítását a többségi iskolákban, most kezdték szervezni (a törvény megszületés után 13 évvel). Az utazó pedagógusi feladatot speciális képzettségű nevelők látják el. Helyi nevelési kérdések esetében rossznak tartja, a központi meghatározottságot. Előfordult már, hogy egy központi ellenőrzés során, mindenféle vizsgálódás nélkül, csak az adatokat szemlélve, az ellenőr azt mondta: „A Speciálpedagógiai Központ gyermeklétszámát tíz százalékkal kell csökkenteni.” E kijelentést Anna, nonszensznek tartotta, és csak reménykedik, hogy az illető ügyintéző „lihegte túl” a dolgot.

 

  A szociálpedagógusról nem volt semmilyen elképzelése, a közoktatási törvény nem említi, és az alkalmazandó pedagógusok listáján sem szerepel. Amikor elmondtam neki, mi mindenre kap szakmai felkészítést ez a szakember a főiskolán, szeretett volna többet tudni gyakorlatáról, módszereiről.

 

 

8.2.            Szociális, Egészségügyi Iroda vezetője, F.

(Az interjú kérdéseit a II. sz. melléklet tartalmazza.)

 

   F. véleménye szerint a szociális ellátásokra az állam nem ad elegendő támogatást. Nem tartja helyesnek, hogy az autista gyermekek szülei sokszor ún. erődemonstrációkat tartanak, hogy ezzel elérjék, a város létesítsen lakóotthont. Valami bizonyára elérhető – ha nagyon nagy a szája valakinek –, de az így kivívott eredmények tartóssága viszonylagos. A lakóotthonoknak stabil lábakon kell állnia, jól meg kell tervezni, több oldalról kell a finanszírozását biztosítani.

 

  Véleménye szerint a szülők, a többségi iskolákat „versenyistállónak” tekintik, és egyáltalán nem örülnének, ha gyermekük fejlődését akadályozó, speciális nevelési igényű gyermekek kerülnének az osztályba. Találkozzanak ezek a gyerekek a szünetekben, de nagy badarság bevinni egy olyan gyereket a normál osztályba, amelyik csak mászni képes.

 

  Tudja, hogy vannak szociálpedagógusok, többen is, mint kellene, és nem igazán érti, miért. Azt sem érti, hogy ez a viszonylag új szakma, miért akarja ugyanazt a pályát befutni, mint amit a védőnők. Véleménye szerint hatékony munkát egyébként is csak akkor tudnának végezni, ha az iskoláktól függetlenek lennének.

 

  A beszélgetés egész ideje alatt érződött valamiféle védekezés-támadás kombináció. Inkább éreztem az elutasítást. F.-nek mindenről megvolt a véleménye, amiről határozottan hiszi, hogy kizárólagosan helytálló. Viszont a családok életéről, magukra hagyottságukról semmit nem tudott, nem is igazán érdekelte, inkább tartja őket önhibás, követelőzőknek.

 

  Szerinte a pedagógusok sem értenek a munkájukhoz, a gyerekekkel nem törődnek, az azonban eszébe sem jutott, hogy esetleg a rendszer már túl van terhelve.

 

  Bármely irányból közelítettem meg a témáinkat F.  újra meg újra visszatért az autista lakóotthon megvalósíthatatlanságának kérdésére. Sejtésem szerint azért, mert az interjú időpontja előtt jelent meg egy riport az autisták tarthatatlan helyzetéről, amit mi szülők és a gyerekeinket oktató pedagógusok kezdeményeztünk a Nógrád Megyei Hírlapnál. Valamint 2-3 héttel korábban írtunk egy levelet a lakóotthon ügyében Göncz Kinga Miniszter asszonynak, amely levelet a Polgármester is megkapott. A levél azért íródott, mert két év telt el azóta, hogy mindezt utoljára kérvényeztük, de semmi előrelépés nem történt az ügyben. Ebben a levélben kérik a szülők és hozzátartozóik, hogy létesüljön autista óvoda, napközi, átmeneti szálló, lakóotthon és munkahely, vagyis egy egységes módszereket alkalmazó komplexum.

 

  F. talán úgy gondolta, ezért kerestem fel. Kategorikusan kijelentette, hogy 8 autistának nem fogja az Önkormányzat átadni azt a negyvenmillió forintot érő épületet, ami már két éve üresen áll. Kérdésemre, hogy készült e felmérés arról, hogy hány autista él a városban és közvetlen környékén, esetleg a megyében, nemmel válaszolt.

 

   2002.-ben, a szakemberek végeztek kutatást (Vikár dr., 2002. internet), arról, hogy hány autista ember él Magyarországon. Nem kaptak adatot Baranya, Csongrád és Nógrád megyéből.

 

  Kíváncsi lennék, hogy miért jelent ki ennyire nagy biztonsággal valaki olyasmit, hogy „nyolc gyermeknek nem adunk”, amikor adata sincs a valódi helyzetről?  Igen komolytalan volt az a kijelentés is, hogy talán én, mint érintett, és mint leendő szociálpedagógus, a Nógrádi Autista Alapítvány keretében, elindulhatnék településről, településre és felmérhetném az autisták számát.

 

  A fent említett tanulmány bátran megállapítja, hogy sok esetben a diagnózis felállítását befolyásolja az a tény, hogy a térségben, ahol a gyermek él, nincs biztosítva a megfelelő ellátási forma. Amennyiben a gyermek megkapja az autizmus kódot, akkor az érvényes törvények szerint speciális ellátást kell neki biztosítani, ami a Megyei- illetve a Fővárosi Önkormányzatok feladata.

 

 

8.3.            Egészségügyi- és Szociális Központ vezetője, Szné. egy munkatársa, I. valamint a Félsziget Napközi Otthon vezetője. Zs.

(Az interjú kérdéseit a IX.sz. melléklet tartalmazza.)

  A Félsziget Napközi otthon fogyatékos fiatal felnőttek részére készült. Két autista fiatalt fogadtak 2005.-ben. Az intézmény két dolgozója részvett egy tanfolyamon, ahol az autistákkal való foglalkozást oktatták nekik. Zs. számára nem ismeretlen tehát az autizmus állapota, de az a véleménye, hogy az autisták kiszámíthatatlanok, fejlesztésükre felkészülni szinte képtelenség. Hiába is készítenek számukra terveket, képtelenek bevonni őket a foglalkozásokba. Ezt a tényt nem érzik szakmai kudarcnak, mert őket nem erre készítették fel. Sz.né annyit tud az autizmusról, hogy 2-3 éves korban diagnosztizálható, a szakirodalma most van elterjedőben, speciális ellátást kell kapniuk. I, ennyit sem tud róla.

 

  A Családsegítő Központ nem alkalmaz szociálpedagógust, ismerik ugyan ezt a szakmát, hiszen sok főiskolás náluk tölti a gyakorlatát, de Sz.né azon  a véleményen volt, hogy nem náluk van a helyük, hanem az iskolákban. Az Ifjúságvédelmi feladatkör lenne nekik a legmegfelelőbb.  Tudomása szerint kevés az az iskola, amelyik alkalmaz  szociálpedagógust, bár hallotta, hogy a jövő elképzelése az, hogy minden iskolában legyen ilyen szakember, egyelőre azonban nincs rá anyagi fedezet.

 

  Náluk még egyetlen autista gyereket nevelő család sem jelentkezett, valószínűleg azért, mert gondjaikat meg tudták oldani családon belül. Mindhárman természetesnek veszik, hogy egy beteg gyermek születésekor át kell rendezni a család működését.

 

  Itt tudtam meg, hogy a védőnő a gyermekek 18. életévéig látogatja a családokat. (Kérdés, hogy mely családokat?)

 

  A Családsegítő Központ hirdeti a szolgáltatásait, a helyi televízióban, újságban és szórólapokon. Aki valóban nehéz helyzetben van, az megtalálja őket.

 

  Szerintük nincs a városban előítélet, az emberek elfogadják a problémákkal élőket, csak addig rossz, amíg nem tudják konkrétan mi a gondjuk. Hogy ezt talán akkor ismertetni kellene? Erre is van válasz. Rengeteg előadást szerveznek, de a salgótarjáni emberek érdektelenek, még a kulturális programokra sem mennek el. Kérdésemre, hogy szerintük miért van ez így, nem tudtak válaszolni. Említést tettem a Maslow - féle szükségletpiramisról, hogy ti. amíg az én fizikai szükségleteim nincsenek kielégítve, amíg bizonytalan a holnapom, addig nem megyek ilyen rendezvényekre. Ha a számláim kifizetetlenek, ha azt érzem, hogy sehol nincs szükség rám, talán inkább elkeseredett vagyok, mint érdektelen.

 

  Amikor az információáramlásra és a különféle intézményekkel való kapcsolatra kérdeztem rá, a jelzőrendszert említették, ami szerintük nagyon prímán működik. A védőnő, az orvos, az óvoda, az iskola azonnal jelez, ha a hátrányos helyzetű családok gyermekeinél hanyagságot tapasztal. A családsegítő ilyenkor felkeresi a családot. A beszélgetésnek ebben a szakaszában kényelmetlen érzés fogott el, mégpedig az, hogy a Központ ráhangolódott a szülők ellenőrzésére, mint igen szigorú felsőbb felügyelet. Éreztem ezt abból kiindulva, hogy az egyik szakember azt mondta: „Tisztességes ellátás. Ez a feltétele annak, hogy a gyermek a családban maradhasson.” Ha nekem ezt mondta, mit mondott a szülőnek?

 

  Nem látják megvalósíthatónak az ötletet, hogy az autista gyermekek életét a szociálpedagógus kísérje figyelemmel. Azért nem, mert a szociálpedagógus is halandó, a házi gyermekfelügyelethez sok ember kell, a gyermekmegőrző meg egy új intézmény lenne, amihez rengeteg feltétel hiányzik. Régen ezt az apácák intézték. Itt ismét visszatért az integráció gondolata, de el is vetették, mondván az autista nagyon nehezen kezelhető – Ja kérem, mert nem kapott korai fejlesztést és kialakult a másodlagos viselkedési problémák  tömkelege! –, és épp ezért nem is integrálható.

 

  Érdekes tapasztalat volt, hogy míg az intézményvezető azt mondta, hogy az Önkormányzat mielőtt meghozna egy határozatot, ki kéri a véleményét, addig a két dolgozó azt, hogy ki kellene kérni a dolgozók véleményét.

 

   Nem szándékom a szigorú ítélet, de az a tapasztalatom, hogy a kutatás során megkérdezettek egyike sem tudott semmit a Családsegítő Központ munkájáról, és ez elég nagy hiba, amire még az sem mentség, hogy az új helyükön, új formájukban csak két éve dolgoznak. A szociális segítő szemlélet egyik alapelve az önkéntesség. De ahhoz, hogy önkéntesen menjenek az emberek segítségért, tudniuk kell hová fordulhatnak. És szerintem talán, ezeket az alapelveket nem kellene ilyen szigorúan értelmezni. A szociális segítő szakmának nem szabad fölvennie az ellenőr „köpenyét”, lépjen ő először, hiszen hazánkban ez a dolog, viszonylag új. Nem igazán szerencsés szolgáltatásnak sem nevezni, mert a köztudatban a szolgáltatásokért „fizetni” kell.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.